Filmbarbár   2020.09.21 21:09

Nyugodjanak békében - ha tudnak

A Nyugodjanak békében sajátos spagettiwestern, amely egyszerre számos témát próbál feldolgozni, több-kevesebb sikerrel. Nyugodtan fogalmazhatunk úgy is, hogy ez a film az olasz filmgyártás politikai töltetű, erősen baloldali irányzatának a terméke, helyenként rendkívül didaktikus szellemű produktuma. Színvonala sajnos meglehetősen ingadozó, a néhány valóban nagyszerű jelenet mellett viszonylag sok közhelyet is magában hordoz a film. Carlo Lizzani rendező erősen elkötelezett volt a baloldali eszmék iránt, ez ebben a munkájában ki is fejeződik, viszont úgy érzem, kissé bizonytalan kézzel nyúlt a western műfajához. Voltaképpen nem is ez volt az ő igazi terepe, a neve inkább a rendőrfilmek/bűnügyi történetek (Banditák Milánóban, Sötét Torino), illetve háborús drámák (Mussolini végnapjai) stáblistájáról lehet ismerős. Jelen esetben vélhetően a westernek korabeli népszerűségét igyekezett meglovagolni, hogy a műfaj segítségével elmondhassa a véleményét.

A film egyszerű bosszútörténetnek tűnik, egy amerikai katona a polgárháború során az embereivel lemészároltatja egy mexikói falu lakóit, hogy a földjükre rátehesse a kezét. Csupán egy kisfiú éli túl a borzalmas bűntényt, és örökbe fogadja őt egy lelkészcsalád. Felnőttként a mostohatestvére, Princy nyomán elindul a városba, ahol a lány prostitúcióra kényszerítve él, és megpróbálja őt megmenteni. A személyes ügy azonban hamar még személyesebbé válik, hiszen Requiescant (Lou Castel) egy megrendítő jelenetben váratlanul visszaemlékezik a mexikói parasztok – többek között az ő szülei – brutális legyilkolására. A tettes pedig nem más, mint Ferguson (Mark Damon), aki az egész város ura. Hogy a dolog még cifrább legyen, az egyéni indítékok mellé társadalmi motívumok is felsorakoznak, amikor Requiescant ráébred a származására, s arra, hogy az apja kvázi forradalmár volt; mindezt Juan atya (Pier Paolo Pasolini) is ébresztgeti benne, aki saját hadsereget szervez a mexikóiakból, és felhasználja Requiescantot is a céljai elérése érdekében.

Nyugodjanak békében - ha tudnak

Noha a sztori nem kifejezetten egyedi, maga a film mégis több és jobb a tucatwesterneknél, még ha kicsit lapos is a cselekmény. Egyrészt akad néhány érdekes karakter a filmben, pl. maga a főhős, aki számtalan hihetetlen kalandon esik át, sajnos eléggé irracionális töltetet biztosítva a történetnek. Benne egyszerre van meg a szelídség és a gyilkosságra való képesség, és eléggé bonyolult jellem. A show-t azonban egyértelműen Ferguson viszi el, aki déli arisztokrata lévén gyűlöli az "alsóbbrendű" embereket, szadista, hisztériás, feltehetően homoszexuális is a viselkedése alapján. Brutálisan és szemrebbenés nélkül eltapos mindenkit, még a gyilkosságoktól sem riad vissza. Requiescant és Ferguson párharca nem csupán két ember összetűzése, de két világnézet – a forradalmiság és az elitista arisztokratizmus – vérre menő küzdelme is.

Nem kétséges, hogy a rendező ki(k)nek a pártján áll, gyakorlatilag Juan atya figuráját használja saját mondanivalójának kinyilvánítására: csak erőszak útján lehet szembeszállni azokkal, akik elnyomnak másokat. Ugyan a film sok klisét felhalmoz (a főhősnek akad segítőtársa, meg is kínozzák őt, minden szorult helyzetből sikerül kivágnia magát stb.), de néhány jelenet fenomenális, főleg azok, amelyek Ferguson jellemét mutatják be; úgy tűnik, Lizzani és társai e társadalomkritikus mondanivaló kifejtésekor érezték magukat igazán elemükben.

Zseniális a részegen vívott pisztolypárbaj, amely során Fergusonnak és Requiescantnak egy rettegő cselédlány kezében tartott gyertyatartóból kell kilőniük a gyertyákat, de ugyanilyen parádés a szalonban Requiescantnak a Dean Lighttal való leszámolása (kötelet kötnek egymás nyakára, felállnak egy-egy székre, és az első óraütésre ki kell lőniük a másik lába alól a széket). Szintén érdekes az a jelenet, amely során a kutyaszorítóba került Ferguson mögül gyáván kihátrálnak a cimborái – a bankár, a seriff stb. –, akik azonban mind neki köszönhették a felemelkedésüket. Sok bizarr dolog is feltűnik a filmben, a szokásos erőszak (és nemi erőszak) mellett többek között a kábítószer is, illetve Ferguson egyik embere rendszeresen egy kis játékbabát dörzsöl a testéhez. A két főszereplő, Lou Castel és Mark Damon színészi játéka kiemelendő, és érdekesség Pasolini színészként való megjelenése is, ami nagy ritkaság.

A film némi késéssel jutott el a magyar közönséghez – csupán 1980-ban készült el a szinkronja –, talán ez is lehet az oka annak, hogy kevéssé vált ismertté és népszerűvé idehaza. Érdekes az a hozzáállás az alkotók részéről, hogy hogyan próbálják a forradalmiságot (és annak létjogosultságát) a Bibliából kiragadott idézetekkel alátámasztani, ez így kissé fából vaskarika, lehetséges, hogy annak idején ez sem nyerte el a magyar cenzorok szívét, s nem igyekeztek azonnal szinkronizáltatni a filmet. Na és persze Lizzaniból is hiányzott mondjuk Sergio Corbucci vagy Sergio Leone tehetsége, jelen esetben is egy néhány élvezetes jelenettel tarkított tisztes iparosmunkát dobott össze. Sajnos jelen esetben a zseniális dallamokat alkotni tudó Riz Ortolani sem erőltette meg különösebben magát, a Nyugodjanak békében nem rendelkezik olyan felejthetetlen filmzenével, mint mondjuk a Dollár-trilógia.

Összességében véve kicsit didaktikus westernről van itt szó hullámzó színvonallal, a két főszereplő markáns játékával és néhány jól összehozott jelenettel. Ha nem is remekmű, azért érdemes lehet megnézni, nem éppen repertoárdarab a tévécsatornákon. Egy négyes alá az érdemjegy a részemről, azért az átlagból kiemeli néhány pozitívum.