2025.02.13 18:54 Juki-onna Olvasottság: 118x
2

Ellen Hutter

Ellen Hutter nevét kellene hogy viselje a film címe, nem pedig Nosferatuét, szerintem. Izgatottan vártam a filmet, mint mindenki, és azok közé tartozom, akik csalódottan jöttek ki a moziból. Kétszer néztem végig a filmet, és nem azért, mert annyira tetszett, inkább azért, mert valakit hiányoltam a filmből. (Persze ebben az is közrejátszhatott, hogy nem kötött le a téma, és a gondolataim néha elkalandoztak, főleg azután, hogy a két kislány a kamerába sikított. Ott már kezdtem a homlokomat ráncolni.) Újra megnéztem, és valóban, most sem láttam sokszor Nosferatut!

Hol hagytuk Nosferatut? Hova lett? Még alig láttuk, és már el is tűnt! Hiányzik a filmből! Annyit dolgozhattak rajta a sminkesek, hogy szerettem volna megcsodálni a munkájukat és Orlok gróf (Bill Skarsgård) színészi játékát. A hosszú ujjait és a kezét, azt bezzeg sokáig mutatják! Igen, látjuk, nagyon jó lett, de én Nosferatu arcát szerettem volna látni. Egy árnyék a sötétből, egy felvillanó arc, a kéz (persze), de ez édeskevés ahhoz, hogy a nézőt letaglózza.

Ellen Hutter

(A nyitóképen szerintem Nosferatu ébredését kellett volna bemutatni, ahogy ébredezik a kriptájában egy édes, hívogató női hangra. Ahogy a csontvázát lassan újra emberi szövetek kezdik ellepni, és újra az emberhez hasonló lény lesz. Sokkal érdekesebb lett volna!)

Viszont annál többet kapunk Ellen Hutterből. Több mint elég! Nem érdekelt igazán, hogy látomások gyötrik, ebből elég lett volna tíz perc is. Kicsit túl sok volt a rinya! A folyóparton a hosszú bugyogóban fetrengés, és amikor a nyelvét kinyújtja! Nem értem! Az egész filmnek a hangulata olyan sötét és mély kellett volna hogy legyen, hogy a néző alig tudjon kikecmeregni a moziból. Legalább olyan rideg és éjszínű, mint Thomas Hutter (Nicholas Hoult) látogatása Orlok grófnál. Az tetszett!

Számomra ott kezdődött el a film, és Thomas távozásával véget is ért. Egy kicsivel több aktivitásra, mozgolódásra voltam felkészülve Nosferatutól. Arra gondoltam, hogy a kisváros szűk és sötét utcáin szedi áldozatait, és követhettük volna az útját a szeretett nő házához. (Tudom, nem így szól az eredeti történet!) Az feszültségkeltő lett volna, de így?

Néha-néha felvillan egy ismerős arc, egy ismerős jelenet a múltból, és nem igazán mondhatom, hogy az újdonság erejével hatott rám az alkotás! Két hangeffekt, amire felfigyeltem: Orlok gróf botjának lassú koppanása és a szürcsölése. A lassú beszéde és a film aláfestő zenéje is bejött. Két csillagot adok, azt is Nicholas Hoult színészi alakításáért. A film nekem nem tetszett, de nem vagyunk egyformák! Jó szórakozást! Ezek után kíváncsi vagyok Robert Eggers író, rendező, producer, forgatókönyvíró filmjeire!

74 Nosferatu  (2024)

dráma | fantasy | horror | misztikus

Robert Eggers új Nosferatu-adaptációja a megszállottság tiszta története. A történet középpontjában egy elszánt fiatal nő és a szörnyű vámpír áll, aki felemészti... több»

2