2025.09.06 16:55 Juki-onna Olvasottság: <100x
1

Szeretni és szeretve lenni

Nagyon-nagyon sok negatív kritikát olvastam a filmről. (Szerencsére csak a film megnézése után.) Sokan írták, hogy már látták a filmet más szereplőkkel, hogy tele van klisékkel. Igaz, majdnem elfelejtettem, hogy a 2025-ös filmek mind klisémentesek, egyediek és az újdonság erejével hatottak rám, főleg abban, hogy a rám telepedett unalom érzését tudták fokozni. (Persze akadt pár kivétel.)

Most, hogy vizsgákra készülök, ez a történet kicsit kiszakított a tételek kidolgozásának világából és elrepített egy átélhető világba, ahol a Halál lecsapni készül. Nekem nagyon tetszett a film!

Szeretni és szeretve lenni

Nos, az, hogy már láttuk ezt a történetet más szereplőkkel, igaz, mivel a műfaji besorolása romantikus dráma. Így nagy meglepetés nem érhet minket a film végén, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy az egyik főszereplő meg fog halni. Ez alapján a romantikus filmeket miért is néznénk meg, hiszen a film végén mindenki szerelmes és menyegzőre készül.

Számomra átélhető volt a történet, megérintette a lelkemet. Valahogy annyira tapinthatóvá vált a betegség, és betegként másként nézünk már a körülöttünk zajló világra, hiszen tudjuk, hogy ez már a múlt. Innen már nincs visszaút! Bár a főszereplők kapcsolata pusztító tornádóként indul, de ez átalakul egy tavaszi záporrá, utána szerelemmé. Tetszett, hogy a filmben az erotikus jelenetek ízlésesek, lágyak, finomak, érzékiek. (Ez nem a 365 nap! Nem tolják az arcomba a …) Azoknak valóban egyhangú lehet, akik nem olvastak ódákat, verseket, szonetteket John Keatstől, Alfred Tennysontól, George Byrontól vagy Shakespeare-től. Mind a szerelemről szól. Az valami csoda! Valahogy megfogalmazták a filmben a számomra is élvezhető antikváriumok illatát. Imádok antikváriumokba járni, és ott szereztem be jó pár évvel ezelőtt életem első kötetét Keatstől. Ezt tudták tetézni az oxfordi egyetem hangulatával. Ódon, kicsit félelmetes és azok a vízköpők! (Imádom a vízköpőket! Valahogy annyira bizarr mind!)

Én nem pontoznám le a filmet, hiszen a sok közül talán kiemelkedik. A főszereplő Anna De La Vega (Sofia Carson) bájos, és összeillenek Jamie Davenport (Corey Mylchreest) színésszel. Helyesek együtt. (Mondjuk, valami hiányzik a pasiból!) Szerintem a forgatókönyvírók, Allison Burnett és Melissa Osborne, szépen és egyben fájdalmasan adják át a történetet. A rendezés (Iain Morris) helyén van. Én nem mondanék le erről a filmről pár negatív kritika miatt, főleg, hogy az egyik filmes portálon 8,2 százalékon teljesített! Csajos film szerintem!

dráma | romantikus | vígjáték

Anna, egy ambiciózus amerikai diáklány Oxfordba utazik, hogy megvalósítsa álmát, de találkozik egy elbűvölő helyi lakossal, ami mindkettőjük életét megváltoztatja. több»

1