Felújított verzió. 2025. június 3. 1986. Az embervadász/Manhunter
Egyértelműen egy jókora kihagyott ziccer, egy b*romira elszalasztott teljes katarzis. Igazából engem csak feldúlt a film, de nem azzal, amivel akart. Én komolyan nagyot vártam. Egy Thomas Harris regényről persze hogy azt gondolom: naná! Mindenképpen! Főleg, hogy olvastam is. S főleg a többi filmadaptáció után, beleértve a Hannibal ébredését is.
Szóval szuper a rendező is, kiváló a zeneszerző, és a színészek meg, hát izé, azokat nem ismerem, sosem futottam össze egyikkel sem, szóval eleve bíztam bennük. De csak a 4x képernyőn látott Tom Noonan mint a gyilkos Francis Dollarhyde hiteles és betegesen sokkoló alakítása az egyetlen, ami érdemes. Mármint a film közepén. Mert addig várni kell vele, de agyzsibbasztó kínokban vergődve.
Minden más színész csak eltévedve, silányan produkciózik a filmkockákon az üveges tekintetű, egysíkúan vontatott mimikájú William Petersonnal (Will Graham) az élen. Ám sajnos Tom Noonan (a gyilkos Francis) csak csökevényes szegénységben jutott szerephez, pedig állítom, hogy ő el tudta volna vinni a filmet a hátán egyedül is.
Amúgy, ha érdekel, akkor Az embervadász volt az első alkalom, hogy Hannibal LectEr, pontosabban Hannibal LecktOr feltűnt a vásznon Brian Cox hétköznapi, "laza vagyok, vazze" alakításában. Valaki adjon egy biztonságos érvet arra, hogy mi a f*nének kellett a Dr. LectErt átvariálni Dr. LectOrra, amiről nekem komolyan egy negatív, szadista fogorvos jut az eszembe, és sajnos fúrták is, meg húzták is már a fogamat, és erre igazán nem kívánok asszociálni. Kinek az agyament ötlete volt ez, és honnan a búsból szalajtotta? Miből kreálta ki, és mi a sz*rnak?! Mit problématikázott az eredetin? Hát sikeresen beírta magát az elfuserált síkok rendszerébe.
Michael Mann amúgy azért változtatta meg az eredeti "Red Dragon" címet, mert félt, hogy az emberek karatefilmnek nézik majd, főleg, hogy abban az időben a "Year of the Dragon" című film nem szerepelt túl jól a mozikban. Hát, igazán ironikus ez a címcsere, mert a film eme felcsigázó címmel is: Az embervadász, csak meggyötörte minden érzékemet, és cseppet sem élveztem az egészből semmit sem, csak a vergődő kínt éreztem, hogy akkor is végignézem, mert sosem hagytam félbe még egy filmet sem.
A Film adaptációja és sorsa: Michael Mann 1986-os adaptációja Thomas Harris azonos című regényéből készült, és bár ma már kultikus státuszba emelkedett (csak nem nálam), akkoriban nem aratott osztatlan sikert, sőt! Kereskedelmileg is eléggé alulteljesített. Ami ebben a filmben másoknak stílusos neon-noir, az nekem ezúttal egy szakszavakkal teletömött, érzelemmentes katyvasz, ahol a főszereplők összessége (Tom Noonan kivételével, akit látni összvissz 4 alkalommal) hiteltelenül idegesítő, és iszonyat eltévedtek, és végül a legikonikusabb gonosz is, Tom Noonan eredetileg brutálisan veszedelmes Francise is szimplán csak elhasal.
1. Brian Cox mint Dr. Hannibal LectOr: ez az a film, amelyben a zseni nekem csak egy átlagon felülien művelt és okos, szimpla rab... Sehogy sem volt ijesztő. Hiányzott belőle az a vonzó tartás, a kifinomultan intelligens báj és a hideg, vibráló energia, ami Sir Hopkins Hannibalját zseniálissá tette. Pedig szavamra, messziről sem reméltem, se nem vártam azt, hogy Brian Cox valamiképpen is Sir Hopkins nyomába érjen, tudtam, hogy őt már nem lehet utolérni, ha már olyan mély szinten beírta magát a történelembe több okból is, mint szellembe a lélek.
