Van olyan, hogy valami akkor is örök szerelem, ha az nem is annyira jó, vagy éppen másnak nem annyira tetsző. John Mark Robinson rendező nem csinált csodát, sőt, egy teljesen átlagos "vigilante" mozit rakott le elénk. De ami annyira különlegessé tette számomra, az a főhős, a teljesen faarccal, érzelemmentesen cselekvő Kid (C. Thomas Howell) karaktere, aki viszont tudja, hogy miért jött, és mik a céljai... Ettől soha senki nem fogja eltántorítani!
Valaha boldogan élt a város szélén, igaz, szerény körülmények között, anyjával és apjával, ám egy éjszaka rájuk törtek, és az apját lelőtték, majd anyját megerőszakolták, és ezek után rágyújtották a lakókocsit, ahol a nő benne égett, kegyetlen kínok között! Az akkor még 4-5 éves kisfiú az éjszaka leple alatt elmenekült, majd távol a poros kisvárostól idegenek örökbe fogadták, és ott, ahogy cseperedett, megtalálta élete célját. Vagyis az egyiket.
Hősünk tehát visszatér, hogy végleg lerendezze a múltat, és szüleit, akiket csak azért öltek meg, mert édesanyja (Heather McNair) indián volt. Ám a helyi seriff, Luke (R. Lee Ermey) nem nagyon örül neki, hogy a fiú egyáltalán ott van a városban, ahol ő a korlátlan úr, és ahol a gazember fia és annak haverja is azt csinálnak, amit akarnak. Kid nemsokára már összetűzésbe is kerül velük, amikor is egy kutyát a sínhez kötnek, hogy a vonat elüsse szegény párát. De Kid móresre tanítja a gazfickókat, majd összeismerkedik a helyi gazdag emberrel, vagyis először a lányával, Kate-tel (Sarah Trigger), és fura öccsével, Louie-val (Brian Austin Green), akik meghívják az apjuk hatalmas ranchójára. De a végső összecsapás elkerülhetetlenné válik, hiszen a seriff megsejti, hogy ki is az idegen...
Van egy olyan érzésem, hogy C. Thomas Howell nem azt a karriert futotta be, amire hivatott volt, valahogy B-listás sztárrá vált az évek során. Filmünk is inkább nekem nosztalgia, de ettől függetlenül valamiért imádom. Talán amiatt, amit képvisel a fiatal srác, az egyedüli, magányos hős, aki minden zavaró körülmény ellenére megteszi, amit a becsülete diktál... Egyedül a világ ellen. Nem kér, de nem is ad kegyelmet.
A helyszín a megszokott: koszos, poros, haldokló kisváros. XX. századi western-dráma, ami nálam működik. Minden hibájával, gyengeségével együtt. És néha jó nosztalgiázni, nem is tagadom!
