2020 (eddigi) legjobb Netfix filmjei

Az idei egy igazán rendhagyó év a mozi világában, ezt azt hiszem, nem kell magyarázni senkinek. Gyakorlatilag minden folyamat a feje tetejére állt tavasszal, és még csak most kezdenek éledezni a mozik, a filmstúdiók és a projektek is. De volt igazi nyertese is a karanténidőszaknak, ráadásul több is. Ők az online filmszolgáltatók, akik rengeteg új előfizetővel gyarapodtak az elmúlt hónapokban.

Közülük is a legnagyobb a Netflix, amely idén sem tétlenkedett, és több új filmet is bemutatott. Ezek között persze voltak gigantikus méretű bukták is, de kétségtelenül voltak egészen jó filmek is. A Collider magazin most össze is gyűjtötte, hogy a kritikusoktól kapott értékelések alapján melyek a Netflix eddigi legjobb filmjei ebben az évben. Íme, a tízes lista!

#10

65 Ha tudnád  (2020)

(7)

romantikus | vígjáték

Netflix

A suli legjobb tanulójának számító Ellie segít az iskola legjobb sportolójának a tanulásban. Ellie titokban szerelmes a srácba; rövidesen szoros kapcsolat szövődik közöttük. több»

#9

75 Így lettem  (2020)

dokumentum

Netflix

Nyerj bepillantást az Amerikai Egyesült Államok egykor first ladyjének, Michelle Obama életébe. Egy bensőséges, megható dokumentumfilm a világ egyik legbefolyásosabb nőjéről... több»

#8

romantikus | vígjáték

Netflix

Peter és Lara Jean kapcsolata épp a következő szintre lépne, azonban amikor megjelenik Jean egykori szerelme, minden a feje tetejére áll.    több»

#7

dokumentum

Netflix

A Netflix átfogó dokumentumfilmje a 10-szeres Grammy-díjas dalszerzőről, énekesnőről és színésznőről, Taylor Swiftről, akinek a nevéhez tucatnál is több sláger, és 20... több»

#6

dokumentum

Netflix

Karen és Barry Mason hatalmas anyagi gondokkal küszködtek a hetvenes években. Végső elkeseredésükben jelentkeztek egy ígéretes hirdetésre, amely örökre megváltoztatta az... több»

#5

81 A platform  (2019)

(19) (3)

horror | sci-fi | thriller

Netflix

A jövő börtönében a rabokat igencsak különös módon helyezik el: függőlegesen, amely a legtöbbek számára a valóságossá vált pokolt jelenti. több»

#4

akció | krimi | misztikus | romantikus | thriller | vígjáték

Netflix

Egy szakítás szélén egyensúlyozó pár akarata ellenére részesévé válik egy rejtélyes és legalább olyannyira nevetséges gyilkossági ügynek. Ahogyan egyre közelebb kerülnek... több»

#3

dokumentum

Netflix

A Woodstockból hazavezető út mentén található nyári táborban egy forradalom van kibontakozóban, amelyet mozgássérült gyerekek készülnek kirobbantani. több»

#2

akció

Netflix

Egy képzett zsoldos, Tyler Rake élete legnagyobb és legveszélyesebb kihívása előtt áll: ki kell menekítenie egy drogbáró elrabolt fiát Bangladesben. Megkezdődik a versenyfutás... több»

#1

75 Az 5 bajtárs  (2020)

(5)

dráma | háborús | kaland

Netflix

Eddie (Norm Lewis), Paul (Delroy Lindo), Melvin (Isiah Whitlock, Jr.) és Otis (Clarke Peters) színes bőrű háborús veteránok, aki elhatározzák, hogy visszatérnek életük legnagyobb... több»