Biztosan lehetett volna LectOr valakivel jobb ennél, egyszerűen nem a megfelelő színészt pécézték ki. Brian Cox már nem lehet ennél egyszerűbb. Alakítása soványan silány, pedig frappáns szövegeket kapott, de valamiért ő ezt nem élvezte ki sehogy, és ez nagyszerűen látszik is. Nem ezzel kellett volna lenyűgöznie... Szerintem nem táplálkozott kellőképpen, vagy sehogy sem, semmiféle kutatásból, de ennek már csak azért utánanézek, és beleírom ezen véleményembe.
Nincs meg LectOrban az a vadász tekintet, ami kíméletlenül feléget, az a hangjáték, ami hol a frászt hozza rám, hol halálra nyugtat, hol meg felcsigáz. LectOr számomra csupán egy kiemelkedően művelt és okos, szimpla rab, aki "csá csumi, mi a stájsz" laza alakításban nyomja, s nem pedig az a fenomenálisan intelligens, halálos veszélyt sugárzó pszichopata, aki a maradandó alakítás gyümölcsét termeszti.
Jó, egyszer feltűnt benne némi ragyogás, amikor a titkárnőt manipulálja telefonon, hogy az megadja Will Graham otthoni címét – ez a jelenet meg is ragadt bennem –, de nem sikerült ezt fenntartania. Felülmúlnia? Ilyen gondolatra nem is vetemedtem. Plusz az is sokkal ijesztőbbé tesz mindent, hogy LectEr üvegfal mögött van, meg lánchoz kötve sétálgat egy elzárt térben, mint az, ahogy az elméletileg kegyetlen LectOr egy terráriumban pompázik szimpla rácsok mögött.
De LectOrnak így is mérgeznie kéne a puszta jelenlétével, ám csak bambulok rajta bambán, várva a nagy katarzisokat, s hogy meghökkentsen, de csak azt mondanám neki, hogy: "Szeva, mizu van?" Pedig azt felfogtam, hogy kopra fehér minden, ami dermesztő, mint egy orvosi rendelő, s láttam a több sokféle könyvet és egyéb kiemelkedő műveltségre célzó cuccait, és azt is, hogy mennyire alapos körülményességgel zárták be a cellájába. Csak Brian Cox nem helyezkedett ebbe az egészbe bele hitelesen, komfortosan.
Bár Sir Hopkins rácsok, üvegfalak meg láncok nélkül is zseniálisan hozza a sokkhatásokat, szabadon engedve is a "tetszik frász" jön rám tőle, bevonzott a kísértése, és hiába nem illik korban hozzám, teljesen meghódított és lehengerelt. LectOrnak semmi kifinomult mozdulata nem volt. Sehogy sem elegáns: sem a kommunikációban, sem ízlésben, és jellemre sem. A hangja nem váltakozott a dermesztően ijesztő és a megbabonázó hűvös nyugalom között.
Az a bizonyos templomos sztori, amiről LectOr mesél, számomra csak a történet miatt volt érdekes, nem pedig LectOr előadásmódja hozta el a sikert, mert olyanja nem is volt. Amikor Sir Hopkins Hannibálja meséli ugyanezt – az amúgy bravúrosan meghökkentő és elgondolkodtató templomos sztorit –, akkor újra meg újra úgy megbabonáz, hogy most is beleborzongok, és hamar lenyomatot hagyott a szövege is az elmémben. Ez a LectOr bizony totális banálissággal megbukott teljes mellszélességben az én ízléspróbámon, és lapátra söpörtem. S nagyon kár, mert bizakodtam benne, de igazán.
2. William Petersen mint Will Graham, az ex-FBI ügynök: az idegesítő monológok és a dührohamok. Számomra Petersen Willje sehogysem volt szimpatikus semmilyen téren, viszont idegesített. Egész végig csak 2 érzelmet játszott: vagy hosszú, egysíkú monológokat nyomott halálos mogorva komolysággal, vagy id*óta dührohamot kapott, magában beszélve.
Az is fájó benne, hogy semmi együttérzés nem látszott sem rajta, sem a szövegén az áldozatok iránt. De amúgy is, az arcizmai teljesen csődöt mondtak minden téren. Egyetlen egy mosolya is csak a film legvégén villant fel. Ez bizony fényévekre van a sz*xi Edward Norton Willjétől, aki sokkal árnyaltabb, empatikusan érzelemkifejezőbb, meg zaklatottan vívódóbb, továbbá elbűvölően intellektuálisabb és vonzóbb is számomra kívül-belül.
