"That doll is a big middle finger to my bullies"- nyilatkozta a sorozat kapcsán a nyíltan meleg Don Mancini, Chucky baba atyja, aki forgatókönyvíróként több mint harminc éve tartja kézben a franchise-t. Idén elhatározta, hogy az eddigi legnagyobbra növesztett middle fingerét mutatja be az iskolai bullyknak, a toxikus szülőknek, a diszfunkcionális családoknak, a helyi politikai erőknek stb. Ehhez a Good Guy Doll és az azóta mémesedett woke-megnyilvánulása csak ürügy volt. Egyáltalán nem éreztem az "agresszív LGBT-propaganda" befurakodását, pláne hogy a queer téma a kezdetektől eleve adott. A téma sorozatbeli kidolgozása a tinik között finom és ízléses lett, Chucky részéről néha meglepően komoly, máskor vaskosan önironikus.
A Gyerekjáték-franchise persze mindig követte a slasherek aktuális provokatív igazságosztó formuláját (a Chucky ivadéka sokkal queerebb, trashebb, tromásabb volt ennél), viszont ilyen mélyen még soha nem mentünk bele Chucky tetteinek társadalom-lélektani következményeibe. Nem kell zsánerfeszegető Lars von Trier-i mélységgel árnyalt karakterdrámákra gondolni, de akiket érintenek ezek a problémák, azok baromi kényelmetlenül és lehúzva érezhetik magukat bizonyos konfliktusok kibontása során.
Az iskolákban agyonajnározott ideális szülőfiguráknak (ex-sportoló, becsületeskétkezimunkás, polgármester, rendőr) ugyanúgy nincs fogalmuk a kamasz gyerekeik magánéletéről, ahogy a házastársaik és rokonaik problémáiról sem. Az irreális szülői elvárások mentén kialakuló kamaszkori szorongásokat remekül használja ki Chucky baba manipulatív természete akár baráti társaságok ellen is, ezzel a young adult zsáner ügyesen kéredzkedik be a franchise-ba.
Nekem nagyon tetszik, hogy Mancini visszahozta a campy shitet a sorozat közepétől, de még gondolkodnom kell rajta, hogy mennyire jó arányérzékkel. A Chucky-sorozat fiatalabb vagy új nézőközönségét jócskán elidegeníthetik bizonyos régebbi szereplők felbukkanásai és groteszk gyilkosságai, ha nem látták a korábbi filmeket.
Don Mancini néha úgy viselkedik, mint egy Wishről rendelt David Lynch, mégis jólesik a fekete humor két lélekbe gázoló jelenet között (ha olykor ki is zökkent).
SPOILER
A fiatal Charles Lee Gray figurája egy az egyben egy Tommy Wiseau-hasonmás, akit Fiona Dourif alakít szépen maszkírozva. (Beteg :), ő Brad Dourif, Chucky örökös hangjának a lánya.) Az ő és Jennifer Tilly erotikus/komikus, B-filmes jelenetei közé bevágni azt a fontos drámai momentumot, amikor az anya bevallja a rákbetegségét a családjának, az valami... nem találok szavakat e csodálatos ízléstelenségre. :D ("I definitely have breast cancer"- erre gondolok a The Roomból.)
Don Mancini és Brad Dourif bátran állíthatnák a memoárjaikban ugyanazt, amit Chaplin nyilatkozott saját korának másik nagy popkulturális ikonjáról, a Dolfiról: "ez a faszi lenyúlta a stílusomat, bazzeg!"
Vagy David Bowie örökösei nem perelnek, ha esetleg - én nagyon remélem! - a 2. évadban felbukkan majd végre Glen/Glenda, angol hangja William Boyd, avagy Tuk Peregrin.
Az Andyt, Chucky első "gazdáját" alakító Alex Vincent meg továbbra sem jó felnőtt színész, de hát ez van, ha ezt kívánja a fandom. Lehet, hogy Justin Whalint kellett volna visszahozni a Gyerekjáték 3-ból.
