A következőkre emlékszem: én ezt a Thomas Harris filmadaptációt teljesen elkülönítettem már rég az összes többi úgymond 'Hannibal film'-től – ne kelljen már felsorolnom újra meg újra az összes filmadaptáció címét –, szóval az összes többi közül. Most mindegyik filmről úgy írok, mint amikor először láttam, egyszer. Kivéve Az embervadászt, arról úgy írok, hogy kétszer láttam, tudom, hogy ennyiszer, ez megmaradt.
Akár Anthony Hopkins, akár Gaspard Ulliel alakította Hannibált, én komolyan mondom, mindegyiket több mint húszszor láttam. Volt, hogy egymás után háromszor is újra megnéztem az éppen aktuális filmet. Nem csak nagyon jó filmek, hanem zseniálisak oda-vissza. Legalábbis nekem. De Az embervadászt láttam összesen kétszer, ma nézem meg újra, tehát harmadszorra, hogy egészen friss élményben írhassak róla. Mert őszintén mondva én bizony már nem emlékszem rá, csak az maradt meg, hogy nagyon jó film.
Míg a többi 'Hannibal film' ezernyi részlete elsőre beleégett az elmémbe a színészek hatásos és maradandó alakításával együtt – sőt még egyes párbeszédeket is fel tudtam idézni tartalmilag, illetve volt némi maradék, amire szóról szóra emlékeztem –, addig Az embervadászból most nem tudok egy jelenetet sem kiemelni. Alakításban és szövegben természetesen Hopkinsszal mindig az élen van a többi film. De hogy Lector hogyan is mozgott, vagy nézett-e oly éles tekintettel, mint Lecter, nem tudom. Arra emlékszem, hogy küllemre Lector egyáltalán nem vonzott. Hogy milyennek találtam a jellemét? Hát, azt hiszem, ijesztő volt. Ennyi.
A Hopkins alakította Hannibált nem tudom jóképűnek találni (na nem mintha tudnék negatívat mondani az arcáról, amolyan átlagos, csak nem az esetem, avagy ehhez a részéhez még fiatalnak számítok hozzá képest), és először számomra termetes testfelépítésű volt, ami nem esetem (olvastam, hogy a szerep kedvéért Hopkins nem keveset fogyott).
Aztán bárki észreveheti, hogy a következő filmben már egy kissé pocakos is a termetessége mellett – mindez valamiért nem érdekelt engem egyik filmben sem, valamiért már nem számított, küllemre is vonzónak tudtam találni. Talán mert a jelleme annyira körülvonta? Vagy nem is értem máig igazán, pedig korban sem igen passzol hozzám még mindig, de nem érdekel. Jelleme és különleges intelligenciája igencsak bevonzott, és szívesen lettem volna Clarice helyében.
Én nem emlékszem egyáltalán arra, hogy Az embervadászban Willt miért találtam szimpatikusnak. A vörös sárkány Willjét nem felejtettem ennyire el. Annak vonzott a külleme és a jelleme, valamint a tudása is, és emlékszem, hogy felcsigázott, ahogyan a gyilkos elméjével is tudott gondolkodni és látni. Ettől lenyűgözött. Együttéreztem a vívódásaival. Hogy Az embervadászban mit váltott ki belőlem? Milyen hatással volt rám? Nem tudom már. Az említettek mellett, amiket jóval fentebb már elmeséltem róla, most még eszembe jut, hogy hiába találtam talááán vonzónak, mit tudom már mi okból, akadt valami benne, ami számomra idegesítő volt.
De most, miután ezt az 'emlékezetből' első hatásra részt megírtam, újra megnézem a filmet, és akkor már tudni fogom, s többet nem felejtem el. Azt viszont nem állítom, hogy meg fogom nézni ezután kettőnél többször. Ja, és zavar, hogy egyáltalán nem emlékszem a feleségére, Mollyra, sem arra, milyen volt a kapcsolatuk. A neveket is csak A vörös sárkány miatt tudom. Még az sem maradt meg, hogy Hannibal vezetékneve Lecter helyett Lector... Csak elolvastam itt, a Mafabon a véleményket és érdekességeket, s pont az eddigi kedvencem, Kóborló írt erről a lecserélt név esetről a véleményében.
