Kimondottan kedvelem a korai eurohorrorokat, de ezen belül is elsősorban az Olaszországból származók állnak közel a szívemhez, hisz olyan zseniális filmesek alkotásait csodálhattam, mint Lucio Fulci (1927–1996), Mario Bava (1914–1980), vagy jelen filmünk esetében Dario Argento (persze ezt a sort még bőven lehetne folytatni).
Dario Argento munkásságát elsősorban a giallók miatt kedveltem meg, bár nem az ő nevéhez köthető elsősorban eme különleges műfaj elindítása, de hogy az ő filmjei során lettek Európán kívül is ismertek, az tény. Argento kimondottan otthonosan mozgott a giallo műfaján belül, ezért kissé meglepett, hogy az 1975-ös Mélyvörös hatalmas sikere után nem egy újabb giallóba vágta a fejszéjét, hanem átnyergelt a horror tartományába. Persze nem lehetett számára ismeretlen ez sem, hisz akár a giallókat is ide sorolhatjuk, de Argento első keményvonalas horrorfilmje az 1977-es Sóhajok volt, és nem is akármilyen bemutatkozás volt ez.
Elképesztően erős alkotás lett a Sóhajok. Tulajdonképpen ha Argento eredeti elképzelésének zöld utat adtak volna a producerek (az egyik az édesapja, Salvatore Argento (1914–1987), a másik pedig a testvére, Claudio Argento volt), miszerint a szereplőket tizenéves színészek alakították volna, minden bizonnyal rengeteg helyen betiltották volna ezt a filmet. Szerencsére a producereknek (vagyis a családjának) sikerült meggyőzniük arról, hogy változtasson ezen elképzelésén. Így csupán egy mesterien bizarr horrorfilm lett a végeredmény.
A film megőrizte azon kézjegyeit, melyeket már a korábbi Argento filmeknél jól megismerhettünk (jómagam pedig kimondottan meg is kedveltem), mégis szót érdemel ezeken kívül még pár olyan dolog, amivel újdonságként tudott számomra szolgálni. Argento az eddigi filmjeinél is kimondottan jól sáfárkodott a hangulatteremtéssel, de itt talán még egy fokkal képes volt rákapcsolni (szerintem elsősorban az éles színhasználattal és az egyedi atmoszférájú épülettel tudta elérni ezt a hatást). Illetve a zenei betétekért és egyéb hangzásért felelős Goblin zenekarnak köszönhető még ez, akiknek szintén rengeteg instrukciót adott a rendező.
Maga a történet nagyon jó, talán néhol a kivitelezésbe egy-két apróbb hiba becsúszik, de ezek egyáltalán nem rondítják el a végeredményt. Egyes technikai kivitelezéseket talán lehetne vitatni, de elfogultság miatt én ezt mégsem teszem. Argento ismét megcsillogtatta zsenialitását ennél a filmnél, aminek egyértelműen a kedvenceim közt a helye.
77 Sóhajok (1977)
Egy fiatal balerina érkezik egy neves svájci balettintézetbe, ahol fokozatosan rájön, hogy új iskolájának személyzete boszorkányokból áll. több»
Szereplők: Udo Kier, Jessica Harper, Alida Valli, Daria Nicolodi, Joan Bennett
