2020.11.05 18:21 Kóborló Olvasottság: 616x
1

Visszatérés a tiltott temetőhöz

A mozik 1989-ben mutatták be az egyik legsúlyosabb atmoszférával rendelkező Stephen King filmadaptációt, a Kedvencek temetőjét. King több interjúban is megemlítette, hogy a film alapjául szolgáló regénye, az 1983-ban bemutatott Állattemető többszörösen is emlékezetes írása volt. Elsősorban ő maga is ódzkodott a befejezésétől, mert túl félelmetesnek találta; végül felesége (Tabitha King) kérlelésének hála mégis befejezte a könyvet.

King két dolgot említett még meg a könyvvel kapcsolatosan. Az egyik, hogy maga a témaválasztás volt az, amit túlságosan szörnyűnek talált (hisz tulajdonképpen szeretteink elvesztésének elfogadása alapból nem egy könnyű dolog, és ehhez csatolt egy igencsak hatásos horrorisztikus lehetőséget még pluszba az író). A másik dolog, hogy anno, amikor ezen a regényen dolgozott, kis híján elütötték a fiát egy hasonló úton, mint ami a regényben és az első Kedvencek temetője című filmben is visszaköszön.

Visszatérés a tiltott temetőhöz

Talán emiatt, talán amiatt, hogy King sok filmes adaptációjával nem volt túlságosan megelégedve, elvállalta az első rész forgatókönyvének elkészítését, és egy kevésbé ismert rendezőnővel, Mary Lamberttel sikerre vitték ezt az adaptációt. A kritikusok kedvelték a filmet, és a mozipénztáraknál sem teljesített rosszul, hisz a 11,5 milliós dolláros költségvetésére 57,5 millió dollárnyi bevételt termelt. Így a forgalmazó stúdió, a Paramount három évvel később elkészítette a folytatását, igaz, ezt már Stephen King nélkül.

Az érkező folytatásnak már King regényéhez, de még az első részhez is igencsak kevés köze volt. Pedig kezdetben ez nem így nézett ki. A stúdiónak sikerült ismét leszerződtetnie az első rész rendezőnőjét, Mary Lambertet, akinek voltak is jó ötletei, hogy miként lehetne folytatni az első rész történetszálát. Elsősorban azt szerette volna, hogy az első rész egyetlen túlélője a Creed családból (Ellie Creed) legyen a folytatás központi karaktere, de ezt az ötletet a Paramount megtorpedózta. Így tehát egy teljesen új, de hasonló tragédiákon átment csonka család került a film középpontjába.

A karakterekhez sikerült is egészen jó színészeket megszerezniük. Az apa szerepére Anthony Edwardst, a fiát pedig a Terminátor 2. című filmmel épp világsztár babérokra törő Edward Furlong alakította. Tényleg sokat adtak hozzá a színészek a film minőségéhez, hisz az alakításukra nem mondható semmi rossz, de nálam mégis egy másik színész vitte el azt a bizonyos pálmát, ez pedig a seriff karakterét játszó Clancy Brown volt.

Tehát a szereplőválasztáson semmi sem múlt. Technikailag is egy teljesen korrekt filmnek nevezném, jók voltak a maszkok, jók voltak az effektek, kellőképpen véres is lett a végeredmény. Még a zenei betétjei is jók voltak, bár azért a Mark Governor által komponált betétek lényegesen eltértek az első részben hallható baljós zenéktől.

Szerintem az egyik és talán egyetlen nagy hibája a folytatásának az volt, hogy nem akarták megidézni azt a fajta súlyos atmoszférát, ami annyira egyedivé tette az első részt, illetve, hogy a film történetileg egy-két utalástól eltekintve egyáltalán nem foglalkozik az első résszel. Mindezek mellett viszont egy teljesen értékelhető horrorfilmmel van dolgunk.

fantasy | horror

Chase Matthews állatorvos, aki felesége elhalálozást követően Ludlow-ban kezd új életet tizenhárom éves fiával. Jeff magára haragítja a környékbeli srácokat, majd... több»

1