Míg emlékszem arra, hogy A vörös sárkányban egyszerre vonzott és távol tartott magától Francis Dollarhyde, addig Az embervadászban csupán taszított és undorodtam tőle. A Vörös sárkányban Francis kettőssége iszonyúan felcsigázta az iránta való érdeklődésemet, és mohón kíváncsi voltam a háttértörténetére. Az embervadász Francis háttértörténetét már elfeledtem. Belőle csak arra emlékeztem, hogy baromi kegyetlenül hajtotta végre a borzalmakat. Lector pedig küllemre egyáltalán nem volt vonzó férfi számomra, az észjárása meg hiába volt briliáns, egyszerűen nem maradtak meg, mikről is beszélt, és hogyan, nem emlékszem az intellektusára. Nem rémlik, hogyan játszadozott Willel, csak emlékszem, hogy megtette.
Oké, az ifjú Hannibált egy igazán vonzó küllemű színész (Gaspard Ulliel) alakítja, s még a testfelépítése is wow (pedig mindvégig ruhában van), naná, hogy ez is beindított, de nem is kicsit találtam vonzónak a jellemét és a viselkedését is még gyilkolás közben is, nemhogy azon kívül. Az ifjú Hannibált nem lehet összehasonlítani, párhuzamosítani Lectorral, de Lecterrel jelenleg is meg tudom tenni. Ennyi, amit el tudok mondani, most elindítom Az embervadászt, és aztán visszatérek ide. Arra számítok, hogy a film brutális lesz. Úgy rémlik, hogy csupaszon vannak benne a durva jelenetek. Még jómagam is kíváncsi vagyok, miket fogok írni.
Megnéztem a filmet, szóval véleményezem: feszültségkeltően kezdődik, de ezt csak a zene adja meg, amúgy baromira nem vágtam, miről van szó, hogy minek köszönhető a feszültségkeltő zene. Valaki haladt fel a lépcsőn a szobába, csak onnan tudom, hogy lámpával világította meg, merre tart. Aztán valakik aludtak az ágyban, de a lámpafény inkább csak a nőt 'szemelte' ki, közben a zene meg csak ijesztgetett. Aztán jött a cím és a hirtelen teljes nyugalmú folytatás. Kellemes tengeri táj, a szép kék ég alatt két férfi valami beszélgetésbe kezd. A filmben itt még nem derül ki a beszélgetésük alatt, hogy kicsodák.
Párbeszédjük rejtélyes, fokozatos felépítésű, egyre jobban érdekel, hogy miről van szó. Azt vágom, hogy Will Graham (William Petersen) nem akarja azt, amit Jack Crawford (Dennis Farina) akar tőle. Küllemre Will még nem vonzó, és ajj, ne már, van egy rossz szokása. El akarnak kapni valakit, aki a Hold járását követi, ezért sürgeti őket az idő, s Willel több a sikerre való esély. Crawford fotókat adott Willnek, aki nagy családi idillt lát rajtuk, és még mindig nem értem, hogy mi van. Will egy kisfiúval van, majd egy nővel, nem tudom, kik ők a számára. A nő talán a szeretője, hiszen később ágyban vannak, még szeretkeznek is.
Will eldönti, hogy eleget tesz Crawford-nak de még mindig nem tudom, ki ő. A nő azt akarja, hogy ne térjen oda vissza ahova Crawford hívja. Ám a férfi elutazik, s egy házhoz megy, kezében egy diktafonnal. A Vörös sárkányban itt már javában tudtam, hogy Willnek családja van, és hogy mi volt a foglalkozása. Ott is rejtélyes volt a kezdet, de nem ilyen sokáig. Ez a sejtelmesség, gondolom, fokozni kívánja a kíváncsiságomat, de inkább már idegesít, túlnyújtották a titokzatosságot.
