Uncsizás a nem-albínó Tildával

2025.10.24 20:42 Ahoj poplacsek Olvasottság: <100x

0

Egy technikai baleset/félreértés miatt eddig kitértem a film elől, mert következetesen összetévesztettem a Michael Collins című ír történettel. Na, de most behoztam, és arra jutottam, hogy bárcsak tizensok évvel ezelőtt néztem volna, mert akkor még semmi nem állt akadályként az ízlésem és e mű között.

Tulajdonképpen főleg a nagymértékű avulás írható a film számlájára. Nem a vezetékes telefonokra és ókori automobilokra gondoltam, és nem is a lötyögős Walmart öltönyökre arany hózentrógerrel, hanem arra, hogy a "majd a végén kiderül, mire figyeltél egész végig"- filmnyelv ma már egyre kevésbé érdekes/értékes. A noztalgiafaktor egy nagy jópont, de sok sallert szenvedett el azért... Például nem tudom, hogy Tilda Swinton hogy lett színes. Testpúdert használtak vagy volt akkoriban már olyan informatikai megoldás, amivel kiszínezték, de lehangoló, hogy egy markáns albínó színésznőből egy kilencvenedik átlagos bárkit csináltak.

Mister Nespresso egy jogi iroda munkatársa, aki bevonódik egy ügybe, ami nem különösebben tudta felkelteni az érdeklődésemet. Egy darabig követtem, és egész gyakran éreztem azt, hogy szinte értem. Aztán lehullott az elmémre egy közömbösségi és érdeklődésmentesítő fátyol, és már nem követtem tovább. Ez egy "felrobban a kocsi, aztán visszaugrunk 4 nappal korábbra"- jellegű produkció, ami meglehetősen túlhasznált filmes időugrási fogás, talán a leggyakoribb minden időugrás közül. A cím Michael Clayton, a magyar cím is az. És a főszerepben Michael Clayton (Clooney) van, nahát! Félidőben arra eszméltem, hogy nem is érdekel az egész, de már hagyom lemenni. De azért nézzétek meg ti is bátran, csodás Blackberry telefonok és túlméretes irodai ruhák vannak benne, nagy időutazás. Csak a rózsaszínre satírozott Tilda Swintont tudnám megérteni...

Az arany szívem adatta velem a három csillagot.