Egy kellemes esti mozizásnak indult a film, aztán egy fura hullámvasút lett belőle, amin az érzelmek emelkedtek és süllyedtek. A történet hol robogott, hol megbicsaklott. A végére teljesen elvesztem a produkcióban, csak arra ocsúdtam fel, hogy visszatértünk a főcímhez. Nehéz megmondanom, hogy mi zavart leginkább a filmben.
A film befogadását nehezíti, hogy maga a történet és annak ábrázolása is nagyon nyomasztó. Mintha valaki megpróbálta volna a Blöff című filmet leforgatni úgy, hogy tilos benne vicces jelenetet rögzíteni. Judy Garland báját felfalta a történetből áradó mérgező füst. Dorothy-t annyira elvarázsolta Óz, hogy előbb jut eszembe Voldemort képe, ha rá gondolok, mint az a szerethető figura, aki a filmben volt.
A film legalább annyit elért, hogy sárba tiporta a kellemes nosztalgia hangulatot, és a 30-as évekről sulykolt parádés amerikai életérzést felváltotta Al Capone torz vigyora. Ami végig bent tartott a filmben, az a rendező zsenialitása volt, aki elérte, hogy mindig kíváncsi legyek a következő kitörésre, amitől felcsillan a remény, hogy a tehetség és a siker kéz a kézben járnak. A rózsaszín köd persze hamarább feloszlott, mint szerettem volna, de a varázs kitartott köszönhetően a csodás daloknak, amik a filmben felcsendülnek.
Számomra a színészi játék nagyon meggyőző volt a filmben. Kereshetném a hibát, de nem érdemes. Hozta a filmtől elvárható művészfilmes vonalat pont annyira, hogy belecsúszott az egyszer nézős kategóriába. Ha sokszor akarom nézni mások vonaglását, akkor egyszerűbb, ha megnézek egy kezdő úszótanfolyamot az uszodában.
73 Judy (2019)
dráma | életrajzi | romantikus
Az Óz, a csodák csodája Dorothy-jaként ismert Judy Garland élete nem volt intrikáktól mentes. Negyvenes éveire több házasságon volt túl, majd a kábítószerhez nyúlt, ezzel... több»
Szereplők: Renée Zellweger, Michael Gambon, Rufus Sewell, Andy Nyman, Jessie Buckley
