Cronenberg szerves jövőképe

2023.06.07 01:33 Zsolt Szabó Olvasottság: 111x

2

David Cronenberg munkásságát senkinek sem kell bemutatni, még az is ismeri a nevét – a szakmám belül és mi filmrajongók is –, akiknek éppen nem ez a filmipari vonulat jön be, de igen, a filmjeit egytől egyik látni kell. Vannak ilyen rendezők, akik, ha egy filmet kópiára visznek, akkor azt meg kell nézni, mert kötelező darab, ez nincs másképpen A jövő bűneivel sem. Ugyanolyan ambiciózusan hangzik, és mélyen belemerül a nem is olyan távoli jövőbe, amelyben az emberiség megtanul alkalmazkodni szintetikus környezetéhez. Ez az evolúció az embereket túllépteti a természetes állapotukon és metamorfózishoz vezet, ami megváltoztatja a biológiai felépítésüket.

Míg egyesek magáévá teszik a transzhumanizmusban rejlő korlátlan lehetőségeket, mások megpróbálják megőrizni az eredeti állapotukat. Akárhogy is, Saul Tenser (Viggo Mortensen) híres performansz művész, aki magáévá tette ezt az új vonulatot, új és váratlan szerveket növeszt a testében. Társával, Caprice-szel (Léa Seydoux) együtt Tenser e szervek eltávolítását látványossággá varázsolta hűséges követőinek, hogy egy valós idejű színházi előadás keretében csodálkozhassanak rá. De amikor a kormány és egy furcsa szubkultúra is felfigyel rá, Tenser kénytelen megfontolni, mi lehet a legmegrázóbb teljesítménye, ami még várat magára.

Maga a film teljes mértékben felkavaró képsorok sokaságát hozza. Cronenberg ebben a filmben nem a látványvilágra megy rá a jövőképpel kapcsolatban, hanem arra, hogy az emberi test változásaival foglalkozzon, igen elvont és bizarr módon, a horrort és a sci-fi-t elegyítve, a különböző kütyük létrehozásával, amit „főhősünk” is használatba veszi mindennap. A szereplőkre nem lehet panasz, Viggo Mortensen és Léa Seydoux is kiad magából mindent, és szó szerint mindent végre hajtanak, amit szeretne filmre vinni a rendező. (Azért minden poént nem lövünk le) A megközelítése is nagyon bizarr, hogy ebben a világban az emberek máshogy élik ki vágyaikat egymáson. Aki szereti a zsánerfilmeket, azoknak ajánlom inkább megnézésre, nem lesz egy széleskörben kedvelt film. Kristen Stewart alakításait nem szeretem, de ebben a filmben meglepően hatásosan alakította azt a „kis” szerepét, amit Cronenberg rászabott. Itt a rendező és a stáb nem finomkodott a látvánnyal, és azzal, hogy az ember elgondolkozzon azon, hogy lehet-e egy film ennyire szépen kimunkálva gyomorforgató. Cronenberg erre megadta a választ, hogy igen. A film zenéje is annyira hatásos, mint a rendezése, a film képi vágásai (szó szerint vágásai) és a színészi alakítások. Howard Shore is oda tette magát, amit lehetett, azt kihozta magából. Viszont a film vége illetve lezárása hagy kívánni valót maga után, vagyis számomra teljes mértékben nyitva hagyott minden kérdést, és gyors levágása lett a filmnek. A maga 108 perce tökéletes játékidő, ehhez is érteni kell, hogy ne legyen túlzottan elnagyolva a film. A mellékszereplők a „nagyágyúkhoz” fel se érhetnek, totál szürke kisegerek, és az alakításuk is teljesen sótlan. Magam is elgondolkoztam a film után, hogy értékelésem milyen legyen. A rossz és a jó között vacilláltam, mert a zsánerfilmek soha nem voltak a kedvenceim, viszont a színészi alakítások miatt – és persze az idén nyolcvan éves Cronenberg miatt – közepes értékelést adtam a produkcióra, ami persze független filmként készült el, több produkciós cég által. Ahogy az várható volt, a mozikasszáknál se erre a filmre fizettek be az emberek. Az ilyen alkotások soha nem a mozipénztáraknál lesznek sikerfilmek, hanem mindig csakis utána beszélnek az emberek róla. Ez a film is így járt, ami természetesen nem baj. A film teljesen egyedi, vagyis még ehhez hasonló próbálkozással se találkoztam, értékelésembe ez is közrejátszott. Így adok rá 6/10/-et, de nézd meg te is a filmet, és legyen róla saját véleményed!