Osgood Perkins filmjei mindig is a pszichológiai rémület és a szimbolikus rettegés határán táncoltak. A Longlegs viszont nemcsak egy újabb lépés ezen az úton, hanem egyenesen a mélybe zuhanás. Ez a film nem ijesztő a klasszikus értelemben – nem ordít a szemedbe, nem csattan a hangeffekt minden sarkon. Ehelyett lassan, alattomosan kúszik be a bőröd alá, és a stáblista után is ott marad, mint egy rossz álom, amit nem tudsz elfelejteni.
A történet középpontjában Lee Harker (Maika Monroe) áll, a visszafogott, szinte szellemiesen zárkózott FBI-ügynök, aki egy sor családi gyilkosságot próbál felgöngyölíteni. A nyomok egy eltorzult alakhoz, a címbeli Longlegshez vezetnek (Nicolas Cage), akinek neve már önmagában is gyermekkori félelmet idéz. A film eleinte procedurális krimiként indul – rejtély, nyomozás, szimbólumok, rejtett üzenetek –, de lassan valami sokkal személyesebb és démonibb történetté válik.
Harker múltja, a saját anyjához fűződő viszonya, és a gonosz természetének kérdése egy sötét, spirituális hálóban fonódik össze. A Longlegs atmoszférája szinte tapintható. Perkins rendezése hideg, távolságtartó, mégis hipnotikus. A film képi világa fakó, színtelen, mintha minden jelenetből kiszívták volna az életet. A hangdizájn külön dicséretet érdemel – nincsenek harsány zörejek, csak a csend, a sercegő rádiók és a torz suttogások, amik néha a néző fülébe kúsznak. Ez a film nem nézésre, hanem érzésre épít: szorongani, nyugtalankodni, feszengeni fogsz, miközben semmi konkrét nem történik – aztán hirtelen, mint egy penge, belevág valami, amitől megfagy benned a levegő.
Maika Monroe tökéletes választás volt a főszerepre. Az It Follows óta tudjuk, hogy kevés színésznő tud ilyen természetességgel eljátszani egy törékeny, de belül robbanásra kész karaktert. Monroe itt a néző tükre: ugyanazt az értetlenséget és fokozódó rettegést érezzük, amit ő is. Nicolas Cage pedig... nos, ez nem a szokásos Cage-show. A Longlegs karaktere maszkos, torz, groteszk figura, aki ritkán szólal meg, de minden megjelenése tiszta rémálom. Szinte emberfeletti, mint egy bibliai démon, aki csak emberi bőrbe bújt. Cage itt a félelem esszenciája – nem túljátssza, hanem egyszerűen van, és ez épp elég.
A film nem ad könnyű válaszokat. Az okkultista motívumok, a vallási szimbolika, az anyaság és a bűn összefonódása mind többértelműen marad a nézőre bízva. A Longlegs inkább érzés, mint történet: a gonosz lehelete a nyakadon, a bizonytalanság, hogy a szörny kint van-e, vagy már benned. Vannak, akik lassúnak, talán művészieskedőnek érzik majd, de aki hajlandó átadni magát a tempójának, annak ez a film mélyen beleég az emlékezetébe. Osgood Perkins ezzel a filmmel bebizonyította, hogy nem kell ordító démonokat és CGI-szörnyeket mutatni ahhoz, hogy valami valóban félelmetes legyen. A Longlegs a lélek legsötétebb zugaiban játszódik – ott, ahol a trauma, a bűntudat és a gonosz fogalma már elválaszthatatlan egymástól.
A Longlegs egy nyugtalanító, lassan kibontakozó pszichológiai horror, amely a klasszikus gonosz-archetípusok modern értelmezése. Nicolas Cage démoni, Maika Monroe emberi, Osgood Perkins pedig hideg pontossággal fűzi össze őket egyetlen, hideglelős vízióvá. Nem mindenki filmje – de azok számára, akik szeretik, ha a horror valóban megérinti a lelket, ez az év egyik legemlékezetesebb alkotása.
56 Longlegs - A rém (2024)
horror | krimi | misztikus | thriller
A film középpontjában Lee Harker, egy tehetséges új FBI-ügynök áll, akit egy sorozatgyilkos megoldatlan ügyével bíznak meg. Ahogy a nyomozás egyre bonyolultabbá válik, és... több»
Szereplők: Nicolas Cage, Maika Monroe, Blair Underwood, Kiernan Shipka, Alicia Witt
