Tizenegy éve már, hogy Harry, Ron és Hermione ott álltak a kilenc és háromnegyedik vágány mellett, hogy feltegyék csemetéiket a Roxfortba tartó vonatra. Akkor, abban a jelenetben láthattuk utoljára Harry egykori nemezisét, Draco Malfoyt is, aki ugyanazért állt ott a peronon mint ők. Draco legalább annyira ikonikus karaktere volt az egész sorozatnak mint Harry. De nem csak ő volt emlékezetes figura, hanem az apja, Lucius Malfoy is.

Aki ismeri a Harry Potter filmeket (még jobb, ha a regényeket), az pontosan tisztában van mind Draco, mind az apja, Lucius szerepével az események láncolatában. A kis Draco a legelső találkozásuktól kezdve ellenszenves volt Harrynek, amire aztán hét tanéven keresztül bőségesen rá is szolgált. Talán a legjobban akkor mutatta ki az igazi személyiségét, amikor egy-egy számára nem szimpatikus esemény után odaköpte, hogy „az apám még hallani fog erről.” Luicus egyébként legalább olyan „szimpatikus” fickó volt mint a fiacskája.

És, hogy miért érdekes most Draco és Lucius Malfoy? A két karaktert Tom Felton és Jason Isaacs keltették életre mind a nyolc moziban. Most pedig tizenegy évvel később újra együtt pózoltak – igaz, ezúttal nem valamilyen szerepben, hanem a való életben.

 

 

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jason Isaacs (@therealjasonisaacs) által megosztott bejegyzés

Tom Felton ugyanis épp a londoni Criterion Theatre-ben lép fel a 2:22 A Ghost Story című darabban. És Jason Isaacs ellátogatott, hogy ő is megnézze színésztársát és filmbéli fiát a színpadon. Ebből az alkalomból osztott meg az Instagramon egy közös képet, valamint néhány másikat, ahol a színház előtt pózol.

A képekhez hozzáfűzte, hogy nagyon büszke és izgatott, hogy a „fiát” a színpadon láthatja, ahol összetör majd néhány szívet és megtölt néhány gatyát. Természetesen Tom Felton volt az egyik első, aki hozzászólt a képhez: „Kösz apu!” De ő is megosztott egy közös képet, amihez a fent már említett filmbéli aranyköpését illesztette oda: „az apám hallott erről, hogy a 2:22 A Ghost Storyban játszom.”