Anti007   2021.05.17 00:05   olvasottság: 2712x
7

Erre a nőre az ablakban érdemes figyelni

A napokban került bemutatásra A. J. Finn nagy sikerű regényének filmes adaptációja, A Nő az ablakban (The Woman in the Window). Ezt a filmet, mint tudjuk, tavaly mutatták volna be, és valójában nem streamingcsatornára készült. Ám a koronavírus miatt elhalasztották a bemutatót, és végül a mozik helyett a napokban Netflixen landolt a produkció. Személy szerint én kifejezetten vártam már, és annak ellenére, hogy nem igazán olvastam róla pozitív kritikákat, nekem nem okozott csalódást.

Anna Fox (Amy Adams) egy ritka mentális betegségtől szenved, agorafóbiás. Napjait hatalmas lakásába zárkózva tölti, leginkább telefonon beszélget vagy internetezik, tévézik, és az egyetlen igazi szórakozása, hogy a lakásával szemben álló házban élő emberek mindennapjait követi, figyeli. Egy nap azonban minden megváltozik, amikor új lakók érkeznek a szemközti házba, bizonyos Russellék.

Erre a nőre az ablakban érdemes figyelni

Anna kifejezetten rájuk kezd fókuszálni, miután bemutatkozik nála a fiú, Ethan Russell (Fred Hechinger), és rájön, hogy valami nem stimmel a családban az agresszív apa és a fiú között. A bezárkózott Anna egykor gyerekpszichológusként dolgozott, így megérzései a családot illetően nem alaptalanok. Közben Jane Russell (Julianne Moore) is beugrik egy nap a beteg szomszédhoz, és kellemesen elbeszélgetnek. A hatalmas házat egyetlen bérlővel ossza meg Anna, ő pedig David (Wyatt Russell).

Így élik napjaikat, mikor egy éjszaka hatalmas sikolyra figyel fel Anna, a sikoly pedig a szomszéd házból hangzott el. Látja, hogy Russelléknél balhé van, és a veszekedés gyilkossággal végződik. Jane-t valaki leszúrja egy késsel. Amikor a rémült kukkoló teljesen bepánikolva kihívja a rendőrséget, és szembesítik őt a történtekkel, az agresszív Alistair Russell (Gary Oldman) egy másik nőt (Jennifer Jason Leigh) mutat be mint feleségét. Anna lába alól ki csúszik a talaj, és egy kisebb oknyomozás után kezd elbizonytalanodni magában. Vajon tényleg azt látta, amit, vagy csak az alkohol, a gyógyszerek hatására a képzelete játszik vele...?

Unalmas, kiszámítható, hatásvadász stb. stb... Ilyesmiket olvastam eddig kritikákban. Nos. Ez a film egy regény szinte szó szerint pontosan hű adaptációja. Tehát ez nem egy Hitchcock koppintás. Részemről végig fenntartotta az érdeklődést, és annak ellenére, hogy egy thrillert láthatunk, a vége már szinte egy slasher horror határait súrolja. Aki pedig szerintem meg tudja mondani a film felénél, mi lesz a történet vége, mit látott Anna azon az éjszakán, mi történt/kivel, az szerintem csak egy stábtag lehet, vagy a regény írója.

Ahhoz képest, hogy a film egy helyszínen játszódik, egy kócos, pizsamában mászkáló nővel a főszerepben (aki nem is százas), így is érdekes. Tudni akarjuk, mi történt. Remek képek, zseniális színészek és Hans Zimmerhez hasonló jó zene jellemzi a filmet. Ezen a produkción látszik, hogy nem streamingcsatornára készült, mert sokkal több annál. Nem mondom azért azt sem, hogy a klasszikusok közé sorolható, de annyira egyáltalán nem rossz, mint amennyire savazzák. A rendező, Joe Wright is érti a dolgát, a főszereplő Amy Adams pedig kifejezetten jó ebben a dráma/thriller műfajban.

Tehát ha kedveljük a mester (Alfred Hitchcock) filmjeit, aki tényleg királya ennek a műfajnak, akkor a Nő az ablakban nem a legerősebb kés a fiókban, ez tény. Viszont méltó a klasszikus elődeihez. Folyamatosan fenntartja az érdeklődést, feszültséget, együtt sodródunk Annával, és tudni akarjuk, mi történt valójában. Az, hogy senki sem az, akinek valójában mondja magát, pedig csak nehezíti a dolgunkat.

dráma | krimi | misztikus | thriller

Anna Fox egy agorafóbiás nő, aki egyedül él hatalmas New York-i otthonában. A ház, melyet egyszer boldog családi légkör lengett be, most szinte tökéletesen üresen áll. A nő... több»

7