Az (2017)

Az első jelenet pazar és sokáig ez tartotta bennem a lelket, de az ifjúsági regény mellékvonalon kívül a többi nem sokat ért benne sajnos.

Horrornak kevés, de így is működik. Röviden tömören így tudnám összefoglalni az új AZ-t, amely természetesen ijesztőbbre sikeredett, mint a ’90-es eredeti, de úgy tűnik, sikerült megedződnünk abban a tekintetben, hogy egy horrorfilm nézése során mitől ijedünk meg, s mitől nem. Afelől nincs kétségem, hogy a Bill Skarsgard-féle Pennywise is egy ikonikus bohóc lesz az idők folyamán, akárcsak a Tim Curry-féle, de az új AZ nem ettől vált különlegessé számunkra. A filmet egyértelműen az ügyesen megírt gyerekkarakterek emelik az átlag horrorok fölé. Szinte mindegyik gyerekszereplőnek nagyszerű dumája van, de az én kedvencem egyértelműen Eddie, aki állandóan problémázik azon, hogy valami betegséget fog elkapni. Ezen kívül mindegyikük egy-egy személyiségtípust testesít meg, így ügyesen érte el King, hogy mindenki azonosulni tudjon valamelyikükkel. Az eredeti AZ rengeteg hibája ellenére, szintén ügyesen építette fel a gyerekkaraktereit, így örülök, hogy ezen a téren az új filmben sem kellett csalódnom. S itt érdemes kitérni a magyar szinkronra is, amely meglepően jól sikerül, ugyanis a film humoros részeit nem csekély részben a jó dialógusoknak köszönhetjük. De térjünk rá egy ilyen zsánerű alkotás lényegére: mennyire ijesztő az új bohóc, s hogyan fejlődött a film az eredetihez képest? Erre azt kell mondanom, hogy nem annyival ijesztőbb, mint amire számítottam. Én legalábbis egyetlen olyan jelenetet tudok megemlíteni, amely zsigeri szinten parás volt, illetve többször előfordul, hogy Pennywise egy-egy „hirtelen felbukkanása” kissé megugratja a nézőt a fotelben, de a legtöbbre azért fel vagyunk készülve. Az új film viszont ügyesebben kezeli a Georgie-féle történetet, kicsit nyíltabban belelátunk Beverly és az apja beteges kapcsolatába, Henry agressziójának a legfőbb okára is fény derül, valamint a „lebegés” motívumára is pontosabb magyarázatot kapunk, mint az előd esetében (sőt, a Warner az egész marketing kampányát a lebegésre és a vörös lufira építette fel, egyszerűen, de nagyszerűen). Az említett témák számomra felszínesen voltak érintve a Tim Curry-féle filmben, így egy újabb piros pont az új Az-nak. A legnagyobb problémám azonban magával a bohóccal van, aki számomra még mindig több esetben nevetséges, mint amennyi még beleférne egy jól sikerült és tényleg a zsigerekre ható horrorfilmbe. Aki azért vált jegyet a filmre, hogy közel két és fél órán keresztül féljen, az valószínűleg csalódni fog. Ettől függetlenül nem lett rossz az új AZ, csak a 18-as karika valahogy túlzásnak tűnik (az viszont biztos, hogy ha lesz rendezői változat, akkor nagyon kíváncsi leszek, mit vágtak ki a mozifilmből). Summázva: szórakoztatónak szórakoztató, ijesztőnek már kevésbé ijesztő Stephen King művének új feldolgozása, de azért bízom abban, hogy egy ilyen első rész után egy valamire való folytatás fog készülni, amely választ ad a mostani film nem csekély számú nyitott kérdésére. Az osztályzatomhoz pedig annyit fűznék hozzá, hogy a nagyszerű gyerekkaraktereknek köszönhetően mozdult el az „átlagosról” a „jóra”.

Egész hosszú és látványban gazdag filmet sikerült kidobniuk a rendezőnek, íróknak. De ha már horror műfajról van szó, akkor több félelmet vártam volna a moziban, valamint több halált. Valamint a bohóc szinkronhangja sem volt valami félelmetes, de ezeket leszámítva jól összehozták a művet.

Láttam az eredeti filmet és így valahogy sok újat nem adott a film. Tetszett a 2017-es verzió, de valamit még hiányoltam. Kíváncsi leszek a 2. részre is.

Azt hiszem felesleges összehasonlítani az elődjével, még ha ez elkerülhetetlen is. Igazából se jobb, se rosszabb, inkább más. Nyilván vannak visszaköszönő jelenetek, de hát mégiscsak ugyanabból táplálkozik a kettő. Nos ez a feldolgozás kiválóra sikerült, még ha nem is hibátlanra. Az egész filmből árad egy jó értelemben vett tv-film hangulat, ami inkább a képi világra vonatkozik. A gyerekszínészek remek választások voltak, még ha így elsőre egyikükről sem mondanám, hogy hatalmas karrier vár rá, de kívánom mindegyiküknek. Finn Wolfhard ugyan már jó úton halad efelé és Sophia Lillisben is érzek potenciált, csak szegény nagyon hasonlít Amy Adamsre. Krajcáros szerepére is jó választás volt Skarsgard és szerencsére az elsőnek megosztott nem túl jó kép is csalóka volt. Összességében én egy kicsit több feszültséget vártam, bár így is volt benne olyan, ami megemelt a pulzusomat, pedig azért láttam már ezt-azt. De mindent egybevéve jól sikerült adaptáció, ami biztos még jobban ütött volna, ha nem láttam volna, az azóta klasszikussá vált tv-film feldolgozást. Nagyon város a folytatás és hogy kik alakítják a felnőtteket. Lenne pár ötletem…