Öncélú borzongatás

2024.12.03 21:47 puszta Olvasottság: 2006x

1

Az alapsztori érdekes, a helyszín is, ahol játszódik, van egy sajátos hangulata, és végig fenntartott színvonala, és bár viszonylag egyszerű a sorozat kivitelezése, de pont emiatt szerethető. A karakterek is elég egyszerűek (talán a főhős serif és mellette egy-két szereplő picit összetettebb), akiket szimpatikus színészek többnyire remekül alakítanak, így ők is szerethetők (a későbbi részekbe bekerült egy-két erőltetett karakter, de szerencsére ritkán jutnak szóhoz). Ki kell még emelni a szinkront, ami mostanában gyakran elég gyenge, de itt teljesen jól sikerült (különösen Kálid Artúr kiváló, mint mindig). Összességében kicsit vegyes a benyomásom: egyrészt végig lekötött, viszonylag hamar végignéztem, tetszett néhány ötletes megoldás vagy vicces kiszólás (pl.

a saját logikátlanságukra, azaz olyan gondolatok megfogalmazása, ami óhatatlanul felmerül egy kritikusabb nézőben...), másrészt több, számomra zavaró eleme volt. Leginkább az epizódok 40-50%-át kitevő ömlengések: erőltetett, önérzetes viták és veszekedések, önsajnáló monológok, lapos okoskodások, hisztizés, duzzogás, émelyítő nosztalgiázás, nyálas párbeszédek („nem a te hibád”), mindenféle szentimentalizmus, mindez újra és újra beszúrva néhány komolyabb történés, vagy beszélgetés közé. A „rejtély”, ami végig fenntartja az érdeklődést, néha kissé háttérbe is szorul a szereplők személyes dialógusai között (főleg a 2. évadban, szerencsére az 1.

és a 3. pörgősebb). Az persze nem zavar, hogy a horrorelemek nincsenek túltolva, de azért a balansz nem tökéletes, kicsit talán a kelleténél lassabban derülnek ki a dolgok (egyébként egy dinamikusabb minisorozatban is meg lehetett volna ezt oldani, bár így sem rossz...). Ritkán nézek horrort, nem a kedvenc műfajom, de nem bánom, hogy belekezdtem; egyébként meg mindig reménykedem, hogy az öncélú borzongatás helyett lesz valami egyéb, mélyebb mondanivaló is, itt még erre van esély, hiszen szép lassan, de jön a 4. évad is...