Valahogy nem fér a fejembe, hogy egy olyan horrorfilmes széria, mint az 1981-es, Joe Dante által rendezett Az üvöltés hogyan képes most már zsinórban három olyan folytatást is kitermelni, amik ennyire minősíthetetlenek az első részhez képest. Persze lehetne védeni ezen folytatásokat azzal, hogy kisebb költségvetés állt rendelkezésükre a készítőknek, vagy hogy míg az első résznél sikerült neves szakembereket is a stábhoz szerződtetni (Rick Baker vagy Rob Bottin személyében, akik csupán a speciális effektekért voltak felelősek, és akkor még lehetne sorolni a korszak ismert neveit), ezek már nem álltak a folytatások rendelkezésére. Ezek mind tények, és jogosak is a folytatásaira nézve, de szerény személyem inkább azon a véleményen van, hogy leginkább a kreativitás hiányzik már régóta Az üvöltés szériából. Úgy gondolom, hogy a kreativitást pénzért nem lehet megvenni, és ha ebben van is valami, akkor sokban nem befolyásolhatta a folytatásait a kis költségvetés.
Egy másik nagy probléma Az üvöltés szériával, hogy a kreativitást a producerei abban látták, hogy mindenféle dolgokat megengedtek a forgatókönyvíróknak, és általában ez szokott a legnagyobb gond lenni. Egyszerűen sokszor már azt éreztem (ez alól némiképp kivétel jelen részünk), hogy már azt sem tudták a forgatókönyvírók eldönteni, hogy megmaradnak-e az első rész horrorvonalánál, vagy átmennek inkább a horrorkomédiák világába. Ezért mindkét vonalat próbálták erőltetni, és emiatt sokszor teljesen élvezhetetlenek lettek a történeteik.
Ez alól némiképp kivételt képezett ez a rész, ugyanis a negyedik felvonás történetileg ismerős lehet azon horrorrajongóknak, akik látták már az első részét a szériának, merthogy itt nem is próbáltak egy újabb agyament történetet kitalálni, hanem fogták az egész Üvöltés kitalálója, Gary Brandner (1930–2013) első regényét, amit 1977-ben írt meg, és azt filmesítették meg. Ezzel csupán annyi gondom akadt, hogy ezt a történetet dolgozta fel az első Üvöltés film is, bár ott azért keményebben eltértek a könyvtől, mint ennél a résznél.
Talán pont emiatt merem mondani, hogy így legalább volt egy kis hangulata ennek a filmnek, továbbá nem volt nevetséges az első perctől kezdve (nem úgy, mint a második vagy a harmadik rész). Ráadásul volt benne egy-két kreatív kivitelezés is, aminek szintén örültem (az, hogy technikailag annyira nem néztek jól ki, sokkal megbocsájthatóbb, mint az ötlettelenség). Kissé sajnálom, hogy ehhez a filmhez nem sikerült jobb színészeket szerződtetni, mert a színészi játékok finoman szólva is hagynak némi kivetnivalót.
Összegezve a filmet egy fokkal azért jobb, mint az eddigi folytatások, kissé nagyobb költségvetéssel és jobb színészgárdával akár még egy átlagos folytatás szintjét is elérte volna Az üvöltés negyedik része, így viszont csupán egy gyenge próbálkozás lett a végeredmény.
Marie, az írónő egy festői városba költözik remélve, hogy ott megszabadulhat gyötrő látomásaitól. Legnagyobb meglepetésére az érzéki csalódások folytatódnak, s furcsa... több»
Szereplők: Michael T. Weiss, Romy Windsor, Antony Hamilton, Susanne Severeid, Lamya Derval
