A Masking Threshold egy meglepően egyedi indie horror. Nagyrészt szuperközeli és közeli felvételeket mutat a narrátor asztaláról, ahol főszereplőnk megpróbálja megérteni, mért hall hangokat és azok mit mondanak neki. A film közben velünk együtt próbálja interpretálni, amit képtelen megérteni. Egy érdekes kozmikus horror ez, ahol tényleg azt érezni, hogy főszereplőnk csak egy apró eleme valami grandiózus tervnek, amit úgy hívunk, hogy élet.
Főszereplőnk egy antiszociális, visszahúzódó informatikus, aki egy különös jelenség hatása alá kerül. Elmondása szerint, hallja a hozzá közel eső tárgyakat és élőlényeket. Mindennek egy eltérő frekvenciája van, és ő pontosan meg tudja különböztetni ezeket. Először körülményes és tudományos módon próbálja megérteni furcsa betegségét. Analizál, elemez, konzultálni próbál, de senki sem veszi komolyan, elhidegül munkájától és a többi embertől, elmerül a valóságának megértésében, és minket is visz magával, ahogy egyre vadabb és vadabb dolgokat művel. Talán a hang mögött több van, mint gondolta.
A film eredeti történetmesélése a legérdekesebb eleme. Nem igazán látjuk főszereplőnket, csak azokat a tárgyakat és állatokat, amiket az asztalára tesz. A közeli felvételek orvosi műtétek képi világát idézik, főszereplőnk megvág, tép, megfélemlít, kínoz, öl. Mindent megpróbál, hogy megértse a hangot. Mindezt remekül mutatja be a film, hisz mi is a főszereplő gondolatain át értjük meg, hogy kerül valaki az őrület szélére, milyen interpretációkon ugrik át, milyen ingerek érik. Valódi lovecraftos horror ez, undorító képi és hangi elemekkel, szó szerint olyan pillanatokkal, ahol nem is tudtam a képernyőre nézni, és főszereplőnk gusztustalan transzformálódásával.
Nem mindenkinek lesz ideális ez a fajta történet. Egyrészt, nem gyors tempójú, és bár vizuális világa egyedi, elég minimalista, amit látunk és hallunk. Monológokból álló narratívája pedig elijesztheti azokat, akik mozgalmasabb filmekhez vannak szokva.

56 Masking Threshold (2021)
Egy szkeptikus informatikus egy sor kísérletet végez rögtönzött otthoni laboratóriumában, és megpróbálja meggyógyítani kínzó halláskárosodását. több»
Szereplők: Max Grodénchik, Ethan Haslam, Jason Scott Sadofsky, Bronwynn Mertz-Penzinger, Caroline St. Clair