2020.04.08   szerző: GGS   hozzászólások: 0

Az utóbbi bő évtizedben a Marvel szuperhősfilmek uralták a mozikat szerte a világban. Ezeket lehet imádni és nem szeretni is, de az tény, hogy alapvetően formálták át a rajongók mozis szokásait. A Marvel moziverzum több hagyománnyal is rendelkezik, ám a koronavírus miatt idén az egyikkel garantáltan szakítani fognak.

Ha azt kérdezzük valakitől, hogy mondjon egyetlen dolgot, ami minden Marvel filmre igaz, akkor rá fogja vágni, hogy van extra jelenet a stáblista végén. Vagy azt, hogy vannak benne szuperhősök, de ez most mindegy. Ez egyike azon hagyományoknak, amiket imádnak a rajongók. De megnyugtathatok mindenki, erről a jövőben sem kell lemondaniuk, egészen másról van most szó.

Egészen 2010-ig, a Vasember 2-ig kell visszamennünk az időben ahhoz, hogy lássuk, melyik hagyomány szakad meg idén. 2010 volt ugyanis az utolsó olyan év, amikor mindössze egyetlen egy Marvel-film került a mozikba. Bizony, ezt követően a stúdió ráállt egy sémára, amely alapján minden évben legalább kettő, de néha három új filmnek is örülhettek a rajongók.

Csakhogy a koronavírus-járvány miatt világszerte zárva tartanak a mozik, ez pedig teljesen felforgatta a teljes filmipart is. Minden stúdió leállította a forgatásokat, a már elkészült filmek premierjeit pedig sorra halasztják el. Így tett a Disney is a Marvel moziverzum negyedik fázisának filmjeivel. Ezt épp ezekben a hetekben aFekete Özvegy nyitotta volna meg, de ennek premierjét november 6-ra halasztották. Ez természetesen magával vonja azt is, hogy az összes többi Marvel-mozinak is át kellett írni a premierjét. Az eredmény pedig: 2010 óta először fordul elő, hogy ebben a naptári évben mindössze egyetlen egy Marvel-film kerülhet a mozikba: a Fekete Özvegy.