2021.12.31 15:18 elekm90 Olvasottság: 237x
2

Érdekes kezdet utáni zuhanórepülés

Több mint 20 év távlatából abban az egyben biztosan igaza volt Lana Wachowskinak, hogy egy ilyen ikonikus sorozatot csak egy kellően merész húzással érdemes folytatni. Nem akarok spoilerezni, de nagyjából az első háromnegyed órában még sikerült fenntartani az érdeklődésemet, kíváncsivá tettek, hogy hova futtatják ki az egészet. Ugyanakkor jelzésértékkel már ekkor is akadt néhány olyan jelenet, ahol a fejemet fogtam vagy kínomban nevettem a röhejtől. Ezután sajnos a film átcsap egy erőltetett homage-vonatba, amely a jó ízlés határain túl reflektál önmagára a korábbi részek jeleneteinek konkrét átemelésével, túlmagyarázásával vagy azokra való hivatkozással.

A főszereplők mellett nagyon sok karaktert dobnak be feleslegesen, akik nagyjából 2 halmazra oszthatók. Egy részük egyáltalán nem érdekes, szürke figura (pl. a hajó teljes legénysége, Jessica Henwick kivételével), a másik halmaz pedig azokat a szereplőket takarja, akik csak a "poén" kedvéért vannak itt (Jada Pinkett Smith például borzasztó volt). Laurence Fishburne és Hugo Weaving az eredeti trilógia legszórakoztatóbb karaktereit adták, emiatt ők nagyon hiányoztak.

Érdekes kezdet utáni zuhanórepülés

Akciók terén egy kivétellel meglehetősen átlagos, azaz Mátrix-mércével gyenge, az első film bunyóit vagy akár a második rész autópályás üldözését számtalanszor újranéztem, nem hiszem, hogy a negyedik rész jeleneteit bármikor elővenném. A legnagyobb gond mégsem mindezzel, hanem a gondolatisággal, vagyis annak hiányával van, egész egyszerűen kiveszett a filmből, a korábbi filozofikus gondolatokat nyomokban sem tartalmazza. Felejtős.

akció | sci-fi

Készen állsz arra, hogy újra belépj a Mátrixba? Ez a feltámadás története, amely ismét egy sötét világba kalauzolja a nézőt. "A két valóság világában - a mindennapi élet... több»

2