Bicskei Lukácsot sokan az Argó-filmekből ismerik, mint Psycho, a könyörtelen gyilkológép, hitman. Ebben a perspektívában is egy megfontolt, komoly, viszont csendes karaktert, a környezetére odafigyelő nincstelen figurát hoz, aki magányosan él az utcákon. Egy nap megszólít egy fiatalembert, aki elejt egy croissant-os papírt (amit később felseper). Ahogy beszélgetni kezdenek, a férfi megnyílik, majd a fiú is; két sors és generáció találkozik. Előbbi nagyvonalakban vázolja egykoron szebb életét, utóbbi pedig kikosarazva összeroskadt, mivel legjobb lánybarátja nem viszonozta érzéseit. Emiatt az ajándék ékszert az idős úrnak adja, hogy szebbé tegye a napját, fusson paprikás krumplira neki.
Hirdetés
Ezt Zoltán elfogadja a sráctól, majd később, ahogy a lányt megpillantja, mivel korábban már látta, így egyszerű csellel tudatja, hogy a fiú odáig van érte. Amikor ez tudatosul, a fiatalok összemelegednek, úgy döntenek, kedves és jóságos, idézőjeles nagyapjukat meglepik egy adag, általa hőn szeretett ételével, meleg paprikás krumplival.
Keresik abban a telefonfülkében, ahol konkrétan lakik. Egy arra járó, valószínűleg szintén hajléktalan férfitól megtudják: Zoltán elhunyt, a májával volt gond. Ez egyben megrázza és meghökkenti főszereplőinket.
Ez a nyolc perc arra utal, hogy nap mint nap elhaladunk olyan személyek mellett, akikről nem gondolunk semmit, vagy éppen nem sok jót, de ezt cáfolja ez a mű: letisztultan tárja elénk az emberi kapcsolatok keresését és sorsok összefonódását. Úgy gondolom, dupla ennyi játékidővel rendelkező alkotást is simán elbírt volna.
Azoknak ajánlom, akik szeretnének jobban nyitni a világ felé.
