Egy elhibázott élet

2022.01.16 23:53 Artemisia Olvasottság: 7815x

7

A 2018-as Madarak a dobozban után Sandra Bullock ismét a Netflix színeiben tért vissza, méghozzá egy megrázó erejű fegyencdrámával. A Megbocsáthatatlan már témaválasztásával is erős alaphangot üt meg, ugyanis egy rendőrgyilkosságért elítélt nő, Ruth Slater (Sandra Bullock) szabadulásával indít. Ezután a társadalom perifériáján élő exfegyencek kirekesztettségét, stigmáikat és mindennapi kudarcaikat, nehézségeiket mutatja be, melyek aligha átélhetők egy átlagember számára, mégis hamar szimpatizálni kezdünk Ruth karakterével, amihez természetesen Sandra Bullock zseniális játéka is nagyban hozzájárul. De más frontokon is kitesz magáért a Kontroll nélkült is jegyző Nora Fingscheidt: a cselekmény bár lassan folydogál, a folyamatos információadagolásnak hála szépen bővül, kerekedik a sztori a játékidő előrehaladtával. Aprólékos képet fest Ruth lelkivilágáról, hányatott sorsáról. Felkavaró látni az ő karakterén keresztül, hogy mit tesz a börtönlét egy emberrel: Ruth lelkileg és fizikailag egyaránt megviselt és összetört, nem bízik senkiben, hozzászokott, hogy mindig a háta mögé néz, a kedvességet pedig nem tudja kezelni, az udvarló szándékot is gyanakvással és fenntartásokkal fogadja. Az pedig még szívszorítóbb, ahogy az új lakótársainak agresszív húzásait tolerálja, illetve nem tolerálja; határozott megtorlással válaszol a kóstolgatásra, noha hamar kiviláglik, hogy nem erőszakos jellem. Egyszerűen rá volt kényszerülve a börtönben, hogy megvédje magát. Még a fakó, rideg képi világ is mintha csak az ő rezignáltságát szimbolizálná, melyet az éles kontaszt is bizonyít, amit Katie otthonának meleg színeivel képez, ezzel is érzékeltetve a két testvér élete közötti szakadékot. Mindebből valóban lesújtó emberi drámát azonban a filmvégi csavar csinál, mely bár nem váratlan, de egészen más színben láttatja a történetet, és tucatnyi kérdést vet fel.

A film motorja vitathatatlanul Sandra Bullock mesteri alakítása, de rajta kívül több érdekes karakter is bejön a képbe. Az antagonistaként funkcionáló, bosszúszomjas fivérek, Keith és Steve, akik a meggyilkolt sheriff gyerekei. Egyikük megrögzötten revansot akar venni apjuk feltételezett gyilkosán, másikuk fokozatosan ízlelgeti a bosszú gondolatát. Steve pálfordulása az, ami picit több kifejtést érdemelt volna, azonban itt sajnos említést kell tenni a film egyik hiányosságáról, nevezetesen arról, hogy Ruthon kívül nem bontja ki eléggé a karaktereit. Steve-hez hasonlóan Blake (John Bernthal) karakterében is több a potenciál, mint amennyit kiaknáznak: bár maga is börtönviselt, elpártol Ruth mellől, mikor megtudja az igazság egy részét, és nem is kerül megfelelően lezárásra kettejük (szerelmi?) szála. A legnagyobb pazarlás mégis Ruth húgának, Katie karakterének parlagon hagyása. Ezernyi kérdés vetődik fel vele kapcsolatban; mit tud a gyerekkoráról? Mennyire emlékszik a nővéréből? Vajon tisztában van a saját tettével, vagy annak súlyával? Azonban egyre sem kapunk választ, pedig a fordulat megdöbbentő dramaturgiai szempontból. A lezárás pedig nem váltja be a hozzáfűzött reményeket, mivel sok mindenre csak sejteti a választ, igazából olyan, mintha éppen történetmesélés közben hirtelen elvágták volna a filmet.

Összességében mégis tartalmas és erősen érzelmekre ható dráma, jó színészgárdával és alakításokkal, mely csak a sebtében való lezárás miatt nem kapja meg a legjobb értékelést, vagyis mind az 5 csillagot.