Politika vérontással

2023.08.08 21:08 Artemisia Olvasottság: <100x

4

Az élet írja a legjobb forgatókönyveket – ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az eddig mindössze 2 nagyjátékfilmet levezénylő Shaka King 6 Oscar-díjra jelölt történelmi drámája, mely valós eseményeket dolgoz fel.

A Fekete Párducok egy radikális, félmilitáns polgárjogi mozgalom volt, mely az 1960-as évek végén alakult az Egyesült Államokban, és elsősorban az afroamerikaiak jogaiért, életkörülményeik javításáért, végső soron az összes kisebbség egyesítéséért, az elnyomó, rasszista hatalom megdöntéséért szállt síkra.

A szervezet chicagói részének vezéralakja Fred Hampton volt, aki forradalmi szónoklataival olyan nagy hatást tett az emberekre, hogy az FBI nemzetbiztonsági fenyegetésnek tartotta, J. Edgar Hoover pedig a „fekete messiásnak” titulálta.

A film Hampton elnöklésének csúcsán veszi fel a fonalat. A tehetséges és elképesztően szuggesztív Hampton más fekete csoportok mellett latinókat, Puerto Ricó-iakat és még rendszerellenes fehéreket is maga mellé állít, politikai tevékenysége mellett pedig aktív humanitárius munkát is végez, mint például hátrányos helyzetű gyermekek étkeztetése, a feketék egészségügyi ellátásának javítása, oktatása. Az FBI minden áron a fejét akarja, így pont kapóra jön a magát rendszeresen szövetségi ügynöknek kiadó autótolvaj, Will O'Neal letartóztatása, akinek Roy Mitchell ügynök alkut ajánl: büntetésének elengedéséért cserébe be kell épülnie a Párducok közé, és folyamatosan jelentenie kell, különösen Fred Hamptonról. A sarokba szorított O'Neal vállja a tégla, avagy Júdás szerepét.

Shaka King zseniális forgatókönyve mesterien adagolja az érzelmeket, az emberi drámát, valamint a politikai feszültséget, emelett hiteles korrajzot nyújt a forrongó '60-as évekről, és hiteles dokumentációja az ábrázolt történelmi eseményeknek. A rendszerszintű rasszizmus, a hatalommal való visszaélés, a rendőri túlkapások és a társadalmi széthúzás precíz krónikája, de nem felejti el árnyalni üzenetét és mondanivalóját : karakterábrázolásában az embert próbálja megragadni, nem pedig a társadalmi címkéket és/vagy stigmákat. Fehérek és feketék, konzervatívok és radikálisok, férfiak és nők – mindenki egyaránt tesz jó és rossz dolgokat, mindenkinek megvan a maga értékrendje, hibái és lelkiismeret-furdalása, eszméi és prioritásai.

Hampton és a Fekete Párducok alapvetően egy utópisztikus társadalomért harcolnak, de ezt időnként megkérdőjelezhető eszközökkel teszik; Will O'Neal fekete férfiként a saját népét árulja el a saját boldogulásáért, és a saját elveit feladja némi pénzért cserébe. Roy Mitchell fehér, konzervatív FBI-ügynökként elítéli a Ku-Klux-Klan tevékenységét, és bár ő maga is bejuttat egy lefizetett spiclit a Párducok közé, mikor megtudja, hogy J. Edgar Hoover beépített informátora, éppen a spicliség ürügyén végzett ki brutálisan egy másik Párducot, elkezd kételkedni az FBI-ban.

A nagyszerűen megírt karakterek tökéletes színészi alakításokkal találkoznak, ami a film legerősebb ütőkártyája lesz. Fred Hampton szerepében Daniel Kaluuya bámulatos alakítást produkál, meggyőző, szuggesztív, igazi vezéregyéniség, akiről minden további nélkül elhisszük, hogy egy igazi forradalmár. Teljesen jogos volt az Oscar-szobrocska.

Lakeith Stanfield nem kevésbé hiteles az áruló O'Neal szerepében. Minden jelenetében ott vibrál a belső vívódás, a két tűz között őrlődés, a lelkiismerete visszhangjával való küzdelem.

Jesse Plemons az előbb rámenős és magabiztos, majd egyre bizonytalanabb FBI-ügynök szerepében szintén kiválóan alakít, jól hozza az érem másik oldalát, hiszen ő nem rasszizmusból vagy korrupció folytán, hanem csupán meggyőződésből, elvből végzi a munkáját, és biztos benne, hogy helyesen és törvényesen jár el, karakterének kulcsjelenetében pedig őt magát is megfélemlíti a hatalom.

A Júdás és a Fekete Messiás egy profi rendezés, zseniális alakításokkal, korhű fényképezéssel és operatőri munkával, hatásos filmzenével, valamint precíz tényfeltáró, sokkoló dráma és sötét politikai thriller. Témája ma is aktuális, de tartózkodik a provokációtól vagy a szájbarágástól. Egyszerre egy minőségi filmélmény és egy olyan tanmese, amiből mindenki tanulhat valamit – a politikai nézeteitől függetlenül.