![]()
A két főszereplő külön-külön is kiváló színésznő, együtt viszont egészen más szintet hoznak. Érezhető közöttük az a fajta működő kémia, amit nem lehet egyszerűen leírni azzal, hogy „jó páros”. Működik köztük a humor, a dráma, a feszültség, és még a teljesen elborult helyzetekben is elhisszük nekik, hogy valahogy megpróbálnak túlélni. Mindketten otthonosan mozognak a komolyabb és a vígjátéki karakterekben is, és szerencsére a sorozat ezt ki is használja.
A történetet nem kell komolyan venni. Sőt, ha valaki elkezdi keresni benne a realitást, nagyjából az első fél órában feladhatja. Van itt albán maffia, bérgyilkosok, nemzetközi hajtóvadászat, romantika, akció, árulás, menekülés és annyi fordulat, hogy néha már csak pislogunk, hogy „jó, hát ezt azért nem gondolták komolyan”. Valószínűleg tényleg nem.
![]()
A Ride or Die nem akarja magát többnek mutatni, mint egy pörgős, szórakoztató, helyenként teljesen abszurd sorozat, amit nagyon könnyű ledarálni. A fordulatok között akadnak kiszámíthatók, de még ezek is megfelelően vannak időzítve ahhoz, hogy ne zavarjanak. Nem az a kérdés, hogy rájössz-e, mi fog történni, hanem hogy hogyan jutunk el odáig. Közben a karakterek miatt is maradunk. Van, akit lehet gyűlölni, van, akit megszeretünk, van, akit sajnálunk, és természetesen akad olyan is, akinek úgy drukkolunk, hogy közben pontosan tudjuk, hogy valószínűleg semmi keresnivalója nincs az erkölcsi jó oldalon.
A sorozat ügyesen játszik azzal, hogy nem minden szereplőt akar fekete-fehérre festeni. Ettől pedig az egész sokkal szórakoztatóbb, mint amennyire maga a történet indokolná. Az akció, a humor és a karakterek közötti dinamika sokkal fontosabb, mint az, hogy a történet minden egyes pontja logikailag támadhatatlan legyen. Talán jobb is így, mert valljuk be, hogy néha rohadtul nem akarunk társadalmi mondanivalót, karaktertanulmányt és háromgenerációs családi traumát. Néha csak azt akarjuk látni, ahogy két nő menekül, lövöldöznek, szerelmesek lesznek, hülyeségeket csinálnak, megint menekülnek, közben pedig valaki megpróbálja őket megölni. A Ride or Die erre tökéletes.
Ez kifejezetten az a darálós sorozat, amit egy barátnős este alatt simán el lehet kezdeni azzal, hogy „nézzünk meg egy részt”, majd hajnalban azon kapjátok magatokat, hogy „jó, akkor még egyet”. Nekem ez férjként is sikerült.
63 Tűzön-vízen át (2026)
Judith és Debbie barátnők, de kiderül, hogy Judith titokban bérgyilkos. Miután egy merénylet balul sül el, menekülni kezdenek, miközben egy titokzatos ellenség célkeresztjébe... több»
Szereplők: Bill Nighy, Octavia Spencer, Hannah Waddingham, Sylvia Hoeks, Ed Skrein

