Zuhanás a Földre

2025.10.25 11:36 kabel Olvasottság: 826x

2

Az Alien Earth az a fajta sorozat, mely jól indult, de minden epizóddal egyre lejjebb süllyedt a minőség, és az utolsó pár részt csak kínlódva, agytevékenység nélkül tudtam elfogyasztani. Minden epizód túlcsordul a történetvezetési, narratív és logikai lyukaktól, és a sztori szétesik, ha egy kicsit is megpróbálsz belegondolni a cselekmény részleteibe. Ezen az sem segít, hogy nincs egy rokonszenves figura sem, a főszereplők pedig aktívan taszítónak hatnak. A látványvilág a sorozat egyetlen pozitívuma, de ez nem tudja kompenzálni az epizódok alatt érzett, egyre erősödő fejfájásomat.

Az idegeneket egy szupertitkos laboratóriumban tartották, amit számos baleset után soha egy őr sem figyelt, és szinte mindig üres volt. Az idegenek ételét pedig egy kisgyerek adagolta, kizárólag egyedül.

Az igazán szomorú az, hogy a sorozat eleinte rengeteg izgalmas ötlettel játszik, de majdnem minden egyes okos momentuma zsákutcába fut. A gyerekek felnőttek testébe való helyezése beleillett az Alien-univerzum isten-ember kapcsolatrendszerébe, de a sorozat sokszor elfelejtette, hogy hőseink tíz éves körüli lurkók, és simán felnőttek személyiségét és mondatait adta a szájukba egy idő után. A központi tematika ismét az óriáscégek és kisemberek közti feszültségről szólt, de minden figura annyira ostoba volt, hogy a konfliktusok komolyan vehetetlenné váltak. Kaptunk új idegen lényeket, amik eleinte izgalmasnak hatottak, de igazából csak elvették az Alien körüli miszticizmust. Pont az volt ijesztő ebben a lényben, hogy alig tudtuk megérteni, erre a sorozat egy teljes sztoriszálat szentel az Alien nyelvének megértésére, és a vele való kommunikációra. Az Alien nem egy kutya, ez egy totál félreértése a filmeknek. Nem tudom, a tökéletes Fargo rendezője mit szedett, hogy ez lett a végeredmény.

Boy Kavalier úgy fizette le az egyik hajó navigátorát, hogy a navigátor nemhogy nem ismerte őt, amikor elindult 65 évvel korábban, Kavalier és Prodigy szigete nem is létezett még.

A főszereplőnk, Wendy egy kislány robottestben. Ő a legrosszabb fajta karakter, egy Mary Sue, aki jellemében semmit sem fejlődik a történt alatt, de a cselekmény minden segítséget megad neki. Szupererős, szuperintelligens, kontrollálni tud gépeket, syntheket, és irányítani tudja az Alient. Egy mindenhonnan kiszabadulni tudó, mindenkinél erősebb karakter egyszerűen nem izgalmas, és a sorozat nem is nagyon tud mit vele kezdeni, mondatainak fele totál értelmetlen, de senki sem mer ellentmondani. Hogy legalább tudjunk valakinek szorítani, van még egy bátty karakter, akinél karizmamentesebb alakot nem tudtam volna elképzelni. Nádszál vékony, folyamatosan siránkozó, nulla történetmozgatási erővel bíró gyerek, aki kb. fiatalabbnak néz ki, mint Wendy. Még vannak Wendy sorstársai, más gyerekek felnőtt testben, csak ők legalább gyerekként viselkednek néha. Az indiai és a fekete srác játéka nagyon jó volt. A sorozat belső logikája szerint nekik is szuperképességekkel kéne rendelkezniük, de ezt mindig elfelejti a sorozat. (Egyszer szupergyors hajót építettek mondjuk.) Értelmezhetetlen számomra, miért dolgozhatnak ezek a gyerekek laborasszisztensként vagy mentőalakulatban, ha ők ennyire fontos termékek a Prodigynek. A gond az, hogy ezeknek a gyerekeknek a sztorija sem fut ki érdekes helyekre. Az egyik például terhesnek gondolja magát, de ahelyett, hogy kivizsgálnák vagy megértenék, miért vagy mi van, az egész sztorit félbevágták inkább. Valamiért minden tudós is a gyerekek személyiségét kapta, és úgy viselkednek, mint valami idióták. Nehéz együttérezni velük, amikor két jelenet alatt háromszor hibáznak.

A szupererős, szuperokos robotokat mindig kikapcsoló gomb nélkül kell tervezni, ez alapvető sci-fi tudás, és még sosem volt baj belőle.

Na jó, az egyedüli jó karakterek a két nagy cég robotjai, nem a személyiségük vagy mondataik miatt, csak azért, mert intelligenciájukkal kiemelkednek a többi zavaróan ostoba szereplő közül. Lehet így is történetet írni, csak a második évadra nem jövök vissza. A szomorú az, hogy annyi érdekes irányba mehetett volna a történet, de majdnem nem is címszereplőjéről szólt, inkább egy felnövéstörténet akarna lenne, de karakterei libaf*s szinten céltalanul mozognak jelenetről jelenetre. Nincs nagyon központi tematika vagy mélyebb misztikum, pedig lehetett volna az élet mibenléte a kérdés, hogy a gyerekek valamilyen szinten már nem is emberek, sőt a narratívát előrevivő szereplők szinte mindig félig-meddig androidok már, mégis a hatalom és más emberi érzések motiválják őket. De mindenki idiótaságok tömkelegét csinálja. Wendy folyamatosan arról dumál, hogy bántják őket, de a Prodigy soha egy pillanatra sem akart rosszat neki. A központi antagonista, egy nevetséges sztereotípia, aki képtelen volt a sorozat hiteles figurává formálni. Egy őrült, irracionálisan ostoba embert egyszerűen nem tudok egy megacég élén elképzelni.

A szupertitkos, szuperfontos, szuperdrága intergalaktikus küldetésre kizárólag dilettáns idiótákat szabad felvenni. Ez a Yutani mottója.

A látványvilág volt az egyetlen, ami miatt kitartottam a széria mellett. Konzisztensen undorító és 80-as évek hatású minden. Remekül eltalálták mindenki haját és ruháját is, és a set design fantasztikus. Még az autentikus filmzaj is érezhető volt.

Ez nem elég.