Kenneth Branagh másodjára bújik Agatha Christie legendás detektívjének, Hercule Poirot-nak a bőrébe. A 2017-es, alapvetően jól sikerült Gyilkosság az Orient expresszen adaptációja után a Halál a Níluson direktori székét és főszerepét is elfoglalta, ezúttal azonban sokkal merészebben nyúlt Agatha Christie regényéhez. Szabadabban formálta azt a saját ízléséhez, és úgy kapott jóval nagyobb hangsúlyt a giccs és a szentimentalizmus, hogy a cselekmény alappillérei hűek maradnak az eredeti regény cselekményéhez. És hogy Kenneth Branagh miért tökéletes Poirot, azt jól szemlélteti a film egoközpontúsága: a rendező nem átallott saját eredetsztorit adni Poirot torzonborz bajuszának. Ez a 6 percbe oltott tragikomédia olyan pofátlanul pózer, hogy nem lehet nem díjazni Branagh magánszámát, amit a Gyilkosság az Orient expresszen-ben nyújtott kimértebb, modorosabb alakításával szemben egy jóval földhözragadtabb, szórakozó, szerelmes és tolakodó Poirot-val egészít ki (szellemes aranyköpéseiből viszont sajnos sokkal kevesebb van). Az újítások között említhetjük még a politikai korrektséget és a szolid leszbikus szálat és az olyan anakronisztikus pillanatképeket, mint pl. a mai szemmel nézve is túlfűtött tánckoreográfiák.
Karaktereit hosszú kompozíció keretében, ráérősen mutatja be, és noha az első 1 óra javarészt eseménytelenül telik, nem érződik hosszúnak a 127 perces játékidő. Bár folyamatosan szolgáltat valamit, amivel leköti a néző figyelmét, az alapkonfliktust szolgáltató szerelmi háromszög tagjain kívül aránytalanul kevés időt és energiát szán a további karakterekre, a Karnak hajó többi utasára, ami a lehetséges indítékaikat is erőltetetté és mondvacsinálttá teszi.
A színészgárda nem kisebb sztárparádéval operál, mint a Gyilkosság az Orient expresszen tette:
Linett Ridgeway szerepében bájos alakítást nyújt Gal Gadot, aki a kezdetben ellenszenves karaktert is kedvelhetővé és az egyik fő azonosulási ponttá tette.
Armie Hammer magánéleti botrányai bár megítélését jelentősen lerontották, de színészi kvalitásán nem változtattak, és kifejezetten jó választásnak bizonyult Simon Doyle szerepébe. Bár elsőre nem tűnik számára testhez álló karakternek a kitartott, felesége szoknyáját fogó selyemfiú szerepe, de Doyle nem is ilyen férfi, éppen ez a karakter lényege. Hammer Simon Doyle-jának pedig mondhatni a szeme sem áll jól.
Emma Mackey kétségkívül a film legerősebb és legszenvedélyesebb alakítását nyújta a féltékeny, minden hájjal megkent Jacqueline de Bellefort szerepében, végig hiteles, végig tüzes, a kémia pedig remekül működik közte és Armie Hammer között.
Anette Bening, Jennifer Sounders, Russel Brand, Letitia Wright, Sophie Okonedo vagy épp Tom Bateman hozzák azt, amit a forgatókönyv megkíván tőlük, de egyértelműen takaréklángon égnek, alig van lehetőségük egy-egy megvillanásra.
A hangulatra és a látványra nemigen lehet panasz, bár az egyiptomi tájképek CGI segítségével készültek, ez csak egyszer-kétszer szembetűnő, többnyire kifogástalanul gyönyörű látképeket és nagytotálokat szemlélhetünk, és egy romantikus légkör lengi be az egész vásznat; nem véletlenül a "szerelem" a leggyakrabban elhangzott szó a filmben.
Mindent egybevetve jól áll a történetnek az új, sajátos stílus, amely ugyan érdemben nem tett hozzá semmit az eredetihez, mégis jó volt új, modernebb kivitelezésben látni Agatha Christie klasszikusát.
64 Halál a Níluson (2021)
Hercule Poirot épp a szabadságát tölti a Níluson, amikor egy fiatal tehetős örökösnőt, az elbűvölő szépségű és intelligens Linnet Ridgewayt meggyilkolják a Karnak folyami... több»
Szereplők: Gal Gadot, Kenneth Branagh, Annette Bening, Armie Hammer, Rose Leslie
