A J. J. Abrams rendezte kilencedik egész estés Skywalker-részt 2019-ben nagy várakozás előzte meg a 2017-es Rian Johnson készítette nyolcadik fejezet bukása után. A hardcore rajongók éppen úgy várták, mint az amatőr SW-fanok, és a szimpla érdeklődők is (akik egész életükben ha 1-2 SW-filmet láttak).
Én alapvetően ezt a három nézőtípust ismerem: a profikat, az amatőröket és az érdeklődőket. A kilencedik rész sikere vagy kudarca fordított sorrendben jelent meg a három típusnál: a szimpla érdeklődők jónak találták, az amatőrök már sokkal rosszabbnak, a profi harcore tábor pedig felháborodott. Hogy milyen problémák miatt? Először is: a sztori borzalmasan gyenge. Palpatine végig élt, és most új sereget hozott létre, új csillagflottával? Honnan, kik adják a létszámot? Aztán ott van ez a rokoni szál dolog is: Rey a császár unokája, de a legvégén azt mondja magáról, hogy Skywalker? Meg hogy Ben Solo (alias Kylo Ren) és Rey eleinte ellenségek, majd szövetségesek, aztán újra ellenségek, és legvégül Kylo-Ben halálakor meg már szerelmesek? Gagyiságok halmaza, amelyen sajnos a látvány sem sokat segít, mert hogy még az is gyengécske.
Még azzal együtt is, hogy a végén Palpatine a kezéből kiáramló energianyalábokkal támad csillagrombolókra. Itt azért már fogtam a fejem. Egyedül Oscar Isaac jó (mint a harmadik trilógia legjobb karaktere: Poe Dameron), és persze Daisy Ridley is jól tolja, szegény megérdemelt volna egy sokkal jobb sztorit és egy fényévekkel jobb rendezést. Számomra nagyon fura, hogy J. J. Abrams 2015-ben még tudta, hogyan kell elkészíteni egy jó SW-mozit (Az ébredő erőt), most meg ennyire elcs*szte az egészet. Az egyetlen számozott SW-fejezet, amit nem tudtam újranézni (max. egyszer, de akkor is csak a feléig). Ez azért beszédes. Értékelés: 2 csillag (jóindulattal).
