Kóborló   2022.09.24 11:11   olvasottság: 319x
4

Ebben sokkal több is lehetett volna

Még a 2021-es év legvégén, összeállítottam egy aprócska kis listát azon horrorfilmekről, amikre kimondottan kíváncsi leszek majd 2022-ben és hát a Fekete telefon is helyet követelt eme listámon. Előjáróban több olyan aspektusa is volt a filmnek, ami miatt úgy éreztem hogy egy kiemelkedő darabja lesz, a 2022-es horrorfilmes felhozatalának a Fekete telefon, de most hogy végre időt tudtam szakítani rá, azt kell hogy írjam, hogy csalódott vagyok a végeredményt látva.

Mikor Hollywood úgy dönt, hogy egy novellát szándékozik filmre vinni, mindig bennem van egy aprócska félelem, hisz sok esetben a novella rövidsége, döntően befolyásolhatja majd a film megítélését. Nos ennél az adaptációnál is megvolt eme aggodalmam előjáróban, hisz egy elég rövid novella az, ami az alapjául szolgált, de eme félelmeimet, el tudtam felejteni azzal, hogy a film rendezői székébe az a Scott Derrickson ült le, ami már leszállított egy-két igencsak tetszetős horrorfilmet (Ördögűzés Emily Rose üdvéért, Sinister, vagy a Távozz tőlem, Sátán-t!), ráadásul itt még az adott produkciónak a forgatókönyv megírásában is besegített, C. Robert Cargill-nak. Szóval úgy éreztem hogy rendezésügyileg és a forgatókönyv megírásával nem lehet túl nagy gond, még akkor sem, ha az alapanyagul szánt novella hossza, igencsak rövid. Sajnos végül nem így lett. Ugyanis sem rendezésileg, sem pedig forgatókönyvügyileg nem lett kiemelkedő darab a Fekete telefon, merthogy a figyelmemet épphogy csak le tudta kötni. Sajnos ha egy film nem képes megragadni a figyelmemet az elejétől a végéig, akkor számomra nem válik érdekessé és pont ez volt a helyzet itt is. Pedig lehetett volna ebből sokkal többet is kihozni, mert adva volt a misztikum, de valahogy úgy éreztem, hogy bőven megelégedtek a készítők, a közepes minőséggel. Sajnos a film feszültségkeltését sem mondanám kielégítőnek, hisz míg nyomokban tartalmaz is feszült jeleneteket a produkció, addig viszont egyáltalán nem volt képes rájátszani, a félelemkeltésre nálam. Ezt már azért egy sokkal komolyabb hibának nevezném egy olyan filmnél, ahol ilyen nevek alkotják a stáblistát.

Ebben sokkal több is lehetett volna

Ha már megemlítettem a nagy neveket a stáblistán, akkor sajnos nem tudok elmenni szó nélkül, a film fő gonoszát alakító Ethan Hawk mellett. Jómagam kimondottan kedvelem eme színész munkásságát, ezért a film megtekintése előtt, legalább annyira magasra pontoztam eme színész jelenlétének a fontosságát, mint a rendező személyét. Nos sajnos itt is csalódáskeltő volt a végeredmény, ugyanis a történet nem ad kellő játékidőt a színésznek ahhoz, hogy kiemelkedő tudjon lenni, emiatt pedig az ügyeletes fő gonoszunk, kimondottan erőtlenül hat. Viszont apróbb pozitívum a rengeteg csalódás közepette számomra, hogy a filmbéli gyerekszínészek, szépen hozták azt a teljesítményt, amit jómagam elsősorban a nevesebb stábtagoktól vártam volna. Joe Hill-t, aki a film alapjául szolgáló novellát készítette, csak azért nem szándékozom negatív értelemben megemlíteni, mert ő arról nem tehet, hogy Hollywoodnak nem sikerült kellő minőségben adaptálniuk a novelláját, de mivel részt vett a forgatáson mint ügyvezető producer, ezért talán egy kicsit erősebb ráhatással is lehetett volna a film elkészültére, de nem így történt.

Mindent egybevéve egy gyenge közepesre értékelném a Fekete telefont, amiben úgy érzem, sokkal több volt, mint amit végül sajnálatos módon kaptunk.

dráma | horror

A hetvenes években járunk egy coloradói kis település külvárosában, ahol egy rejtélyes sorozatgyilkos gyermekeket rabol el.  Következő áldozatai azonban nem hajlandók... több»

4