A Senki 2 számomra egy olyan mozgólépcső a csalódás bugyrába, amelyik megállás nélkül döcögött lefelé. Felmerült bennem, hogy mikor fog főszereplőnk: Hutch Mansell (Bob Odenkirk) az ezredik verekedés után megállni, bekapni egy kalciumtablettát, és felhívni a reumatológusát, hogy kérjen egy időpontot a csípőprotézis beültetésére. Izgatottan vártam eme filmet, már türelmetlenkedtem, mikor nézhetem végre meg, mivel olyannyira tetszik az első része, több okból is.
Iszonyat csalódás ez a film számomra! A trailer boRZAlmasan félrevezetett. Csak egy példa: a Die Hard minden része tele van pumpálva sorozatos akciójelenetekkel, az utolsó részét leszámítva (amely konkrétan pocsék lett és minőségileg egy szélfútta papírdarab a járdán) mindegyik baromira tetszik és élvezem, tucatszor megnéztem és még meg is fogom - kicsit sem untam meg őket - rendben: a repülőset (Die Hard 2. - Még drágább az életed 1990 / washingtoni Dulles nemzetközi repülőtér) rendszeresen kikerülgetem, mert az valamiért nekem nem igazán - jobb lett volna, ha McClane felesége fapados járatra csüccsent volna inkább. Ám ebben a filmben az agyontrébelt rahedli sorozatos akciójelenet agyba-főbe egyre élvezhetetlenebb és gázabb lett, ahogy haladtak az események. Komolyan: már csak bambultam a bunyókon, azok már mindinkább szánalmasabb kivitelezésein és folytathatnám.
S akkor ott volt a feleség, Becca (Connie Nielsen): az első részben még zseniálisan belepasszolt a jelleme a külvárosi nyugalom illúziójába a jellemével és a hozzáállásával. Erre.. a folytatásban a kezdetekben hozza ugyanazt a formátumát, amelyet az előzőben, s az elégedetlensége egyre jobban fokozódik a férje bunyós akciózásai miatt - majd, bakker, kiderül, hogy ez a feleség nem is kezdő!
Hirtelen, minden előzmény nélkül mintha egy Bosszúálló-film forgatásából lépett volna át ebbe a filmbe: magabiztos határozottsággal aktiválódik benne a harci jellem, felkap egy bazi komoly jókora spéci fegyvert és levadássza Sharon Stone-t... (Lendin§t). Mi a fr@nc? Most akkor az előzőknek a feleség terén mi értelme van? Teljesen elmaradt a hitelesség. Egyébként ezt nevezik folyamatossági hibának (Continuity Error), amikor hirtelen, minden előzmény nélkül egy kozmikus abszurditásba csap át - avagy ez egy kényelmes plot device (cselekményi segédeszköz) - amellyel lendületet akartak volna vinni a történetbe. Egy bohózat lett a film.
A 87North neve a precíziós destrukció (rombolás, elpusztítás vagy megsemmisítés folyamata) kézjegyévé vált ezúttal. Az, hogy ugyanaz a cég felelős a John Wick elegánsan steril pusztításáért és a Deadpool színpadiasan groteszk erőszakáért, egyfajta meta-kritikát (kritikán túli kritika vagy kritika a kritikáról és a gondolkodás a gondolkodásról) von maga után.
Míg a néző lélegzetelállító mozdulatokra számít, a filozófiai kérdés az, hogy meddig hiteles az a koreográfia, ami a Senki 2. esetében már nem a váratlan képesség felfedése (mint az első részben), hanem az elcsépelt, ismétlődő pusztítás mechanikájává degradálódik. Az alkotók ezzel a saját sikerformulájuk csapdájába eshettek. A kivitelezés tökéletessége nem menti meg a tartalom szegénységét.
Tjahjanto rendezői jelenléte a korlátlan, nyers, már-már operai erőszak ígéretét hordozza. A Senki 2. ezzel a deszkákra teszi a fő kérdést: vajon az öncélú erőszak innovációja mennyiben szolgálja a film szellemi tartalmát? Amikor a rendező a technikai bravúrok és a gátlástalan brutalitás mestere, a néző jogosan gyaníthatja, hogy a művészi finomhangolás háttérbe szorul a sokkoló vizualitás oltárán. Kolstad és Tjahjanto duója a maximális pusztításra van programozva, de a mélyebb értelem feltárása kockázatossá válhat. A kreatív együttállás egyszerre ígér katarzist és teljes intellektuális kiüresedést.
