Jómagam is nagy rajongója vagyok Stephen Kingnek, emiatt pedig időről-időre elő szoktam venni a filmes felhozatalából egyes filmeket. Nos, az 1992-ben bemutatott Alvajárók című alkotás az egyik olyan Stephen King-adaptáció, amely nem egy bemutatott regénye vagy novellája alapján készült, hanem Mr. King egyből írt egy forgatókönyvet, és az alapján készítettek filmet belőle (bár azóta már lehetett hallani olyan dolgokat, hogy egy ki nem adott regénye volt a kiindulópontja az írómesternek). Jómagam még a VHS-korszak idejében találkoztam először ezzel a filmmel, és be kell hogy valljam, hogy akkor talán még jobban tetszett ez a film, mint most, de valamilyen oknál fogva párévente előveszem egy újranézés erejéig eme alkotást, még úgy is, hogy egyáltalán nem tartozik a kedvenceim közé, de valahogy a film hangulata miatt sok mindent megbocsájtok neki. Na de nézzük, hogy milyen is lett az Alvajárók című film.
Magát a film történetét egyáltalán nem mondanám se rossznak, se pedig jónak, sokkal inkább érdekesnek. Úgy gondolom, hogy kellő mennyiségű misztikum megtalálható benne, amit viszont egyáltalán nem fejtettek ki kellő mértékben a filmben. Hallani lehetett olyan pletykákat is, hogy a film legelején látható képsorokat, amik az emberek kapcsolatát mutatják be a macskákkal, nem is Mr. King írta meg, hanem a film rendezőjének, Mick Garrisnek az ötlete volt, és annyira tetszett ez Kingnek, hogy bennehagyták a kész filmben. Viszont pont amiatt, hogy eme dolgot nem King találta ki, hanem a rendező, ezért nem lett kifejtve, avagy foglalkozva a kész filmben. Ha már a forgatókönyvíró Stephen King és a rendezőt, Mick Garrist megemlítettem, érdemes azt is tudni róluk, hogy ez volt az első közös munkájuk, idővel, később még olyan alkotásokat készítettek együtt, mint az 1994-es Végítélet című, négyrészes televíziós sorozatot, az 1997-es Ragyogás tévéfilmes sorozatát, a 2004-es Golyó című King-novella filmváltozatát, és a 2011-es Csontzsák című minisorozatot is együtt hozták tető alá. Szóval egyfajta barátság is kialakult a két úriember közt ennek a filmnek a forgatása alatt. Na de térjünk vissza a jelen filmjükhöz.
Tehát a történet egyáltalán nem átlagos, de sajnos kevésbé van kifejtve benne a misztikum, emiatt pedig kissé hiányérzetem is van vele kapcsolatban, de amivel mégis meg tudták tartani a figyelmemet, az a hangulat. Merthogy egy igencsak furcsa hangulatú film lett az Alvajárók. Nem mondanám, hogy kimondottan félelmetes lett, sokkal inkább egy kissé beteges hangvétel az, ami végig érzékelhető a kész filmen. Említettem hogy ezt a filmet időről-időre elő szoktam venni egy megtekintés erejéig, és immáron a sokadik megtekintés után észrevettem, hogy ami talán az egyik legnagyobb gondom a filmmel kapcsolatban, az a színészi alakítások. Sajnos a színészi alakítások egyáltalán nem lettek annyira időállóak, mint mondjuk a már említett hangulata a filmnek.
Érdemes még megemlíteni a film technikai kivitelezését is, ami szintén a két véglet közt mozog nálam, de mivel egy 30 évvel ezelőtti filmről beszélünk, így én a technikai kivitelezési hibáit inkább az idő vasfogára szoktam fogni, és inkább nosztalgikusnak nevezném már. Amivel viszont még tudtak a készítők egy tisztességeset lökni a film megítélésén nálam, az a kimondottan jól összeválogatott zenei betétek alkalmazása volt (még mindig kiráz a hideg, amikor a filmben felcsendül Enya - Boadicea dala).
Mindent egybevéve jómagam egyáltalán nem tartom annyira rossz filmnek ezt, mint oly sokan. Persze látom a film hibáit, de ezektől mindig képes vagyok elvonatkoztatni, főleg a film hangulata miatt, emiatt pedig egy közepes alkotásnak, mindig meg fog felelni nálam az Alvajárók.
72 Stephen King: Alvajárók (1992)
Az anya és fia páros - aki nem mellesleg igen különleges lények - egy kisvárosba költöznek, hogy szerezzenek maguknak egy szüzet. több»
