Na, akkor gyerünk Indiába, ha már Afrika kipipálva, ugye?
Fordék, vagyis Jonathan Ford és Howard J. Ford gondoltak egy merészet, és átruccantak a kevésbé kaotikus és meleg Indiába, és ott zombultak egy kicsit.
Semmi extra, semmi újdonság, szinte simán bele tudjuk illeszteni az első részbe, gond nélkül.
Körülbelül erről sem tudok igazán ódákat zengeni, mert tényleg nincs miről.
A főszerepben ismét egy amerikai mérnököt láthatunk, Nicholas (Joseph Millson) éppen szélkereket javít, amikor az Afrikából áthurcolt járvány Indiában is szinte mindenkit zombivá változtat.
Nicholast ez már csak azért is nagyon rosszul érinti, mert éppen ekkor tudja meg, hogy tőle a több ezer kilométerre tartózkodó barátnője terhes.
Főhősünk éppen ezért minden erejét megfeszítve azon van, hogy megmentse terhes párját és születendő gyermekét, ebben pedig érdekes módon egy helyi árva kissrác lesz segítségére.
Alapjaiban tehát itt is egy hasonló alapkonfliktust láthatunk, mint Afrikában, néhány kisebb-nagyobb változtatással, ugyanakkor a második rész története mégis valahogy sokkal drámaibb, összetettebb és némileg színvonalasabb, mint az elsőé.
A történetmesélői ambíció kifejezetten jót tesz a cselekménynek abból a szempontból, hogy sokkal kevesebb benne az üresjárat, erőteljesebben halad a célja felé, a karakterek színes és érdekes háttereket és erőteljes motivációkat kapnak.
Persze nehogy azt gondoljuk, hogy így már jó lett a mozi.
A dialógusok erőtlenek, és laposak, nem túl jó a fényképezés, kissé elnagyoltak a vágások, snittek.
Viszont most a klisék ott is megjelennek már, ahol idáig nem láttuk őket, az első rész fojtogató menekülésének helyét átveszi a zombifilmek klasszikus „igyekezzünk tűzön-vízen át A-ból B-be, de gyorsan”, ahol az élőhalottak sokkal inkább akadályt, mintsem soha nem szűnő veszélyt jelentenek. Az állandó szerencsefaktor, a soha ki nem fogyó lőszerek és a hihetetlen módon talált járművek giccses dogmái itt hatványozottan, sőt riasztóan jelentkeznek a filmünkben.
Az élőhalottak megjelenése és mozgása is nagyon sablonossá és kiszámíthatóvá váltak, és itt már nagyon érződik a trehányság és a hanyagság a kidolgozásukon. Ez pedig a rendező és a maszkmesterek hibája is egyben.
És hiába hozza a gyönyörű és izgalmas indiai táj majdnem ugyanazt a produkciós értéket, hiába fejlődött kissé a fényképezés, a hangulatból pont az veszett ki, ami az elődfilmet nagyszerűvé tette, mégpedig a kiszolgáltatottság és a kétségbeesés elemi ereje.
Kiforrottabb és mégis gyengébb, mint az első része, hiszen nem tudott „fejlődni”, és inkább az utánzásban, a másolásban jeleskedik.
Nem lett jobb, és így sokkal felejtősebb, mint az első epizód.
Nézhető, de nem érdemel nagyobb felhajtást.
Három halovány csillag.
