2021.03.17 20:26 Kóborló Olvasottság: 362x
5

Dr. Moreau és a teremtményei

Volt már alkalmam megtekinteni a Marlon Brandoval (1924–2004) és Val Kilmerrel fémjelzett 1996-os változatát, de ezidáig még nem volt szerencsém ehhez a változathoz (lehet, hogy azért nem érdekelt sokáig, mert a 96-os film nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet). Tudtam, hogy az 1996-os egy 1977-ben bemutatott film feldolgozása volt, de azt eddig szintén nem tudtam, hogy már jelen filmünk is egy feldolgozás, ugyanis H. G. Wells (1866–1946) regényét először 1933-ban filmesítették meg az Elveszett lelkek szigete címen.

Tehát elöljáróban sok jóra nem számítottam a filmmel kapcsolatban, de azt kell, hogy írjam, végeredményében mégis sikerült meglepnie, és kissé talán még jobban is élveztem, mint az 1996-ost (bár már kissé megkoptak az emlékeim azzal a filmmel kapcsolatban); de nem szeretném nagyon összehasonlítani a két alkotást.

Dr. Moreau és a teremtményei

Két dolog nagyon szembeötlött számomra ennél a filmnél. Először is maga a történet mesélése. Valamikor nagyon régen olvastam az alapjául szolgáló regényt, és emlékeztem, mennyire kalandfilmbe illő a története, és ezt szerintem kellő hozzáértéssel sikerült is filmre vinniük a készítőknek. A másik kimondott pozitívuma a filmnek, hogy nagyon jól sikerült kivitelezniük a maszkokat. Persze e téren sem állítanám, hogy minőségileg kiemelkedtek a 70-es évek filmgyártásából, de ahhoz elég jók, hogy pozitívan csalódjak a kivitelezésükben. Tehát a kalandfilmes hangulat és technikai kivitelezések terén egyáltalán nem teljesít rosszul a film, ezért kissé sajnálom, hogy egyéb más területeken nem sikerült annyira pozitívan teljesítenie.

Az első negatívumát nálam azzal érte el, hogy finoman szólva is igencsak messze van a horror kategóriától. Talán a feszültség, illetve egy minimális brutalitás ábrázolását hiányoltam a legjobban a kész filmből (pedig a története adta volna mindkét dolognak a lehetőségét). Egy másik, kissé csalódást okozó tényező a gyenge vagy túlzottan átlagosnak nevezhető színészi alakítások. Sajnos egyik karaktert sem tudnám kiemelni, pedig ha van történet, ami kimondottan igényelné a jó, vagy akár kimagasló színész játékot, akkor ez az volt. Kissé azt is sajnáltam, hogy nem nagyon foglalkoztak a történetben rejlő morális tényezőkkel, inkább csak érintőlegesen vannak jelen a filmben.

Mindent egybevéve úgy érzem, hogy lehetett volna ebből akár egy klasszikus filmet is kreálni, a hibáival számomra csak egy átlagos alkotás született meg.

fantasy | horror | kaland | romantikus | sci-fi | thriller

Egy megtébolyult orvos egy szigeten éveket tölt el azzal, hogy az állatokat emberré változtassa.

5