Will a házban elemlámpával mászkál, a fény pont úgy kúszik fel a lépcsőn, mint a film legelején, és ugyanazt látni. Akkor Will világított az alvó nőre? Nem, mert felkapcsolja a villanyt, és borzalom tárul elénk. Minden csupa vér. Will különös dolgokat beszél a diktafonra, elemzi a helyszínt, rögzíti a körülmények tényezőit teljesen szakszerűen. Gyilkosság történt. Egy gyilkos aljas kegyetlenséggel lemészárolta az egész családot. Will pusztán tényszerűen reagál, nem látni rajta sem megrázkódtatást, sem valami sajnálatfélét. Nem látszik rajta semmi érzelem, csak tudatosság és komolyság. A vörös sárkányban látszódtak rajta érzelmek, és az ebben is tetszik.
Will egy szállodába megy, és ott nézi a lemészárolt családról készült felvételt, s miközben meglepő intelligenciával elemzi a gyilkost, hangosan hozzá beszélve, elönti a megvetés és a düh. Kiderül, hogy képes a gyilkos elméjével gondolkodni, amely által rájön olyan tényezőre, amire eddig nem derítettek fényt, de még mindig nem tudom, hogy Will kicsoda.
Másnap Will nyomozók közt van. A gyilkosról van szó, akit a Csorbafogú gúnynévvel illetnek. (A Csorbafogú név elég bénán hangzik. A Fogtündér nevet komolyan tudom venni.) Végre megtudom, ki Will, s hogy ő kapta el Lectort is. Willnek köszönhetően több információra támaszkodva előbbre lendül a nyomozás, és megvan a gyilkos ujjlenyomata. Másnap Will önnön döntésből meglátogatja Dr. Hannibal Lectort (Brian Cox), aki az elmegyógyintézet cellájában van, és elsőre nem ijeszt meg a laza viselkedésével. Will a segítségét kéri, és ő megadja.
Noha Will csak bolondnak nevezi, Lectornak váratlanul okos észrevételei vannak a nyomozóról. Eddig két lemészárolt család. Lector támpontot ad, hogyan választja ki áldozatait a gyilkos. Nekem jobban tetszik, hogy A vörös sárkányban üvegfal választja el őket egymástól, mint a rácsos megoldás ebben a filmben. Ez olyan átlagos/szokványos, s ezért kevésbé ijesztő mögötte Lector, sokkal félelmetesebb az üvegfal mögött lévő Lecter.
Lector betekint a nyomozati aktákba, és több új tényezőre hívja fel Will figyelmét. Mindinkább látványos Lector kifinomult intelligenciája. De Hopkins olykor lassított, olykor meg sürgetett tempójú mondatai hatásosabbak, ahogy gúnyos mosolya és élesen átható tekintete is. Lector a gyilkost Zarándoknak nevezi. Majd rátapint Will egyik gyenge pontjára, félelmére, ami elől a nyomozó konkrétan menekülni kezd, zaklatottan dörömböl az ajtón, jelezve az őrnek, hogy ki akar menni.
Will úgy fut ki végig az épületből - ez egész hatásos, úgy érzem, hogy ez szükséges is ahhoz, hogy Lectort komolyabban vegyem, egyedül egymagában a karakter nem éri el azt a hatást, amelyet sikerül elérnie azzal, hogy hozzáadták Will ezen levegőért kapkodva menekülő reakcióját. Még inkább hatásfokozó, hogy eléggé hosszú a kivezető út az épületből, amit Will végigfut. Tetszik, hogy miután kiér, homályosan lát, és ki kell gombolnia az ingjét, mert úgy érzi, megfullad. Ilyen mély negatív hatásokat hozott ki belőle Lector.
