2026.09.03 21:21 Timon Olvasottság: <100x
0

Joyful, joyful

Nem volt rosszabb az előzőnél, sőt, kellemes csalódás volt rengeteg helyen. Egyedül az eleje felé volt erőltetettebb, ahol vissza kellett invitálniuk az énekesnőt, mert szükség volt egy zenetanárra a helyi egyházi gimnáziumban. Tetszett, hogy milyen gyorsan látott hozzá ahhoz, hogy rendet teremtsen ott, ahol az éneklés nem volt jellemző, sőt, szegény könyveket darabokban felköpölyözték a plafonra... Fel kellett számolni a rendetlenség kultúráját, hiszen abban nem lehet fejlődni.

Hirdetés

Aztán ahogy haladtak, ott a film készítői nagyon ügyeltek a rendes tempóra. Nem nyújtották fölöslegesen hosszúra, csak szépen, dinamikusan gyarapodtak a sikerélményekben. Közben az egyik lány is szeretett volna érvényesülni az éneklés világában, csak édesanyja nem hitt a sikerében, ezért határozottan ellenezte. A film igyekszik kétoldalúan bemutatni a helyzetüket, mert nemcsak annyi van emögött, hogy nem minden esetben lehet ebből biztosan megélni.

Joyful, joyful

A végén pedig a nagyfellépésük mindent visz. Látványos, őszinte, energikus és lelkes volt az egész színdarab, amivel meg is mentették az egyházi gimnáziumot a bezárástól. A "Joyful, Joyful" egyébként évek óta tetszik nekem. Fülbemászó, felemelő, sőt mi több, némi személyes élmény: ma van pontosan tizedik éve, hogy Németországban egy nagy európai kulturális rendezvény keretében előadtuk egyebek közt ezt, ami a vallási oldalának részét képezte. Nem pont ugyanezzel a táncmozdulatokkal, de hasonlókkal. Úgyhogy direkt mára tartogattam ezt a filmet, és a végén már jöttek az emlékek.

10/10

családi | vígjáték | zenés

Deloris Van Cartier ismét apácaruhát ölt. Mary Clarence nővérként, a rendfőnökasszony megbízására, ezúttal diákkórust szervez, így segít megmenteni egy bezárásra ítélt... több»

0