A király visszatér rendkívüli kihívással néz szembe: egy addig példátlan léptékű filmes vállalkozás lezárásával. Peter Jackson filmje nem csupán történeti értelemben fejezi be A gyűrűk ura trilógiát, hanem érzelmi, tematikus és mitikus szinten is végigvezeti mindazt, amit az előző két rész felépített. Ez a film nem egyszerű finálé, hanem egy hosszú, fájdalmas út következményeinek összegzése – és éppen ezért válik a trilógia legmegrendítőbb darabjává.
A történet szerkezete kettős fókuszra épül: a háború nyílt, pusztító valóságára és Frodó személyes, belső küzdelmére. Míg Gondor falai alatt és a Pelennor-mezőn epikus léptékű összecsapások zajlanak, addig Mordor peremén egy magányos, szinte elviselhetetlen teherrel küzdő hobbit útját követjük.
Jackson rendezésének egyik legnagyobb erénye, hogy ezt a két dimenziót folyamatos párbeszédben tartja: a hősiesség külső és belső formái egymást erősítik, nem kioltják. A csatajelenetek – különösen Minas Tirith ostroma és a Pelennor-mezők ütközete – technikai és dramaturgiai csúcspontot jelentenek. Ezek nem pusztán látványos akciószekvenciák, hanem valódi érzelmi töltettel bíró események.
Théoden király beszéde és rohama a film egyik legfelemelőbb pillanata, ahol a haláltudat és a becsület egyszerre válik hajtóerővé. Jackson itt mesterien ötvözi a mitikus pátoszt és az emberi esendőséget: a hősök nem halhatatlan legendák, hanem tudatosan vállalt áldozatok.
Aragorn karakteríve ebben a részben teljesedik ki. Viggo Mortensen alakításában a királlyá válás nem diadalmas hatalomátvétel, hanem szolgálat és felelősség elfogadása. Aragorn nem azért méltó a koronára, mert erős, hanem mert képes másokért kockáztatni mindent. A Holtak Seregének megidézése látványos, de igazi súlyát az adja, hogy Aragorn végleg szembenéz örökségével – és nem menekül előle többé.
Frodó és Samu története ezzel szemben egyre sötétebbé válik. A gyűrű hatása itt éri el tetőpontját: Frodó már alig emlékeztet önmagára, és Elijah Wood fájdalmas pontossággal jeleníti meg ezt a belső szétesést. A film egyik legbátrabb döntése, hogy nem idealizálja a végső pillanatot: Frodó nem hősi akaraterővel győz, hanem elbukik. A gyűrű elpusztulása nem a tökéletesség diadala, hanem az irgalomé – Bilbó és Frodó korábbi döntéseinek következménye. Ez Tolkien egyik legmélyebb gondolata, és Jackson ezt kivételes érzékenységgel ülteti át filmre.
Samu alakja ebben a részben válik a trilógia erkölcsi szívévé. Sean Astin játéka egyszerre földhözragadt és felemelő: Samu nem a nagy szavak hőse, hanem a kitartásé. A „nem cipelhetem helyetted a gyűrűt, de téged igen” pillanata a film egyik legemlékezetesebb jelenete, amely kristálytisztán fogalmazza meg a barátság lényegét.
A lezárás külön figyelmet érdemel. A király visszatér nem sieti el a búcsút – tudatosan időt hagy a gyógyulásra, az elcsendesedésre és az elengedésre. A Megyébe való visszatérés, majd a Szürkerévbe vezető út azt üzeni: a hősök megmenthetik a világot, de sosem maradnak érintetlenek. A győzelem ára nem felejtés, hanem emlékezés.
A Gyűrűk Ura: A király visszatér nemcsak egy trilógia méltó lezárása, hanem az epikus filmművészet egyik csúcsteljesítménye. Ritka példája annak, amikor a látvány, a karakterdráma és a morális mondanivaló tökéletes harmóniába kerül. Ez a film nemcsak azt mutatja meg, hogyan ér véget egy történet, hanem azt is, mit jelent túlélni egy legendát – és embernek maradni utána.
Szarumán legyőzése után Szauron ereje még töretlen, és Gondort veszi célba. Gandalf és Pippin Gondorba vágtat, hogy felkészítse Denetorth és Minas Tirith lakóit. Théoden... több»
Szereplők: Cate Blanchett, Orlando Bloom, Liv Tyler, Ian McKellen, Viggo Mortensen