Hogy Will részt vesz a nyomozásban, az nyilvánosságra kerül a sajtó által. Will törvényszéki szakértő volt, végre konkrétan tudom csak jó későn. Lector intelligens húzással kideríti Will otthoni címét. Lector/Brian Cox szinkronhangja (Vas Gábor) számomra nem olyan hatásos, kellemes, megnyugtató, vonzó, félelemkeltő és kifejező, mint Hopkins szinkronhangja, Sinkó László. Már a film elejétől észrevettem, hogy a zenei aláfestések találóak és jók, elérik és fokozzák a kellő hatást - Michel Rubini. Will elutazik a másik lemészárolt család házához, körülnézni benne és körülötte. Lectornak megint igaza volt, kellenek a nagy kertek, Will rájön, hogy miért. Ismét jól, intelligensen elemzi és következteti ki a gyilkost, és elönti iránta ismét a düh. Hát, én ehhez a Willhez nem tudok vonzódni, A vörös sárkányban lévő Will karakteréhez határozottan igen.
Dr. Frederick Chilton (Benjamin Hendrickson), az elmegyógyintézet igazgatója tájékoztatja Willt és Jack Crawfordot, hogy megtalálták Lector cellájában a levelet, amelyet Csorbafogú írt neki. Az FBI rákattan a levélre, alaposan megvizsgálják. Rájönnek, hogyan tartja a kapcsolatot Lector a Csorbafogúval. Sürget az idő, a gyilkos mindig holdtöltekor csap le. Kiderül az is, hogy Vörös sárkányt jelent a kínai jel, amit a gyilkos a második helyszínen a nagy kertben egy fába vésett.
A filmben már – kezdve Will a gyilkosról való elemzésével – nagyon sok a nyomozati szakszó, sokszor csak pislogtam, hogy mit akarnak megértetni velem. Pl. amikor nyomozási eszközökről, módszerekről, főleg amikor anyagokról beszéltek, vagy amikor a fegyverek kerültek szóba. Hm... Hát, legalább a golyóállómellényt felfogtam szakszóval is... Amúgy egyre jobban zavart, már-már idegesített, amikor újra meg újra szakszavakat használtak, és nem értettem őket, leginkább amikor anyagokról beszéltek, hülyének is érezhettem volna magam, de komolyan. (Pedig még a Gyilkos elméket is teljesen értettem, és számtalan ismeretterjesztőt láttam a profilozásról, gyilkosokról, áldozatokról, nyomozásokról + ezekről szóló temérdek cikken vagyok túl. Na meg több filmen.)
Vééégre feltárul előttünk a gyilkos (Tom Noonan). A szinkronhangja (Tóth Sándor) szerintem találó, hatást keltő. A Csorbafogú már első látásra bizarr és ijesztő. Eddig az ő kifejezőképessége és testbeszéde tetszik a legjobban. Ez a gyilkos teljesen magabiztos, határozott, magasztosnak tartja magát. A dolgokról és hétköznapi emberekről való felfogása nagyon torz, de egyben magas fokon intelligens személy. Nagyon kegyetlen és elnyomó, mindemellett viselkedése obszcén is, és jellemében van perverzitás. Küllemétől elidegenedek.
Nem tudom, hogy az őt játszó színész az idő tájt hogyan nézett ki, de a karakterét ronda embernek látom. A Csorbafogú fogott meg a legjobban eddig, még ha csak negatív szempontból is. Lector nem ragadott meg ennyire. Amúgy a Lector nevet mindvégig képtelen voltam megszokni. S ebben a Willben nem éreztem a kedvességet, viszont A vörös sárkány Will karakterében igen.
Montanában megy Will családja a felesége apjához. Amúgy a fiú, akit láttam, Will és Molly gyereke, ha jól emlékszem, akkor Kevinnek hívják. Már javában benne vagyunk a filmben, mire kiderül, hogy a Csorbafogú neve Francis Dollarhyde. Munkatársa, egy vak hölgy, Reba McClane (Joan Allen) megtetszik neki, és elviszi úgymond randevúra. Joan Allen nem alakítja kellő hitelességgel, hogy vak. Amiért odanyúl, az mindig pont ott van, simán leveszi a sálját a fogasról, és konkrétan nyúl a táskájához, egy kicsit ez zavart engem. A vörös sárkányban a Reba karakterét játszó színésznő (Emily Watson) teljesen hiteles abban, hogy nem lát, amúgy minden másban is.
