Una pura formalità

Nagybetűs filmélmény
Jogosan gyanakszik az ember, ha egy divattervező rendezésre adja a fejét. Tom Ford azonban már első alkotásával (A Single Man) bebizonyította, hogy szakmailag új irányba tett lépéseit érdemes nagyon komolyan venni, mert célja nem csupán rendkívüli vizuális kreativitásának filmművészeti kibontakoztatása, hanem az általa választott történet érzelmileg letaglózó erejű elmesélése. Jelen esetben a dolgát nehezítette, hogy három történetszálat kellett egybefonnia: az elsőben egy modern művészeti galéria vezetője vergődik egy minden igényt kielégítő anyagi jólétet biztosító, de mind szakmailag, mind emberileg kiüresedett életben, mikor régi szerelmétől - akinek tehetségében valójában sohasem hitt... több»

Reménytelenül Bostonban
Ben Affleck mára szerintem méltatlanul feledésbe merült első rendezése, ami nálam komolyan veendő és mondanivalóval rendelkező alkotóként feltette a képre a mimikai eszköztárral mérsékelten rendelkező színészt. Sajnálatos, hogy ebben a minőségben az ugyan érdekes, néhol vicces, de valójában felszínes és saját karakterét egy sablonos amerikai hősként ábrázoló, már-már propagandaszagot árasztó teheráni túszdrámáért, az Argóért díjazták, mert ebben a filmben visszafogott stílusával és korrekt szakmaiságával sokat tesz azért, hogy az egyébként regényként is létező alapanyag minden részletében autentikusan életre keljen. Az élményen egyáltalán nem ront, hogy testvérét választotta a főszerepre, a... több»

Az (irodai) ártatlanság elvesztése
Egy (nagyon) vonzó és (nagyon) fiatal nő egy napja fizikailag és érzelmileg egyre kizsigerelő állásban, amiből az az anyagi és szakmai kényszerűség miatt nehéz kiutat találni, és ahol ráadásul minden áldott nap erkölcsi kérdések sokaságával szembesül az ember, amikre nincs jó válasz (vagy talán foglalkozni se kellene velük?). Valljuk be: ez – a várható esztétikai élmény leszámítva - nem hangzik valami nézőcsalogatóan. És valóban: aki nem szereti a lassú járású, túlságosan is valóságszagú, happy endet nem ígérő alkotásokat, az inkább ne fizessen be rá. Aki viszont kíváncsi (vagy magára akar ismerni) az irodai munka rutinos lélektelenségével, toxikus maszkulinitással teli és sajátos szabályren... több»

Az őserdő hőse
A témája és alaptörténete alapján ez a film lehetett volna mély és érzelmileg-gondolatilag megmozgató is, de a kommercializációs kényszer kitolt vele: a forgatókönyvírót és a rendezőt láthatólag jobban érdekelték az eladható sablonok, a közhelyesség, a mélyenszántónak mutatott felszínesség és a történet lekerekítésének vágya, mint a valódi mondanivaló és minőség. Pedig ha csak a hirtelen eszembe jutó elődöket számba veszem (Gorillák a ködben, Száll a kakukk fészkére) már csupán lopással/másolással is jobban jártunk volna. Anthony Hopkins ezúttal a dzsungelben valós önmagát megtaláló, majd a civilizációba kényszerűen visszatérő tudós szerepében is kiváló, mint minden másban, de hogy a viselk... több»

Lőj a fordítóra!
Már az alaphelyzet is annyira európai és intellektuális, hogy annál európaibb és intellektuálisabb nehezen lehetne, és még jó, hogy idejében elkészült, mert ahogy elnézem az AI újabb és újabb iterációit, a fordítói szakma eltűnése lassan a szépirodalom területén is kézzelfogható valósággá válik. A színészek jó részét saját nemzeteik fimjeiből ismerem, így együtt azonban még nem láttam őket. Sidse Babett Knudsent már senkinek nem kell bemutatni, Riccardo Scamarcio az olasz mozi ismert arca, Patrick Bauchau pedig egy öreg belga legenda, aki korábban Kanadába és Amerikába is „kirándult”. Ők hozzák a kötelezőt, Edurado Noriega viszont meglepett. Fiatalabbként jellemzően tragikus, szívtipró (Nyi... több»