Nos igen, a film a nem sok dologról szól. A címből már kitalálható, hogy témája a depresszió és öngyilkossági hajlam, és a történet lényegében ezt láttatja nagyrészt vontatott, minimalista és kényelmetlen stílusban. Ha olyan filmek, mint a Lost in Translation vagy a The Assistant tetszettek, akkor ez a mozi is ideális lehet, bár, sajnos nem olyan jó, mint a fenti filmek.
Nem igazán van nagyon központi konfliktus vagy narratíva, úgyhogy ha nem bírod a hangulatfilmeket, olyan messze kerüld el, amennyire csak tudod. Itt majdnem minden attól függ, együtt tudsz-e érezni, vagy benne voltál-e hasonló jellegű szituációba, mint a főszereplő. Azért akad pár mindennapi elem, amivel szerintem sokan szimpatizálhatnak: a lassú corporate irodai munka vagy unalmas, semmitmondó small talk kollégákkal, akik mindenáron megpróbálnak színt vinni az unalmas hétköznapjaikba. Az idegesítő munkatársak, a napok szürkesége vagy a monotonitás, mind olyan dolog, amit a film nagyon szépen jelenít meg. Mindezt ismételten, nagyon lassan teszi. Na de mért látjuk ezeket?
Főszereplőnk, Fran egy depressziós, visszahúzódó egyéniség, akit – az új, jóval szociálisabb és jóval nyitottabb – munkatársa bevon pár munka utáni eseménybe. Elmennek moziba, kávézóba és egy baráti társaság esti partijába, olyan helyszínekre, ahova Fran soha sem menne, és kicsit nem is érthető, miért mond ezekre igent. Így aztán ezek elég kényelmetlen helyzetek, még nekünk, nézőknek is. A film nagy részében főleg csak végtelen hosszú jelenetekben fetreng, és mindenféle öngyilkosságokról gondolkozik. Van itt egy másik narratíva, ami a titkokról és bizalomról szól, több munkatársat ismerünk meg, akik ilyen-olyan aspektusát az életüknek eltitkolják a többiek elől. Ezzel nem kezd nagyon sokat a rendező, gondolom, inkább párhuzamként látjuk főszereplőnk zártságával.
És ennyi, a film nem több ennél. Bemutatott egy karaktert, ahogy konfrontálódik egy számára bizonytalan, de mindenki másnak mindennapi szituációval. Mindezt visszafogott filmnyelvi eszközökkel, nagyon, nagyon minimalista módon teszi. Ha átlendülünk ezen az unalmas felálláson, akkor van itt egy hangulatfilm, melynek vége egy kicsit tud ütni, de nem tudom, hogy megéri-e csak ezért végigülni. Szép képi világ, de szerintem el lehet tölteni jobb filmekkel az időt. A tavaly megjelent The Zone of Interest szintén egy mindennapi pillanatot mutat be, mégis azt sokkal, sokkal érdekesebben teszi.
Ennek ellenére Daisy Ridley játéka kiváló, a film látványvilága is hangulatos, amennyire a depresszió egy hangulat tud lenni. Bár a film vontatott, teljesen unalmasnak talán nem mondanám, de az biztos, hogy nem lehet csak úgy nekiülni, mint a legtöbb más filmnek.
dráma | romantikus | vígjáték
A sivár oregoni tengerparton elveszett Fran a fülkéjében talál vigaszt, hallgatja a munkatársak állandó duruzsolását, és időnként álmodozással múlatja az időt. Képtelen... több»
Szereplők: Daisy Ridley, Brittany O'Grady, Parvesh Cheena, Bree Elrod, Dave Merheje
