Jó pár éve kerülgettem már a Reanimátor című film megtekintését, sőt, ha az emlékeim nem csalnak, egyszer-kétszer már neki is kezdtem, amikor szóba került a baráti társaságom jóvoltából, de akkoriban soha nem néztem meg az elejétől a végéig. Ennek az okát mindmáig homály fedi, és csak feltételezni tudom, hogy akkoriban azért nem néztem meg, mert valahogy valami egészen másra számítottam vele kapcsolatosan. Talán mindezen dolgok miatt is döntöttem úgy a napokban, hogy pont itt lenne az ideje annak, hogy végre megnézzem az elejétől a végéig eme sokak által szeretett, kultikus filmet. Na de eme apróbb kitérő után, térjünk is rá arra, hogy vajon milyen is lett a Reanimátor című film.
Röviden: véres! Hiába keresgélek az emlékezetemben ehhez hasonló filmet a 80-as évek horrorfilmes felhozatalából, egyszerűen egy se ugrik be. Ha mondjuk a 90-es évek filmes felhozatalából is keresgélnék, akkor is csak egyet tudnék megemlíteni, méghozzá az 1992-es Hullajó!-t. Be kell hogy valljam, kissé nehéz pontosan a helyén kezelnem eme alkotást, mert ha egy H. P. Lovecraft (1890–1937) adaptációként tekintek rá, akkor egyértelműen hatalmas csalódásként éltem meg a látottakat, merthogy kimondottan kedvelem Lovecraft írói munkásságát. Ugyanis Mr. Lovecraft írásainak a nagy része (még a pár oldalas novellái is) képesek magukból olyan atmoszférát árasztani, amitől lúdbőrözni kezd a karom. Na mármost a film forgatókönyvírói, Dennis Paoli és William Norris, H. P. Lovecraft 1922-ben megjelent Herbert West–Reanimator című történetét vették alapul a film elkészítéséhez, de valójában túlzottan sok mindent nem tartottam meg abból a történetből, mondhatni csupán az alapját, és minden mást kiegészítettek a saját ötleteikkel, és így születhetett meg egy igencsak elborult és beteges humorral fűszerezett alkotás.
Maga a történet alapfelállása végtelenül egyszerű, és a forgatókönyvírók meg sem próbálkoztak azzal, hogy mindezt túlbonyolítsák, avagy egyes kérdéseket megmagyarázzanak benne, ehelyett inkább alaposan feltöltötték a történeti hiányosságokat fekete humorral. Ezzel nincs is semmi gond, ha csak az nem, hogy ennyire túltolt fekete humorú horrorkomédiánál erősen ajánlott, hogy a nézőjénél is meglegyen ez a fajta befogadókészség. Ha pedig mindez nincs meg, akkor csak egy igencsak vérben úszó, trancsírozó horrort kapunk. Na mármost azt vettem észre magamon a film nézése alatt, hogy engem sem tudott magával ragadni a filmben alkalmazott humorforrás (lehet, hogy nem volt meg a kellő hangulatom hozzá, de az sem zárható ki, hogy egyszerűen nem találtam elég humorosnak mindezt), de a technikai kivitelezései annál is inkább megleptek. Főleg abban a tudatban, hogy mindezt 1985-ben hozták tető alá, és kevesebb mint egymillió dollárból!
Ha pontoznom kéne a film fő összetevőit, akkor a története nem több a három csillagnál, a színészeket valahol a három és a négy csillag közti tartományba sorolnám, hisz kiemelkedőt igaz, nem nyújtottak, de egy ennyire groteszk humorral megfűszerezett filmnél félő volt számomra, hogy kissé túljátsszák a szerepeiket, de szerencsére mindez nem történt meg, és hát a technikai kivitelezéseire csakis csillagos ötöst tudnék adni. Ha átlagot kéne ezek után számítanom, akkor nálam a Reanimátor négy csillagot ér. Ezek után szinte biztos, hogy valamikor beütemezem a folytatásait is (két rész készült még hozzá).
73 Reanimátor (1985)
A Reanimátor című horror-vígjáték történetében Herbert végre megtalálta az örök élet titkát; legalábbis azt hiszi. További kísérleteihez újabb halott testekre van... több»
Szereplők: Barbara Crampton, Jeffrey Combs, Peter Kent, Bruce Abbott, David Gale
