Reménytelenül Bostonban

2026.01.31 08:36 Una pura formalità Olvasottság: <100x

0

Ben Affleck mára szerintem méltatlanul feledésbe merült első rendezése, ami nálam komolyan veendő és mondanivalóval rendelkező alkotóként feltette a képre a mimikai eszköztárral mérsékelten rendelkező színészt. Sajnálatos, hogy ebben a minőségben az ugyan érdekes, néhol vicces, de valójában felszínes és saját karakterét egy sablonos amerikai hősként ábrázoló, már-már propagandaszagot árasztó teheráni túszdrámáért, az Argóért díjazták, mert ebben a filmben visszafogott stílusával és korrekt szakmaiságával sokat tesz azért, hogy az egyébként regényként is létező alapanyag minden részletében autentikusan életre keljen.

Az élményen egyáltalán nem ront, hogy testvérét választotta a főszerepre, aki csenevész felépítése és gyerekes arcvonásai által keltett első benyomásunkra rácáfolva remekül hozza a lepukkant Dél-Bostonban otthonosan mozgó, és ha kell magát meggyőző eszközökkel megvédeni képes magánnyomozó karakterét. Ő és munkatársa egy gyerek eltűnésének ügyében nyomoznak a külső asszisztenciát erős ellenérzéssel fogadó rendőrséggel párhozamosan. Az együttműködés, ha döcögősen is, de működik, és egyre mélyebbre vezet, ahol semmi és senki nem az, aminek/akinek látszik (ez a sablon most nálam is belefért!).

A krimiszál néhol körömrágósan erős, mindez mégis inkább csak ürügy a fejlődésből keveset profitáló, lecsúszott alakokkal és darabokra tört életekkel teli, bűnözéssel erősen fertőzött környezet bemutatására, ahol a jó és a rossz szétválaszthatatlanul egybemosódik, gyakorlatilag lehetetlen jó döntéseket hozni, és ahonnan a kitörés a legtöbbek számára mindörökre álom marad.

A színészek egytől egyig remekelnek: Ed Harris a hosszú évek munkájában megfáradt, megtévedt, mégis tiszteletreméltó szándékok vezérelte zsaruja, vagy Morgan Freeman megváltásra és új életre vágyó rendőrkapitánya, Titus Welliver és Amy Madigan aggódó nagyszülő-párosa mind telitalálat, de Amy Ryan elképesztő átlényegülése drogos, durva helyi akcentusban mocskolódó, nem túl okos és felelőtlen, mégis érző szívű anyává tényleg a szakma csúcsát jelenti. Ha mindez nem lenne elég, a film egy olyan szívszaggató következményekhez vezető erkölcsi dilemmával zár, ami még napokig kísérteni fogja a nézőt.

Ha eddig a Ben Affleck iránti szimpátia hiánya megakadályozott volna benne, hogy megfelelően értékeld mint alkotót (itt én is felnyújtom a kezem), erősen javaslom, hogy tegyél egy próbát ezzel a filmmel – utána nem fogsz panaszkodni.