Francis udvarias és kedves Rebaval, igényli a nő társaságát és közelségét. Kétlem, hogy Francist vonzónak találná küllemre a vak hölgyön kívül más nő. A vörös sárkányban utalás van arra, hogy Francist küllemre több nő is vonzónak találja, jóképűnek és pozitívan erős, jó testalkatúnak írják le, csak túl hallgatag. Hát én ezt a Willt egyetlen egyszer láttam mosolyogni és boldognak, a film végén. A Willt alakító színész, William Petersen mimikai játékát szegényesnek látom mindvégig, és egysíkúnak.
Hát, Francis bűnös és torz működéséről Will elbeszélései alapján tudok meg a legtöbbet, sokkal többször látom Willt a képernyőn, mint Francist. Pedig vártam és akartam, hogy a gyilkos működését, természetét saját maga mutatkoztassa meg. A film felénél még mindig figyeltem Will mondókáira a gyilkosról, de kissé ezt már unalmasnak találtam, mert nem szembesültem a képernyőn a Willtől hallottakkal. Én már negatívan szenvedtem. A vörös sárkányban ez egészen másképpen van, ott kielégít Will és Francis megmutatkozása egyaránt. Ott jobban szembesülök a gyilkossal, így kellőképpen át tudom érezni az egészet, és ijesztőbb meg drasztikusabb, vívódása pedig érdekfeszítő és felkavaró.
Az embervadászban a film haladtával egyre jobban hiányoltam Francis jelenlétét. Ez csalódást okozott, és ettől csökkent számomra a gyilkos brutalitásának a mértéke, amely első találkozáskor meghökkentett, de amikor már csak Will által ismerhettem ki egyre jobban, akkor már kezdtem ebben unatkozni. Folyton csak Willt hallom róla beszélni, és ezt – akár magában teszi hangosan, akár párbeszédben valakivel, általában jóformán csak Jack Crawforddal – már nagyon untam. S tette mindezt mindig ugyanazon ábrázattal meg hanglejtésekkel.
S a gyilkost már nem tudtam ugyanolyan mértékű félelmetesnek látni, igaz, alig láttam a képernyőn... Olyan volt, mint egy 'háttérkép', amelyről Will csak mesél és mesél, de nem látom a mesélteket: a gyilkos mozdulatait, mimikáit, tetteit, reakcióit, még a brutalitását sem, s nem hallom, mit is mondana és hogyan, nem szembesülök vele talán 3 jelenetnél többször. A brutalitásával csak egyszer találkozom. Elkezdtem szenvedve nézni a filmet. Bakker... Gyaníthattam volna, hiszen ha tényleg nagyon jó filmnek találtam volna, akkor nem kétszer néztem volna meg összesen. Csak hát már annyi év eltelt, mióta láttam, meg sem tudom mondani.
Ráadásul nem látok Francisben se vívódást, se semmiféle szenvedést, nem tudom, hogy miből lett az, ami, és hogy miért, és ettől kicsit sem válik félelmetesebbé. Nem lövik le a filmben ezen nagy miérteket, így hiába értem meg a sok magánjellegű vagy párbeszédes, 'narrációs' beütésű alapvető tényezőket a gyilkos működéséről, gyilkoló módjának indíttatásáról és szándékáról, nem tudom az ő szemszögéből látni a dolgokat, főleg, hogy amikkel általa szembesülök, az igen csekély, minden lényegeset, amit megtudok róla, csak 'háttérzajokból' tudom.
Nem értem meg kellőképpen, és eme homályosságot, és ez jobban volt zavaró, mint amennyire kíváncsivá tett, a film közepe haladta után a rá való kíváncsiságom valamiért csökkenő mértékben kezdett el haladni, csak azon reményem maradt meg tovább, hogy ezt a film vissza fogja nekem adni, de idővel észrevettem, és tudatosult bennem, hogy ez nem fog megtörténni. Az átalakulására való igyekezetéből sem látok semmit. Így ő már nem is olyan mértékben érdekes, mint amilyennek a film eleje és az elejénél kicsit még tovább ígérte.
