Zseniális, megkapó, igazi Batman-melankólia kis köddel, sejtelemmel és komor áhítattal fűszerezve. Karaktertragédiával tálalva, keserű örömmel leöntve. Azért azt elmormolhatjuk, hogy lassú. Azt is hozzátehetjük, hogy sötét, mérsékelt indulattal mondhatjuk, hogy úgy igazán sötét. Hangulatra, pixelre, történetre. Számomra az is meglepő volt, hogy a történetet néha annyira nem a főszereplő köré építették. Gyakorta Batman, tehát Batman, mondom, a nagybetűs Batman konkrétan a nézővel együtt konstatálja a történéseket. Persze, időnként rájön bizonyos információkra, meg gyorsabb, erősebb egyes szereplőknél, de van amikor nem különösebben hat a történésekre. Van, hogy áll és befele bámul egy kirakatba, miközben a rend éber kékruhás őrei elfognak valakit. Nekem karakteridegen. Első megtekintés után legalábbis ez volt a benyomásom. Ettől persze közelebb is érezhettem volna magam Batmanhez. Mint amikor egy haveroddal nézitek ketten, egymás mellett állva az állatkertben a rövidcsőrű hangyászsünt. Összenéztek, és mondjátok, hogy, igen, hát igen. Ilyen is van. Örüljünk, hogy film.
Csekkoltunk egy új színész által megformált, talán alátámasztható, hogy nem sablonos Batmant. Robert Pattinson ebben a filmben szerintem új főhőst hoz. Izomban kevesebb, sápatag (ezt még lehet, hogy a Twilightból hozza, nem mostak le róla valami krémet). A haját a bányászok tavaszi divatja ihlette, újhullámos, üzbég hentesek tincseire emlékeztetett. Ah, boldog fiatal évek…
Alfred, hát ő, nem Alfred. Andy Serkis zseniális művész, de egyszerűen én Michael Caine-nél jobb Alfrédet még nem láttam. Így vagyok Hugh Jackmannel és Rozsomákkal is. Nem vetem el, hogy lehet náluk majd egyszer talán sokára jobbat találni, de nekem ezek a karakterek nagyon összeforrtak a színészekkel. Felteszem, ez merőben szubjektív, fatálisan leegyszerűsített vélemény. Adjatok nekem jobb Rozsomákot és megkövetem magam. Addig is, javaslom, hogy nézzétek ezt a filmet úgy, mint azt a bizonyos hangyászsünt, megértéssel és elfogadással. Én meg várom a jövőbeli Batman-mozikat, mert mindig egy olyan irodalmi, romantika-univerzumba visznek, ahol nem kell a saját realitásunkkal találkoznom, ütköznöm, összevesznem, kibékülnöm.
