1981-ben Joe Dante (akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint az 1978-as Piranha, vagy az 1984-es Szörnyecskék) elkészítette a 80-as évek egyik legerősebb vérfarkasos filmjét, a The Howlingot (magyarul az Üvöltést). Mivel a kritikusok kimondottan pozitívan fogadták, és a mozipénztáraknál sem teljesített rosszul, nem volt akkora meglepetés, hogy hárommal évvel az első rész bemutatása után elkezdték forgatni a folytatását. Alapanyagból nem volt hiány, hisz Gary Brander (1930–2013) három könyvet is írt a vérfarkasokról (a forgatás ideje alatt még csupán kettőt). Viszont ha van olyan filmes folytatás, ami büszkélkedhet azzal a nem túl fényes dicsőséggel, hogy annyira elmarad szinte minden téren az elődjétől, hogy az már szinte fájdalmas, akkor ezt a filmet is ide sorolnám.
Az első rész rendezőjét, Joe Dantét nem sikerült meggyőzniük a producereknek, hogy visszatérjen a rendezői székbe, mert épp a Szörnyecskék című film előkészületein dolgozott. Ezért ajánlották fel a rendezés jogát Philippe Morának, akit elsősorban az 1982-es A bennemlakó szörnyeteg és az 1984-es A sólyomszigeti küldetés megrendezésével vált ismertté.
A folytatás elképesztő minőségzuhanását talán nem is elsősorban a rendező kilétében kell keresni, hanem sokkal inkább az elképesztően ostoba forgatókönyv az oka. Már a forgatókönyv megírása is igencsak érdekesre sikeredett, mert papíron két embernek köszönhetjük, Robert Sarnonak (akinek ez volt az első ilyen munkája, és azóta is csak egy filmhez készített forgatókönyvet), illetve Gary Brandernek, akinek a könyve alapján készült. Csakhogy ez nem volt teljesen igaz. Ugyanis Gary Brander teljesen ráhagyta a forgatókönyv megírását Robert Sarnora, merthogy őt szerződés kötötte az Üvöltés széria harmadik könyvének a megírásához, emiatt viszont nem nagyon tudott besegíteni a forgatókönyv elkészítésébe. Ha ez nem lett volna elegendő, a film producerei folyton átíratták a készülő forgatókönyvet a kezdő Robert Sarnoval, a végeredmény pedig az lett, ami. Egy hatalmas katyvasz.
Egy másik hatalmas eltérés az elődjéhez képest, hogy a technikai megvalósítások közt ég és föld a különbség. Ennél a filmnél szinte fizikai fájdalom látni, hogy mennyire elmarad az első részhez képest. Sokan pozitívumként szokták megemlíteni a legendás Sir Christopher Lee (1922–2015) jelenlétét, de egy interjúban elismerte a színészlegenda, hogy hosszú karrierje során talán ezt a szerepét bánta meg a legjobban, és be kell, hogy ismerjem, szinte érzékelhetően végig feszengett a szerepében. Sajnos a többi színész sem tudta megmenteni a filmet. Férfi szemmel egyedül csak a Stirbát alakító Sybil Danning színésznő jelenlétét emelném ki, és körülbelül ennyi az összes pozitívum, ami megmaradt számomra ebből az alkotásból.
Ben White nővére halálának ügyében nyomoz. Az újságírónőt egy ezüstgolyóval ölték meg. A temetésen Ben találkozik egy okkultizmus-szakértővel, aki elmondja neki, hogy... több»