Amúgy annak örülök, hogy Sharon Stone sikeresen visszatért! Igen komoly munka, kitartás, kőkemény elszántság kellett ahhoz, hogy a betegsége után ne csak talpraálljon, hanem színésznő is legyen újra - emberként is lenyűgöző ez. S nem csalódtam benne. Sőt! Végeredményben őt tudom minden téren kiemelni.
A Senki 2. a deszenzitiáció kódexe: az agy már nem fájdalomként vagy erkölcsi sokként kezeli a pusztítást, hanem "zajos tapétaként". Ez az Intellektuális Sokk elmaradása. Az akciófilmek képletét általában kétfajta néző imádja: az, aki a történetet megkerüli, és csak a robbanásokra vágyik, és az, aki a koreográfiában keresi az esztétikai tökéletességet. Én ez utóbbiba tartozom, és pont ezért lettem agyilag lebénult a film közepére. A filmekben látott végtelen pusztítást az agyunk már nem fájdalomként, hanem zajos tapétaként kezeli. Ez a film pontosan rámutat a popkulturális deszenzitizáció valóságára.
Amikor Becca felkapta a karabélyt, biztos voltam benne, hogy a forgatókönyvírók összekeverték az ő aktáját Chuck Norris Felnőttképző tanfolyamának utolsó, elméleti záróvizsgájával. A feleség, akinek a legnagyobb stresszforrása az volt, hogy hová tegye az elakadásjelző háromszöget, most mesterlövészként teszi el láb alól a főgonoszt. Ez a karakteríve a narratív logikát temeti el. Amúgy a főgonosz a végégig nagy s komoly ellenfél, a végén meg azt a beosztást kapta szegény, amelyről korántsem Sharon tehet, hogy 2 lövéstől könnyedén kipurcan csak úgy szimplán.
A Senki-franchise alapötlete a rejtett agresszió és a megszelídített vadállat motívuma. A film azt a valóságot vizsgálja, hogy a tökéletesnek tűnő külvárosi nyugalom mögött milyen sötét múlt vagy rejtett képességek lakozhatnak. Van a Senki filmeknek valóságból merített alapja? Nem konkrétan, de tökéletesen rímel egy pszichológiai, illetve szociológiai jelenségre: s "Sleeping Dog" (Alvó Kutya) Szindróma: A pszichológia ismeri azt a jelenséget, amikor egy traumatizált vagy rendkívüli képességekkel rendelkező (pl. katonai) személyiség beépül a normatív társadalomba, elfojtva a múltját, csak azért, hogy a külső provokáció (pl. az első részben a lány cicás karkötője) az alvajáró tigrist felébressze. A trauma vagy a képesség nem szűnik meg, csupán a mély pincébe van bezárva. A valós életben a legsúlyosabb bűncselekmények gyakran a teljesen átlagosnak tűnő szomszédban történnek. A Senki éppen ezt az illúziót használta ki: az unalmas, papíron működő család valójában egy tökéletesen álcázott bomba.
Ezt az első részben briliánsan kivitelezték, azonban a másodikban katasztrofális. Ez a film még a hibáival együtt is emlékeztet minket arra, hogy a valóságban a legnagyobb titkokat gyakran az őrzi, akiről a legkevésbé feltételeznénk, hogy képes pusztítani.
Stone karrierje az ezredforduló után szó szerint kettétört. 2001-ben egy agyi aneurizma következtében kilenc napig tartó agyvérzést szenvedett. Ez nem egy egyszerű fejfájás volt, hanem egy halálközeli élmény, amely tartós károsodással járt. Újra kellett tanulnia járni és beszélni. A stroke utáni lábadozás alatt dadogott, és elvesztette az olvasás képességét. A betegség és a hosszas rehabilitáció teljesen ellehetetlenítette a munkáját, ami anyagi csődhöz és a házasságának felbomlásához vezetett.
Stone visszatérése, a Senki 2 gonoszaként, nem pusztán szerep, hanem a valóságos harc manifesztációja: a nő, aki az orvosok szerint is csak a vakszerencsének köszönhette, hogy életben maradt, és akit a hollywoodi gépezet pillanatok alatt elfelejtett, kőkemény elszántsággal tért vissza, s én örülök ennek - bőven kiérdemelte és megérdemli. Ez a valódi akcióhős-sztori, nem pedig az, amit a film vásznán látunk.
64 Senki 2 (2025)
Visszatért – intenzívebb és veszélyesebb, mint valaha. A 2021-es Senki című akcióthriller áttörő sikere után az Emmy-díjas Bob Odenkirk (Better Call Saul) ebben a várva... több»
Szereplők: Sharon Stone, Christopher Lloyd, Bob Odenkirk, Connie Nielsen, Colin Hanks
