2020.11.06 18:17 JcWh Olvasottság: 173x
4

A légiposta vakmerő pionírjai

A légiposta történetének egy nagyon izgalmas korszakába kalauzolja vissza a nézőket ez a film, amit szerintem sem azelőtt, sem azóta nem dolgozott fel komolyabb amerikai film. A 20. század eleji repülés történetéről általában az első világháborús légi csatákról szóló filmek juthatnak eszünkbe, azonban az 1920-as években beinduló légiposta-kiszállítás is majdnem volt ugyanolyan rizikós vállalkozás, mint a háborúban való repülés. A 20-as évek repülőgépes technológiájával az időjárás viszontagságait aligha sikerült leküzdeni, a nyitott pilótafülke önmagában elég hajmeresztőnek tűnik például egy vihar vagy hózápor idején.

A filmben négy, vásárokban repülőgépes mutatványokat bemutató testvér történetét követhetjük nyomon, akik biztos állásra vágyva belevágnak a légiposta-kihordásba. Csakhogy a mutatványozáshoz képest ez mégsem tűnik olyan biztonságos munkának, gyakorlatilag bármikor lezuhanhat az ember. És talán nem spoilerezem el a filmet azzal, ha elárulom, hogy majdnem mindegyik tesó kerül valamilyen szorult helyzetbe, amiket egyébként elképesztően látványosan csináltak meg.

A légiposta vakmerő pionírjai

Természetesen a szerelmi szál sem maradhat ki a történetből, amit a William Holden és Anne Baxter közötti hihetetlenül jó kémia tesz felejthetetlenné. Szerintem William Holdennél férfiasabb és vonzóbb jelenség nem jelent meg még filmvásznon, aki úgy tudott elcsábítani és csókolni nőket, hogy abban több romantika volt, mint ma egy filmes ágyjelenetben.

Különösen jónak tekinthető Holden játéka, azt figyelembe véve, hogy öt év kihagyás után ez volt az első filmje a második világháborús szolgálata után. Partnernője, Anne Baxter, aki éppen abban az évben nyert Oscar-díjat, szintén nagyon jó volt a szerető feleség szerepében. A többiek közül még hírneve miatt Sterling Hayden emelhető ki, aki nagyon jóképű volt, azonban itt elég statikus volt az alakítása.

Nyilvánvalóan nem ez William Holden filmográfiájának legjobb filmje, de nagyon érdekes, és ami sok Holden filmre igaz, hogy realisztikusabb sok más korabeli hollywoodi filmhez képest, így a lezárása is meglepően kettős kicsengésű, és nélkülözi a giccses happy endet.

Készítettem magyar feliratot hozzá, ami által most már minden William Holden filmhez elérhető a magyar felirat. Csak ajánlani tudom Holden összes filmjét, amelyek megtekintése és lefordítása feledhetetlen élményekkel gazdagított, remélem, a felirataimmal másnak is hasonló örömöt tudtam/tudok biztosítani.

4