Sokáig vártam Joachim Trier Oslo-trilógiájának középső filmjének megnézésével, mert féltem, hogy az alapvetően depresszív hangvétel rám is kellemetlen hatást gyakorol egy olyan időszakban, amikor több kétségbeesésre és kilátástalanságra épp nem volt szükségem. De feleslegesen aggódtam, mert a történet ugyan tényleg nem vidám, azonban olyan gazdag és életszagú, hogy maga az élmény nagyon megéri, és minden tragikumával együtt számomra inkább elgondolkodtatónak, mint „lehúzósnak” bizonyult.
A drogelvonó rehabról – a való életbe való visszatérést megelőlegezendő – egy napra távozó Anders útját követjük, aki barátaival, ismerőseivel találkozik, és közben belátást nyerünk az ő korábbi, illetve az említettek jelenlegi életébe, közben megtapasztaljuk, milyen következményei vannak annak, amit magával és másokkal tett.
Anders ugyan a maga módján igyekszik, de újrakezdeni sem emberileg, sem szakmailag nem könnyű, kudarctűréséről és valós életkedvéről pedig ízelítőt kapunk már a bevezetésben. Így és innen hová lehet továbblépni? – teszi fel a kérdést a rendező, aki szerencsétlen Anders Danielsen Lie-t valószínűleg utálja, mert csak ilyen szerepekbe castingolja (Szerzők: skizofrén, A világ legrosszabb embere: rákos) – ennyiből is sejthető, hogy itt rózsás végkifejletet nem várhatunk.
Remek stílus, remek színészek (a Hollywoodba is betört Renate Reinsve itt még csak nyúlfarknyi játékidőt kap), jól illeszkedik az életműbe. Aki odavan nemcsak a krimi, hanem a melankolikus életérzés vonalán mozgó skandináv mozikért, biztosan nem fog csalódni.
85%-ra értékelném, ami itt négy csillag lenne, de mivel a film érzelmileg és gondolatilag még napokig velem maradt, és ez az, ami számomra a valódi moziélményt jelenti, inkább ötöt adok.
86 Oslo, augusztus (2011)
Anders hamarosan a végére ér egy külvárosi drog rehabilitációs intézet programjának. A program részeként megengedik a számára, hogy ellátogasson a városba egy... több»
Szereplők: Anders Danielsen Lie, Malin Crépin, Aksel Thanke, Hans Olav Brenner, Ingrid Olava