S Edward Nortontól totálisan elhittem a mély beleérzőképességét, és az intelligenciájának átlagon felüli zamata csiklandozó maradt. Sokaknak nem számít, de nekem nagyon ellenemre volt, hogy Will úgy pöfékelt mindig, akár egy gyárkémény. Nem volt benne semmi finomság, és semmi elegancia. Az sem látszik, hogy Petersen Willje hú, de mennyire kötődne a családjához. Nincsenek meg azok a finom, vagy épp drámai pillanatok, amik a Vörös Sárkányban a tétet növelik Will számára.
3. Tom Noonan, a gyilkos mint Francis Dolarhyde: a sokkolóan bizarr, de elvész a ködben baleset. Tom Noonan jól hozta a bizarr, beteg, torz pszichét, és rohadt ijesztőn nézett ki, a hangja is jó volt, és a játéka is. Ez eddig rendben is lenne, teljesen lesokkolt ezzel és az, amikor először feltűnt a vásznon, maradandóan emlékezetes maradt, most is elborzadok tőle.
De a probléma az, hogy csak négyszer láttam a képernyőn, és abból csupán egy jelenetben volt brutális akcióban, meg egy kicsit a végén a csinos és magabiztos vak Rebával (Joan Allen), akivel viszonyt folytatott. Folyamatosan csak a szerencsétlen Petersen Willjének egyre vontatottabb és unalmasabb + szakszavakkal tarkított monológjaiból kellett volna kifantáziálnom azon képeket és jeleneteket, amelyek miatt tudnom kéne, hogy nekem a gyilkostól miért is kellene félnem, vagy hogy mitől is brutális annyira, de ezzel csak egyetlen egyszer szembesültem a képernyőn, meg egy villanásnyit a film végén Rebával, a többit valahogy nekem kellett volna elképzelnem a "mesék" alapján, ami nekem nem ment. Már a sokktól kaptam sokkot.
Amikor a gyilkos Francis először feltűnt, igaz, hogy konkrétan csak a film közepén, de ennek ellenére is örültem neki, mert már nagyon vártam, és teljes elégedettség öntött el, mert teljesen sokkoló volt benne minden. A hangja, a "külleme", még a szerkója is, az arca főleg, szóval még javában iszonyatosan ijesztő volt, csak az a "túl messze történt meg" érzés is ott lebegett az élményben, de még ezzel együtt is teljesen megvolt a lényeg. Igaz, azt a "bizonyos" csókot nem tudtam hova helyezni, mert felfogtam, hogy a gyilkos Francis idegenkedve lázad attól, hogy melegnek feltételezzék. Francis mégis szájon támadja a riportert, még ha annak kiáltásaiból azt a következtetést is vonhatjuk le, hogy biztosan leharapta a firkász nyelvét.
Na de mégis, ahogy telibe találta a riportert az ajkán, ott lefagytam, hogy mi a fr*nc van?! Főleg, hogy megmaradt bennem, hogy ezt mondta: "Pecsételjük meg egy csókkal". Tévedés ne essék: semmi bajom a melegekkel! Csupán az eredeti Francis nem csinálna ilyet, ő a nőket pécézi ki keményen, és irtózik minden aprócska mozzanattól, amiből azt hihetnék, hogy homoszexuális.
A film csúcspontja valóban az, amikor az iszonyatosan sokkoló gyilkos, Francis először felbukkan – az valóban megragadt a fejemben. Hiába kellett várnom érte a film közepéig, mégis hatalmas reményt adott, hogy még látok ilyet tőle, de sajnos a reményemet elcsapta egy kamion. S ennek a Francisnak, gyilkosnak semmi háttértörténete, és semmi vívódása nincsen. Ez számomra gagyi, mert hiányzik az a mélység és az a belső harc, ami Francis Dolarhyde karakterét a Vörös Sárkányban annyira komplexszé és felkavaróvá tette.
4. Joan Allen mint Reba McClane: a vakság hitetlen ábrázolása és a részletek hiánya. A Joan Allen által megszemélyesített vak Reba folyamatosan hiteltelen volt. Mindig észrevettem, hogy jé..., pooont konkrétan odanyúl, ahol a sálja van, aztán a táskáját is simán lekapja a fogasról. S még egy csomószor tapasztaltam, hogy hiába kellene vaknak hinnem őt, egyszerűen baromira nem győzött meg minimálisan sem – alapjáraton pocsék, hiteltelen alakítás. Ez rendkívül zavart. Az Emily Watson által életre keltett vak Reba már eleve feltűnően hiteles volt a Vörös Sárkányban. Az apróságokra is odafigyelt, bevettem. Az embervadászt látva még inkább nyomatékosítva lett bennem az ő karakterhű, eszményien hiteles alakítása.
