A Mániákus zsaru 3.: A hallgatás jelvényével egy újabb filmes franchise végére értem, bár igaz, hogy némiképp nyitva hagyták a széria befejezést, de mivel jelen produkciónk minősége igencsak elmarad az előtte készített két rész színvonalától, és immáron eltelt 30 év, nem gondolnám, hogy érdemes lenne folytatni (talán ezért is röppentek fel még 2017-ben és 2018-ban olyan hírek, hogy nem folytatást kap majd a széria, hanem remake-et). Na de nézzük, hogy miként is teljesített a széria utolsó felvonása.
A film történetileg ott veszi fel a fonalat, ahol a három évvel ezelőtti második rész befejeződött, és ebben semmi meglepő nincs, hisz már a második felvonásban igencsak erőteljesen belengették a készítők, hogy számíthatunk majd egy harmadik részre is. Számomra leginkább az volt a nagy kérdés ezzel kapcsolatban, hogy vajon miért is van erre szükség, hisz akik látták az első két részt, azok tisztában lehettek már azzal, hogy tulajdonképpen a filmbéli negatív karakter – Matt Cordell – megkapta, amire vágyott, és beteljesítette a bosszúhadjáratát. Tehát felmerült bennem a kérdés, hogy vajon mi elvarratlan száll maradt még a Mániákus zsaruban, hogy egy újabb etapra jegyet váltson, és ezzel trilógiává fejlődjön a széria. Nos, ez szerintem a film forgatókönyvírójában, Larry Cohenben (1936–2019) sem volt ez teljesen letisztázva, ugyanis mondhatnánk azt is, hogy kissé feleslegesnek érződik a történet. Írhatnám akár azt is, hogy kicsit olyan lett ez a rész, mintha csak szerették volna meglovagolni azt a fajta rajongást, ami az első két rész alatt kialakult a karakter körül, de hogy ezzel a résszel biztosan nem lesznek a rajongók megelégedve, abban szinte biztos vagyok. Ugyanis a film története igencsak blőd és nyögvenyelős. Ezáltal pedig egyáltalán nincs meg benne az a fajta sodró lendületű történetvezetés, ami jellemezte az első két részt. Továbbá az is feltűnhet azon nézőknek, akik látták már a korábbi két részt, hogy sok jelenetet újrafelhasználtak a második felvonásból. Ez azért történhetett meg, mert a film végső vágása igencsak rövidkére sikeredett, még az egy órát sem érte volna el, emiatt pedig szükség volt némi tatarozásra, amit az előző részből emeltek át ide. Továbbá elég erőteljesen érződik az újra visszatérő Matt Cordell karakterén, hogy mintha ő sem igazán találná a helyét a történetben, és emiatt egy olyan nem várt meglepetést is tartogat a történet későbbi szakasza, ami igencsak hajaz Frankenstein sztorijára (persze kissé átdolgozva a Mániákus zsarujáéhoz).
Talán csak két dolgot tudnék némiképp kiemelni ebből a felvonásból. Az egyik a főszereplő Robert Davi, aki ismét McKinney detektívet alakítja, mint a második részben, és aki itt már jobban is hozza a szerepét, mint a második rész alatt. A másik kiemelendő erénye eme résznek a végső leszámolás kivitelezése, amiben szinte minden benne volt, ami miatt sokan szerethették a 90-es évek tipikus b-kategóriás akciófilmjeit.
Kissé sajnálkozva álltam fel a film megnézése után, hogy csupán ennyi pozitívum maradt meg számomra a trilógia záró(?) darabjából, és inkább a negatív és sok esetben a sótlan tartalom maradt meg túlnyomórészében bennem.
