Amando de Ossorio (1918–2001), spanyol forgatókönyvíró és rendező fő művének is mondható, Vakhalottak című horrorfilmsorozata ezzel a filmmel elérkezett a negyedik, és tudomásom szerint egyben az utolsó felvonásához (bár egyes pletykák szerint készült ötödik rész is hozzá, de erről semmit nem tudok). Ez a rész sok ember számára Night of the Seagulls címen is ismerős lehet.
Tulajdonképpen kissé haragszom erre a szériára, és elsősorban nem azért, mert a rendkívül alacsony költségvetés miatt rengeteg akadállyal kellett megküzdenie Ossoriónak, hanem sokkal inkább azért, mert négy részen keresztül nem volt képes egy konstans horrorsorozatot megteremteni. Mondom is, hogy mire gondolok ezzel kapcsolatban.
Még az 1972-ben megjelent Vakhalottak végével sikerült egy egész jónak mondható befejezést megírnia, ami egyértelműen kiáltott a folytatásért, amit Ossorio 1973-ban le is szállított, viszont egy percre sem kívánta folytatni az első rész végi eseményeket. Sokkal inkább egy másik nézőpontba helyezte át vakhalottait, és ezzel tulajdonképpen kissé másolta is az első filmet. Hogy ez miért történt, a mai napig kérdéses, bár a rendező elmondása alapján szinte az egész második részt saját zsebből finanszírozta, mert sem a producerektől, sem a stúdiótól nem érkezett pénz, és emiatt rengeteg módosítást kellett eszközölnie a folytatásban.
Nem elképzelhetetlen ez a pletyka, mert számos olyan jelenetet láthatunk a második részben, amit már az elsőben is láttunk. Továbbá a filmről szinte süt az olcsóság. A befejezése is egyfajta paródia volt az első részéhez viszonyítva. A film pokolian megbukott a mozikban, de a videokazettás forgalmazásból mégis össze tudtak annyi pénzt hozni, hogy 1974-ben elkészítse a harmadik filmet.
Ossorio más helyszínt választott a harmadik felvonáshoz, ami ismét egy pillanatra sem akarta még csak kicsit sem követni az első két rész történetfonalát. Ez abból a nézőpontból még dicsérendőnek is mondható, hogy voltak elképzelései, de ez a megvalósításban ismét igencsak gyengére sikeredett. Viszont ismételten sikerült a harmadik rész befejezésével egy egész jó kiindulópontot teremtenie egy lehetséges folytatáshoz. A folytatás meg is érkezett 1975-ben (itt érkezünk meg jelen filmünkhöz), ami viszont ismét elköveti azt a hibát, amit a második rész, hogy egy pillanatra sem akarja azt az utat folytatni, amit felvázoltak a harmadik felvonás befejezésével.
Az egész Vakhalottak szériában az egyik legjellemzőbb hiba (a pokoli alacsony költségvetés által generált hibák mellett) az önismétlés volt. Ossorio egyszerűen képtelen volt egy jól felépített szériát összehozni. Mindegyik részére jellemzőek a gyengén megírt karakterek, a rossz színészi alakítások és a kimondottan gyengén muzsikáló félelemkeltés (ez utóbbi alól talán az első rész némiképp kivételt képez). Az egész szériára mondhatom, hogy sokkal több potenciál volt benne, mint amit végül a kivitelezésben láthattunk.
52 La noche de las gaviotas (1975)
Egy orvos egy barátságtalan tengerparti faluba költözik a feleségével, hogy ott praktizálhasson. Hamarosan azonban démonimádó, élőhalott templomos lovagok kísérteteivel kell... több»
Szereplők: Víctor Petit, María Kosty, Sandra Mozarowsky, José Antonio Calvo, Julia Saly
