Időutazás és telekinézis

2021.07.29 08:20 Eastern79 Olvasottság: 104x

2

Nincs olyan ember, aki gyerekként ne játszott volna el a gondolattal, vajon mit tenne, ha képes lenne utazni az időben. Megnézné, mit tartogat a jövő, változtatna a múlton, vagy esetleg találkozna önmagával ?

Rian Johnson filmje csak elsőre tűnik úgy, hogy egy időutazós sci-fi, mert valójában egy agyafúrt szuperhősfilm, abból is egy eredettörténet, csak éppen a nézőre van bízva, hogy milyen szuperhőst látunk kibontakozni. A most is nagyszerű Joseph Gordon-Lewitt karaktere felnőttként kénytelen "felnőni", hiába, ha az ember fia találkozik a 30 évvel későbbi énjével (Bruce Willis), akkor azért jobb esetben kap némi rálátást a világ működésére.

A cselekmény kezdete és vége annyira távol esik egymástól, hogy szinte elképzelhetetlen, hogyan tudták ezt egyetlen filmbe sűríteni, és itt most nem is az időről van szó, hanem magáról a történetről. Egy sci-fibe oltott akciófilmből fokozatosan lesz thriller, karakterdráma és szuperhősfilm, miközben érdekesebbnél érdekesebb fordulatokat tartogat.

Bár Bruce Willis is újra magára talált ebben a produkcióban, kétség kívül Joseph Gordon-Lewitt és Emily Blunt nagyszerű játéka teszi fel az i-re a pontot, ráadásul egy olyan jövőbeli világot álmodtak vászonra, ami elképesztően hangulatos és látványos, és olyan tökéletesen simul az összképbe, hogy csak akkor veszi észre az ember, amikor konkrétan az arcába tolják.

Nincsenek ultramodern épületek vagy lenyűgöző belső terek, leginkább a fura járművek árulkodnak, vagy például a farmon a permetező droid. Minden kis részlet a helyén, telitalálat a szereplőválasztás is. Külön örültem Jeff Daniels felbukkanásának, igaz, ezúttal negatív szereplőként találkozhatunk vele. Mindent összevetve a Looper egy elgondolkodtató, hangulatos, izgalmas és akciódús mese felnőtteknek.