Hannah Waddingham 1974-ben született a londoni Wandsworthben. Családja az előadóművészettel foglalkozott, mivel édesanyja, Melodie Kelly és mindkét anyai nagyszülője operaénekes volt.
Leginkább a West End musicalszínházban való közreműködéséről ismert, különösen a Spamalot eredeti londoni produkciójában a Tó úrnőjeként és Desiree Armfeltként Trevor Nunn Egy kis éji zene című elismert felújításában nyújtott alakításairól, amelyekért két Olivier-díjra jelölték.
2000... Több

2000 októberében jelent meg az Our Kind of Love című kislemeze, amelyet egyszerűen Hannah néven adtak ki, és amely a brit kislemezlistán a 41. helyen szerepelt.
2008-ban Elizabeth Maddoxként debütált a Hogy veszítsük el a barátainkat és idegenítsük el az embereket című filmben. További filmes munkái közé tartozik az Into the Woods (2011), A nyomorultak (2012), a Winter Ridge (2018) és a Csaló csajok (2019).
Waddingham 2015-ben csatlakozott az HBO Trónok harca (2011) című sorozatának ötödik évadának szereplőgárdájához, mint Septa Unella. Hannah a Szexoktatás (2019) című filmben Sofia Marchetti szerepében tűnt fel. 2020-ban nemzetközi elismerést szerzett Rebecca Welton elismert alakításával az Apple+ Ted Lasso (2020) című vígjátéksorozatában, amelyért a 2021-es Critics Choice Awards-on elnyerte a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat vígjátéksorozatban.
Körülbelül egy évtizedig volt együtt párjával, Gianluca Cugnettóval, aki élelmiszer- és italipari tanácsadó. A párnak 2014-ben született első gyermeke, egy lány, azóta azonban szakítottak.
(nagymarti82)