2022.07.26 17:42 BRANTON Olvasottság: 165x
2

Savanyúság

Nemrég jelent meg a Shop-stop harmadik részének előzetese. Emiatt úgy döntöttem, hogy írok az egyik kedvenc filmemről, mely nem más, mint az első rész.

Rendezőnk az a Kevin Smith, akinek ez volt a legelső filmje. Aprópénzből forgott, fekete-fehérben, pont a költségvetés alacsony mivolta miatt. Mi sem példázza jobban az alacsony büdzsét, mint az, hogy 92 percig egy vegyesboltban és egy videókölcsönzőben járunk. Na jó, egyszer-kétszer azért kimerészkedünk, de az nem tart sokáig. A film nyereséges volt, hiszen több mint 3 millió dollárt hozott, ami csaknem száztizenegyszeresen hozta vissza a 27 ezer befektetett dollárt. Szép adat ez, főleg elsőfilmesként.

Savanyúság

Ezzel a sikerrel, finoman szólva berobbant Smith, kezdtek felfigyelni rá.

Történetünket kifejezhetném dióhéjban, ami körülbelül úgy szólna, hogy egy munkanap történéseit mutatja be az alkotás, több fejezeten keresztül. Miután kifejeztem dióhéjban, lássuk inkább bővebben, hiszen érdemes.

Főszereplőnk Dante Hicks (Brian O'Halloran), eladó egy vegyesboltban. Napja nem is indulhatna rosszabbul, hiszen pihenőnapján behívják dolgozni. Egész nap rossz hangulata van emiatt, és még a bunkó vásárlók is megjönnek. Barátja, Randal (Jeff Anderson), a vegyesbolt mellett dolgozik egy videókölcsönzőben. Jó barátok, viszont teljes ellentétei egymásnak. Dante inkább egy kompromisszumra kész, megalkuvó és konfliktuskerülő ember. Randal inkább egy nagyszájú, cinikus, de végig jószívű ember, aki élvezi az életét. A sztoriból legyen is elég ennyi, lássuk hogyan vélekedek a filmről.

Az operatőri munka baromi egyszerű, fentebb taglaltam, hogy miért, de rendkívül hangulatos. A fekete-fehér kevés alkotásnak áll jól, de köztük van a Shop-stop. Mi az, hogy jól? Nagyon jól! Feldobja a filmet rendesen. Állítom, hogyha színesben tárták volna elénk ezt a hétköznapi sztorit, akkor kicsit sem lett volna hatásos. A fekete-fehér számomra az unalmas, monoton és sokszor depresszív hétköznapokat is jelképezi, szóval emiatt is egy okos húzás volt ez Smithtől. A színészek teljesen ismeretlennek számítottak még akkoriban, de pazarul hozzák az egyszerű embereket. A film humorvilága néhol meglepően intelligens, máskor pedig a tipikus, egyszerű viccekkel bombázza a nézőt. Mindkettőből kell, de nem mindegy milyen minőségben. Kapunk ugyan gyengébb poénokat is, de többségben vannak a jól eltalált beszólások.

A műfaji besorolása vígjáték Kevin Smith filmjének, de ennél távolabb nem is járhatnánk. Ez egy dráma, vígjáték elemekkel. Mondhatnánk azt is, hogy szatíra, mert összességében az. Szinte kifogástalan társadalomkritikát kapunk, melyre igazán fel sem vagyunk készülve. Valaki imádja, valaki utálja. Szerintem egy nagyon érdekes első film ez, amelyet én személy szerint imádok. Merőben más, mint Kevin Smith későbbi filmjei. A második rész is nagyon jó, többször láttam mint az elsőt, de nem amiatt, mert jobb lenne, hanem kommerszebb, könnyebben befogadható, és őszintén, sokkal szórakoztatóbb, felszabadítóbb és viccesebb.

Ettől függetlenül minden pozitívumot, mit leírtam, igaz az első részre és emiatt kultfilm is lett belőle. Okkal, teszem hozzá. Nagyon szerethető mozi, melyet legalább egyszer érdemes megnézni. Azt megjegyezném, hogy sok embernek, valószínűleg az egyszerűsége és kísérletező jellege miatt nem jön be. 5 csillagot adok, mert szerintem egyszer mindenképpen zseniális. Többedjére talán már annyira nem, de számomra helyet foglal ennek ellenére is a legjobb, leghangulatosabb filmek között. Érdekességképpen: A filmnek van egy alternatív befejezése is, melyet én tök jó hangulattal indítottam el a DVD-n. Mondanom sem kell, hogy mekkora gyomrost kaptam azzal a végkifejlettel.

84 Shop-stop  (1994)

szatíra | vígjáték

Dante azt tervezte, hogy végre kialussza magát, bulizik egy nagyot, és semmittevéssel tölti a napot, de a főnöke behivatja reggeli műszakba. A boltban aztán valahogy semmi nem úgy... több»

2