A film: a filmben a baromi sok szakszó is rontotta az élményt, az agyvizemben forrtak, már összehordtam a szitokszavakat. Olyan volt a sok szakszó, mint egy káoszba fulladt, nyüzsgő piac, amely komolyan kikezdte az idegrendszerem. S nem csak attól zakkantam meg, hogy nem értem őket, hanem méltán fojtogatott, hogy ez többször is kizökkentett a történetből. S nem azért van mindez, mert h*lye lennék. Gondolom, szem előtt tartották a megcélzott közönség igényeit... Valakik, valahol biztosan, csak útközben történt valami, amely nem került be a történelembe.
Szóval ezt már nem tudom meg, de ha nem lennék emberséges, akkor elküldeném a felelősöket felszerelés nélkül hegyet mászni, hogy érezzék, amit én. És nem volt a filmben egyetlen férfi karakter sem, aki tetszett volna. Csak úgy feltűnt ez is. S a film vége? Na ne! Nagyon kezdetleges és béna, s ami a legrosszabb, a katarzis, amire vártam, sosem érkezett meg. A film vége egy összehányt ömlemény. Will Graham és Crawford ügynök rahedli rendőrrel van úton, és érkezik meg a gyilkos Francis házához. Hogy aztán a rahedli rendőrcsapat valamiféle banális, rejtélyes módon elpárologjon, amire bekövetkezik az összecsapás a hú, de brutális nagy Francisszel.
S a gyilkos Francisnek amikor feltűnt a képernyőn, én konkrétan örültem, mint valami megváltásnak. De a hú, de sokkoló és a hú, de brutális meg elvetemült és dermesztően veszélyes gyilkos Francisbe Will Graham – miután komótosan feleszmél ájultságából – szimplán csak beleereszt egy tár golyót. S Francis nyomban elterül, és ennyi... S hol van az a rahedli sok zsaru, akikkel Will és Crawford megérkezett? Bebújtak a bokrokba? Mit tudom én, hogy hova a búsba párologtak el.
Ez a film nevetségesen alulmúlta az elvárásaimat. Különösen, ha összevetjük a Vörös Sárkány (2002) fináléjval, ahol Francis alaposan meglepi Willt, még a "kölykét" is foglyul ejti, s elkezdődik köztük egy komoly, durva eszmejáték. S az eszmejátékban Francis marad alul, elhajítja magától a gyereket, és célpontba veszi Willt. Nem fegyverrel. S még ekkor sincs vége az összecsapásnak, mert újra sarokba szorítja Willt. Végül a megvadult, brutális Francist Will csak Mollival, a feleségével összefogva tudja legyőzni, de még úgy sem megy csak úgy simán. Ehhez képest Az embervadász gyilkos Francise csupán egy szösszenet, aki nagyot aratott, amikor megjelent (igaz, csak a film totális közepén), most is a fejemben ég a morbid és brutális kép róla, de lecsengett, mint a Niagara.
Összességében az én szemszögemből a Manhunter egy nagy csalódás volt tele alapvető hibákkal, amik rontották az élményt. A Vörös Sárkányban viszont ezek a hibák nincsenek meg, és ott megkaptam a mélységet, a feszültséget ésazokat az összetett, finom karakterábrázolásokat, amelyekre vágytam. S nem azért, mert régi film. A Manhunter nem egyszerűen csak egy "régi film", ami nem állta ki az idő próbáját, hanem egyenesen idegesítő és elégtelen elemek sokasága, ami maximálisan egy hatalmas csalódás nekem.
A Vörös Sárkány (2002) zsenialitása még inkább kiemeli a Manhunter hiányosságait. Egy keserű ballada a kioltott tűzről. Nincs vérfagyasztó sikoly, csak egy ígéret, de az is eltévedt. Gyenge elemekben csúszó-mászó színészek, kivéve a gyilkost, de ő alig van középen, így alig van ébren az elmémben. A katarzis ködbe fordult, és az agyamra zsibbadt a fék. Volt egy álmom, s e filmben széthullt szanaszét.
Creepy Woods