Lectorról még kevesebb az információm, neki még a módszereit sem ismerem, de nem is érdekel, mert jócskán mellékszereplő, aki nem is annyira félelmetes számomra, csupán nagyon érdekfeszítő és elgondolkodtató mindaz, amit mond, és pusztán ez fog meg benne, teszi érdekessé, és kíváncsi maradok rá emiatt. Amúgy ezt se nem nyomatékosítja, se nem fokozza se a megjelenése, sem a színész alakítása, félni meg nem félek tőle, csak felfogom Will menekülő reakciója és Lector körülményeinek látványa miatt, hogy veszélyes, ám jómagam egyszer sem ijedek, se nem döbbenek meg tőle.
Lecter is mellékszereplő, mégis látom és érzékelem is jelentőségének súlyát, s az tudatosul is bennem. S amellett, hogy igen érdekfeszítőnek találom, félelmet ébreszt bennem, nem egyszer megijeszt. Plusz tudatosul veszélyessége, bármikor látom és hallgatom, akármilyen kevés alkalommal. Továbbá sokkal jobban átjön, hogy intelligenciája különleges és kifinomult. Amikor a telefonon a titkárnővel beszél, észreveszem, hogy megnyerő is tud lenni, és jól manipulál. A közte és Will közti játszma izgalmasabb és szembetűnőbb. Mindez maradandó élmény marad róla, és személye lenyűgöz.
Azt írtam a filmről, hogy emlékszem, nagyon jó, most viszont azt állítom, hogy átlagos. Mit tudom én, miért úgy volt meg az emlékezetemben, hogy nagyon jó film... Már annyira elkezdtem unatkozni rajta, és csalódtam is benne, aztán már majdhogy idegesített is, hogy én átlagosra fogom értékelni.
Will és Crawford rájön, hogy a gyilkos látta a családokat a videofelvételeken. Ahogy kezdődött ez a jelenet + a zenei aláfestés, ami végig stimmelt, azt hittem, hogy feszültségben tart majd az esemény, aztán alaposan pofon vág a csattanója. De ezt is úgy elnyújtották, hogy mire megérkezett a csattanó, addigra már nem volt bennem feszültség, csupán meglepődés. Will és Crawford rájöttek, hogy ki hívta elő a filmeket. A rendőrséggel együtt úton vannak Francis házához, ahol Reba már ott van. Francis ugyanis elhurcolta a nőt, aki menekülne, ha tudna, mert már nagyon fél tőle.
Will és Crawford a rendőrökkel a házhoz ér, de Will nem várja meg az erősítést. Francis el akarja vágni Reba nyakát, de nem bírja megtenni, ekkor Will behatol, ám a gyilkos gyorsan a földre küldi, aztán elkezdi lelövöldözni a rendőröket... hát nem valami vadász.. Majd elindul vissza Will felé, aki éppen magához tér, és több lövéssel lelövi a gyilkost, aki elterül és meghal. Szuper... Roppant érdekfeszítő, és nagyon izgalmas... Csak ironizálok: pocsék! Valami többet vártam és csattanósabban, meg hogy ne már ezt a hú, de veszélyesen agresszív és gyors észvágású gyilkost ennyire könnyedén és hamar le lehessen győzni...
A film végén a tengerparton van szorosan egymás mellett Will a családjával, idilli képben, a zene szól, és elindul a stáblista. Én tudom, hogy a rendező és ennek a filmnek Thomas Harris mellett a forgatókönyvírója is, Michael Mann nagyon jó, elismert, sokra tartott. Számtalanszor hallottam a nevét. A Szemtől szemben c. filmje zseniális és legendás. Valami nagyot akart ezzel a filmmel is alkotni, de ez részemről nem jött össze neki.
