Erről a filmről még senki sem mondta, hogy karácsonyi film, de az üzenete alapján annak mondható. A férfiak útkereséséről szól, aminek a végén ott van a megérdemelt boldogság. Megható családi mozi a kapcsolatok nehézségéről és az élet változatosságáról.
Richard Curtis beírta magát a történelembe az Igazából szerelemmel és most is egy nagyot alkotott. Romantikus filmből sikerült neki triplázni és ennek mind örülünk. Nagyon tetszett a koncepció, ahogy a bénázásokat és az önellentmondásokat halmozta a filmben. Végig fenntartva egy kisebb káoszt és a mindent átható üzenetet.
Sztárokból egyáltalán nincs hiány a filmben. Rachel McAdams, mint bájos szerelmes, Margot Robbie, mint csábító, aki Tim női megfelelője, Vanessa Kirby, mint a megmentő, Lindsay Duncan, mint a híd a világok között. Bill Nighy sosem volt egy zseniális színész, de a jelenléte hatalmasat dob a filmen.
A történet nagyon egyszerű időutazós mesének indul, és mire rájövünk, hogy ez nem az a scifi, amire felcsillant a szemünk, már egy komoly életről szóló tanmese közepén találjuk magunkat. Számít-e a végtelen idő? Boldogok tudunk-e lenni? Ha visszamenőleg tudunk változtatni az életünkön, akkor minden úgy alakul-e, ahogy a legjobb nekünk? Hogy éljük meg, ha kiderül, hogy nem irányítunk mindent? Meg tudunk-e hozni nehéz döntéseket?
A főszereplő esetlensége, az idővonalak kuszasága és a családi események úgy uralják a jeleneteket, mint ahogy a döntéseink az életünket. Az időutazás nem lesz fétis, nincsenek róla szobrok a nappaliban. Egy eszköz, ami rendelkezésre áll. Lehet jól és rosszul is használni. A fura paradoxonokkal nem foglalkozunk, nincs világmegváltás, nincs kiemelkedés és összeomlás. A film az élet maga. A cél: megismerni a megismerhetetlent és legyőzni a félelmeinket. A párhuzamos történetmesélés a rendező sajátja, így hozzá kell szoknunk. Hogyan lehet az, hogy egy időutazó apa nem tudta úgy intézni a gyereknevelést, hogy a fia ne egy botladozó szerencsétlen legyen? A válasz a filmben van. Az életet mindenki maga éli. Így tíz év után is aktuális a mondanivalója a sok helikopterszülőt elnézve. A kényes egyensúly, amikor még nem túl sok, de nem is kevés a segítség. A film egy kicsit eltúlozza a kuszaságot és nyomokban sem tartalmaz egyensúlyt, mégis ez a fő motívum. Nagyon tetszett, hogy mindig volt egy újabb esély. Mindig el lehetett rontani és mindig lehetett jól csinálni.
A film végén a fordulat nagyon jó volt. Minden jó, ha jó a vége. Egy egyszerű kérdés: ha mindig biztosan tudnád, hogy jó lesz a vége, akkor is úgy élnéd a napjaidat, mint most, vagy változtatnál rajta?
Két jelenet fogott meg nagyon. Az egyik, amikor Charlotte bármit odaadott volna, hogy jóvátegyen egy múltbéli hibát és ott álltak a lakásánál. A másik pedig a lánykérés, ami nem sikerült elsőre. Ez teljesen szembe megy a sztereotípiákkal, hogy a filmekben mindig minden tökéletesen alakul.
Bármennyire is cuki a film, nagyon megosztó. Aki képes meglátni a film számára hordozott üzenetét, az elvarázsolódik. Aki hagyományos romantikus filmre vagy komoly scifire vágyik, az nagyot csalódik. Számomra a legnagyobb élmény az volt, hogy a film által újra átélhettem a mondást: minden rosszban van valami jó.
86 Időről időre (2013)
dráma | fantasy | romantikus | sci-fi | vígjáték
Tim Lake (Domhnall Gleeson) élete átlagosan alakul, mígnem 21 évesen megtudja apjától, hogy családja férfitagjai egy rendkívüli képességgel rendelkeznek: képesek az... több»
Szereplők: Rachel McAdams, Margot Robbie, Bill Nighy, Domhnall Gleeson, Richard E. Grant
