Érdekes történet, már látott megoldásokkal.

2024.02.26 21:19 Essyl Olvasottság: 221x

0

Biztosra veszem, hogy sok embert lázba hozott, de hogy alaptalanul-e, azt hamarosan megtudjátok, szubjektív véleményem során.

Martin Scorsese-t lehet utálni vagy szeretni, de az tény, hogy a filmipar egyik meghatározó midcult rendezője. Van valami egyedi a képi világában, és néha már-már a művészi/rendezői scénába tudnám sorolni filmjeit, pl.: Taxisofőr. Mégis el kell ismernünk, hogy alapvetően a nagyobb közönségnek gyárt filmeket, tehát nem egy Antonioni vagy Bergman, de ez nem von le semmit munkásságának értékéből. Valahogy képes tényleg középen haladni. Hogy miért mondom ezt? Mert ha megfigyeljük a témaválasztásainak mélyebb aspektusait egy-egy filmjénél, akkor azért találunk mélységet/tartalmat. Ez a Megfojtott virágokban is tetten érhető. Egy fontos témát boncolgat, és annak még borzalmasabb sötét foltjai a történet cselekménye.

Remek szereposztással, korszakos színészekkel, akik bár sok helyen olvasom az elégedetlenséget, mégis képesek voltak hozzáadni a történethez. Annyi évtized után, most már látom Leonardo ismétlődő motívumait, ami talán már-már unalmas, de ez nem az ő hibája. Azt hiszem, minden színész esetén igaz, hogy a jóból is megárt a sok. Ez esetben is hozza a kötelezőt ettől független, és picike újdonságot is be tud csempészni, köszönhetően a szerepnek, amit kapott. De Niro kora ellenére még mindig remekel, persze a fiatalos Volt egyszer egy Amerika színészét már ne keressük, de persze klasszisokkal jobb, mint például a Nagypapa hadművelet családi komédiája. Lily Gladstone munkásságára eddig nem figyeltem fel, de úgy érzem, róla még hallani fogunk, hitelesen és top szinten hozta a szerepét. Brendan Frasert jó látni, még ha csak röviden is, remélem, most ismét magára talál. Jesse Plemons pedig egy remek top A kategóriás mellékszereplővé vált. A többiekre külön nem térnék ki, de a szereposztás remek. Maga a film egy minőségi munka, de hogy ne csak a jóról szóljak, érdemes a negatívumokat is megemlíteni. A hossza mindenképp ide sorolandó, ha nem az a vége, ami, akkor még talán el is fogadom. Azonban tekintettel arra, hogy lezárás gyanánt mit kapunk (pulpitus), semmi nem indokolja az eposzi hosszt. Sőt, ha a vége másképp is van elmesélve, akkor is sokszor éreztem, hogy leül a film, s bár jómagam már szeretek megállni elmélázni. Azonban úgy érzem, ez nem feltétlen vászonra való. Azért nem okolhatom, hogy kevés az „akció” benne, mert más műfaj, de itt nem csak erről volt szó. Néhol tényleg le lehetett volna csípni pár snittet. Scorsese nagyon el akar ismét mesélni valamit, ami általában sikerül, azonban van, amikor nem. Féltem, mikor megláttam, hol játszódik: „vadnyugat”, de ezt jól megugorta a film. A képi világ korhű, de ezt általában mindig jól hozza Scorsese. Nekem tudott újat mutatni, érdekes volt látni, ahogy a kapitalista világba integrálódnak az indiánok, ennek konfliktusai és haszonélvezői. Vajon hány csontváz zörög még az USA szekrényében?

Záró gondolatom a filmről:

Egy szép életmű méltó, de nem legfényesebb darabja a Megfojtott virágok „eposza”.